argus

MÁSOK ÍRJÁK

A VAJDASÁGI MAGYARSÁG NEHÉZSÉGEI 2006. OKTÓBER 30.

Súlyosabb a vajdasági kisebbségek helyzete annál, mint ahogy azt a Brüsszeli Bizottság értékeli

Brüsszel, 2006 november 22.
A vajdasági kisebbségek helyzete jóval súlyosabb annál, mint amit tükröz a Brüsszeli Bizottság november 8-án kiadott értékelése Szerbiáról. Erre hívtam föl a figyelmet az Európai Parlament és a szerb törvényhozás közötti első vegyes bizottsági ülésen, 2006 november 21-én és 22-én, Brüsszelben. (Azért volt ez az első ilyen ülés, mert eddig a szerb-montenegrói államszövetség parlamentjével tartottunk ilyen találkozókat.)

Bővebben

Hevér Lóránt:
Becsey: Hőzöngés helyett szakmai munkát!

A határon túli magyar régiókban hiányzik a szakpolitika munkája, nem készülnek elemzések és dokumentációk. A helyi magyar politikai elit akkor lesz majd erős, ha ilyeneket képes lesz csinálni – állítja Becsey Zsolt.
Az Európai Parlament magyar képviselője azt állítja, behatárolt helyzetben van, amikor a határon túliakért kell felszólalnia Brüsszelben. Nem mondhat ugyanis sokkal többet annál, mint amit a magyar kormány mond az Unió Tanácsában, vagy a biztos az Európai Bizottságban:
– Kormányzati szinten – és az EU-ban még mindig ez a legerősebb érdekérvényesítő szint a külpolitikában – egyáltalán nincs előrelépés sem Vajdaság-ügyben, sem határon túli magyarok ügyében. Az EU-s intézmények közül csak a Parlamentben lépünk fel ilyen kérdésekben. És mivel nem együtt haladnak ezek a faktorok, ezért nem tudunk politikailag előre szaladni.

Bővebben

Demografska kretanja i vojvođanski identitet*

Šta je to vojvođanski identitet danas ili uopšte? Vojvođanski identitet bi se mogao definisati kao ukupnost geografskih, istorijskih, populacionih, ekonomskih, kulturnih i drugih karakteristika koje Vojvodinu čine prepoznatljivom, različitijom, specifičnijom od drugih teritorijalnih ili regionalnih celina. Svaki od nabrojanih i drugih elemenata, koji svi zajedno čine vojvođanski identitet, podložno je promenama, u meri u kojoj ukupna društvena i politička kretanja – unutrašnja i međunarodna (globalizacija) – utiču na njihovu promenu.
Jedna od karakteristika vojvođanskog identiteta je svakako i višenacionalni sastav stanovništva, koji se značajno promenio, naročito u zadnjih 15 godina. U tom kontekstu teza dasmo „svi smo mi vojvođani” održiva je samo, ako to ne znači odricanje od nacionalne i etničke pripadnosti, svoje kulture, kao ni indivualnih i kolektivnih prava koja pripadaju nacionalnim zajendicama.

Bővebben

Bozóki Antal az Árgus elnöke

Árgus kisebbségjogi civil egyesület szombati közgyűlésén Bozóki Antal ügyvédet, az Intézőbizottság eddigi elnökét választotta meg az egyesület elnökévé. A tisztújításra azért volt szükség, mert dr. Gaál György, az Egyesület elnöke az idén februárban elhalálozott és az eddigi vezetőség mandátuma is letelt. Beszámolót az egyesület tevékenységéről Bozóki Antal tartott. Az időközben történt társadalmi és politikai változások miatt esedékessé vált az egyesület alapszabályának módosítása és szükség mutatkozott a további tevékenység irányvonalának a meghatározására is.
http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=vajdasagarch&index=3210&sqr=vajdasag
2006. június 17.

Tisztújítás az Árgusban

Az Árgus kisebbségjogi civil egyesület a hét végén választási közgyűlést tartott az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület klubhelyiségében, amelyen Bozóki Antal ügyvéd beszámolt az egyesület ötéves munkájáról. Mivel dr. Gaál György, az egyesület elnöke, az idén februárban elhunyt, és az eddigi vezetőség mandátuma is letelt, a közgyűlésen tisztújításra került sor.
Az Árgus egyesület 2001. június 15-én alakult meg, az alapszabály szerint tisztújító közgyűléseket négyévenként kell tartaniuk, tavaly azonban ez elmaradt. Elnöknek most Bozóki Antalt választották meg, a korábban tisztségre lépett elnökségi tagok mellé két újat is választottak Muhi Béla és Nagy Margit személyében. Ezen kívül megváltoztatták az Árgus elnevezését is, mivel többé nincs sem Jugoszlávia, sem Szerbia és Montenegró, az egyesületet ezentúl Árgus - Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesületként említik majd.
A közgyűlésen a tagok a vajdasági magyarság helyzetével kapcsolatban vitáztak, elsősorban arról, hogy a szabadkai tényezők miként viszonyulnak a délen élő magyarokhoz. Bozóki elnök szerint a szabadkaiak teljesen leírták az újvidékieket, és nem is kommunikálnak velük, leépítik az itteni intézményeket. Ennek kapcsán szó esett a Magyar Szó helyzetéről is.
A közgyűlésen bírálat hangzott el Kasza Józseffel kapcsolatban, a tisztségek halmozása miatt, a felszólalók afelől érdeklődtek, hogy mekkora a havi jövedelme különböző intézőbizottságokban, tekintettel arra, hogy hány vajdasági magyar szakember vár munkára.
szb (Magyar Szó, 2006. június 22., 6. o.)

Jugoszlávia szétesése és a vajdasági magyarság helyzete

Ország:
Szerbia

Tárgy:
Jugoszlávia szétesése és a vajdasági magyarság helyzete

Összefoglalás:
A montenegrói függetlenségi népszavazás sikerével és Koszovó helyzetének alakulását figyelembe véve a volt Jugoszláviáról végérvényesen kijelenthető: szétesett. A volt államalakulatot alkotó népcsoportok kisebb-nagyobb mértékben elérték nemzeti célkitűzéseiket. Ez igaz a horvátokra, a bosnyákokra, a
szlovénekre, az albánokra és a macedónokra is. A vajdasági magyarság az egyetlen jelentősebb népcsoport, amely a korszakot e téren eredmény nélkül zárta.

Bővebben

SZERBHORVÁTH GYÖRGY
Tiszta jog, piszkos ügy

Rossz hír Boszniának, hogy meghalt Szlobodan Milosevics, még mielőtt elítélték volna - jelentette ki nemrégiben dr. Várady Tibor jogászprofesszor -; Szerbia és Montenegró államközösségének viszont az lett volna a nagyon jó, ha szintén nem hal meg, de felmentik őt a népirtás vádja alól.
Első ránézésre szépen, logikusan érvel az egyik legtekintélyesebb vajdasági magyar értelmiségi, a nemzetközi hírű jogász, aki többek közt a budapesti CEU tanára is. Játékelméletileg avagy jogilag világos az ábra: a Hágai Nemzetközi Bíróságon ugyanis most folyik az a per, amelyet Bosznia-Hercegovina indított még 1993-ban az azóta már megszűnt Jugoszláv Szövetségi Köztársaság, illetve immár jogutódja, Szerbia és Montenegró ellen. Az utóbbit védő csapat tagja maga Várady, sőt, egy időben ő volt ennek vezetője is.
Jogi csurés-csavarásával szemben nem sokat hozhatunk fel - az erkölcsi érvek, ugye, itt nem játszanak. Szerinte a bíróság egyszerűen nem illetékes, mivel a boszniai háború idején a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság nem volt az ENSZ tagja, nem volt aláírója a genocídium megelőzéséről és büntetéséről szóló konvenciónak sem - a nemzetközi jog szempontjából nem létezett, úgyhogy felelősségre sem lehet vonni. Ilyeténképpen érdektelen részletkérdés, volt-e népirtás, mert ha volt, ha nem volt, Jugoszlávia nem volt aláírója, tehát nem is vétkezhetett a dokumentum ellen (ergo egy másik nép ellen sem). Váradyék védekezésének másik csapásiránya - hatástalanul - pedig az volt, hogy a bíróság éppen ilyen érvekkel utasította el eme Kis-Jugoszlávia vádját a NATO ellen az 1999-es bombázásokért, mondván, nem illetékesek, hisz az ország nem volt nemzetközi jogalany.

Bővebben

December 10.
Razlozi nezadovoljstva nacionalnih manjina u Srbiji
Ornamentalni dokaz da je car velikodušan

Novinaru Dnevnika krajem septembra 2005, na pitanje šta mislim o međunacionalnim incidentima u Vojvodini, odgovorio sam da, po mom mišljenju, manjine imaju razloga za nezadovoljstvo. Pri tom sam mislio na razloge nezadovoljstva sistemskim uređenjem manjinskog života, tačnije neobaveznošću države da omogući ostvarivanje manjinskih prava u punoj proklamovanoj meri. Dakle, nisam govorio o emocijama, o osećanju ugroženosti manjina, posebno ne u Vojvodini i ne sa mišlju na rusinsku i ukrajinsku manjinu, iako moj stav ne isključuje ni Vojvodinu ni Rusine i Ukrajince iz mog opšteg stava. Javnosti sam dužan obrazloženje.

Bővebben

December 10.
A Magyar Szó-projektum

Jó kétszáz évvel ezelőtt a neves orosz történész, Karamzin Franciaországban járt, ahol az orosz emigránsok arra kérték, mondaná már el két szóban, mi folyik otthon.
– Lopnak – válaszolta.
Még két szó sem kellett ahhoz, hogy plasztikusan ábrázolja az oroszhoni állapotokat (és akkor hol volt még a Szovjetunió!).
Ha ma engem kérdeznének, mondanám már el két szóban azt, mi folyik vajdmagy „kishazánkban” (copyright by Charles Dudas), nem mondanám én ezt; nem vagyok én olyan. Azt mondanám: projektumoznak.
Illetve ezt sem mondanám, nem használnék a lopás szóra ilyes szinonímákat, hisz azt is mondhatom, hogy nemzetmentenek, kisebbségi kultúrát ápolnak, kisebbségi tájékoztatást végeznek, közösségben-magyarságban gondolkodnak. És, ugye, milyen szépen hangzik ez?

Bővebben

November 27.
Halász, vadász, pártelnök

Szegény Marx, ha ezt megélhette volna – nemcsak azt, hogy ideáiból mi lesz, hanem hogy valóra válik nagy álma is, amikor az ember teljes életet él: reggel halász, délben vadász, este meg kritikai kritikus.
Bár csipetnyi üröm vegyülne örömébe, hisz a mi (balkáni avagy afrikai jellegű) világocskánkban épp kritikai kritikusból van a legkevesebb. Ám a sokoldalúságra számtalan példát találhatna a VM politikusok körében.
Ennek kézenfekvő oka az, hogy a fiatalok nem özönlenek be a VM pártokba, így nagy öregjeink kénytelenek magukra vállalni a posztokat. Józsa László már nem is számolgatja, hisz rámenne az egész hete csak funkcióinak felsorolására, kedvenc példám viszont a feketicsi (hoppá – még megszól az MNT – bácsfeketehegyi) Pál Károly, aki legutóbb a kishegyesi községi birkózásfejlesztési testület (vagy mi) ellenőrzőbizottsági elnöki tisztségét is kénytelen volt magára vállalni.

Bővebben

November 7.

Mit is mondtam tegnap?
Valami nincs rendben a kisebbségügyi miniszterrel meg a politikával, ha az állam képviseletében szemben áll a kisebbségiekkel

A korszerű világban meghonosodott szokás, hogy aki munkájának végzésére alkalmatlannak bizonyul vagy felelős tisztségben durva baklövést követ el, annak mennie kell. Baj lenne, ha most, amikor mi is közelíteni szeretnénk ehhez a korszerű világhoz, nálunk ez másként, sőt ellenkezőképpen történne.
Nálunk, a súlyos vajdasági nemzeti incidensekre való reagálás, annak kezelése, a megoldás keresése közben megmutatkozott, hogy kisebbségügyi miniszterünk képtelen ellátni roppant felelos megbízatását. Ezért volt a szabadkai tiltakozás, a sürgős teendők intézésének és az ezeket elhanyagoló felelős miniszternek leváltására vonatkozó követelés. A jelek szerint a miniszter tévesen fogta fel feladatát. Úgy tűnik, azt tekinti legfőbb teendőjének, hogy a kisebbségekkel szemben védje az állam valamiféle vélt érdekét. Ami a kényes problémák eltussolásában, félremagyarázásában, szőnyeg alá söprésében nyilvánul meg. Ennél fogva nem tekinti feladatának a kisebbségek jogsérelmének regisztrálását, jogaik semmibevevésének, megsértésének panaszait, a jogaik megvalósulása előtt álló akadályok eltávolítását, hanem ehelyett mindezek tagadásával próbálja lerázni magáról a felelősséget, ami emiatt mint kisebbségügyi minisztert terheli. Bűnnek tartva erről itthon is nyilvánosan beszélni, halálos bűnnek nemzetközi fórumok elé vinni. Mint ahogyan a kisebbségek, látva a vezetés megoldási szándékának hiányát, megtették.

Bővebben

Október 20.

Kül- és belügyi kérdés

Az Európai Parlament minapi vitája a magyar nemzeti közösség helyzetéről Vajdaságban számos negatív reakciót váltott ki Szerbiában. Ezek legtöbbje arra a megállapításra vezethető vissza, hogy talán vannak nemzetek közötti incidensek, de csak ritkán fordulnak elő. Ezzel a szerbiai közvélemény ismételten azon hihetetlen képességét bizonyította, hogy letagadja azt, ami szemmel látható. Még a felszínes szemlélő is könnyen megállapíthatná, hogy ezeknek az incidenseknek a száma jelentősen megnőtt 2003 után, vagyis Koštunica kormányának megválasztása óta.
A jelenségnek két fő okozója van. Az egyik mindenképpen a kormány összetétele. Ha csak Slobodan Milošević szocialistáinak köszönhetően tud fennmaradni, akkor ez Szerbia polgárai felé olyan üzenetet sugall, hogy e párt politikájában az elmúlt évek során semmi rossz nem volt, ami minden bizonnyal leginkább a kisebbségeket érinti érzékenyen, akik Slobodan Milošević soviniszta politikájának legnagyobb áldozatai voltak.
Vajdaságban szisztematikusan üldözték a nem szerb lakosságot, különösen a horvátokat, de kevésbé láthatóan ez történt a magyarokkal, albánokkal és bosnyákokkal is. Valójában az általános bizonytalanság légkörét alakították ki e közösségeknél, akiket így kizártak a közéletből.
Koštunica és kormánya emellett felújították Szerbiában a „patrióta” szóhasználatot, amelynek vészesen emlékeztetnie kell a kisebbségeket a háborús évekre. A közéletbe, főként a médiumokba visszatért a gyűlöletbeszéd, egyesek annak fő hordozói közül a múlt évtizedből.
Végezetül, Koštunica kormányában még szimbolikusan sincs egyetlen nemzeti közösség sem képviselve. Đindić kormányában Kasza József, a vajdasági magyarok legerősebb pártjának elnöke kormányalelnök volt. Ezzel Đindić a nemzeti közösségekben való bizalom világos üzenetét küldte e közösségek felé, amelyek a szerbiai demokratikus változások aktív részvevői voltak.
Kötve hiszem, hogy ma e közösség tagjainak többsége boldog, amikor azt olvassa, hogy a közvélemény-kutatások alapján a legnépszerűbb párt az SZRP, Šešelj és Milošević pedig a legnépszerűbb politikusok közé tartozik. Ok azon történet miatt is ezzé válhattak, amely szerint az SZDE elrabolta Miloševićet és kiadta őt Hágának, vagy hogy az SZDE-s vezetők bűnözők. Egyebek mellett a Szerb Radikális Párt ugyanezt állítja Kaszáról. És akkor mindenki csodálkozik, amikor egy „ismeretlen tettes” bombát dob Kasza szabadkai háza elé.
Az Európai Parlament minapi vitája alkalom volt, hogy minderről nyíltan beszélgessenek. A probléma abban rejlik, hogy azok, akik ma Szerbiában hatalmon vannak, ezt úgy fogták fel, mint saját politikájuk eredményeirol való beszélgetést. Önmagukat már „európaiaknak” tekintik, élen a szocialistákkal. Egyetlen dolog, amit még nem fedeztek fel, Doris Pack szavai voltak, aki kijelentette: Az európai integráció egyben készséget is jelent, hogy az országon belüli nemzetek közötti viszonyokról beszélgessenek. Az Európai Parlament egyebek mellett erre is szolgál, és nem elegendő, ha valaki úgy gondolja, hogy a nemzetek közötti incidensek Vajdaságban elenyészők. Az is fontos, hogy mit gondol minderről Európa és e közösség tagjai. Elmúlt Milošević politikai autizmusának ideje. Aki az európai integrációra vágyik, az számíthat az egyesült Európa intézményeinek kritikájára. Nem lesz mindig kellemes, idonként korrekt sem, de egészében véve ez az egyetlen módja annak, hogy a kisebbségvédelem elveit kiépíthessük, amely a demokratikus fejlődés legjobb jele Szerbiában.
És a minapi vita ezért volt fontos – rámutatott Koštunica kúszó reformjainak fő problémájára. Ez pedig nem más mint a miloševići politikai örökséghez való kritikai viszonyulás hiánya.
Žarko Korać, Nezavisne novine
(Magyar Szó, 2005. október 20., 12. o.)

Október 19.
Nap, mint nap

A magunk részéről messzemenőleg támogatjuk az MNT döntését, hogy a vajdasági magyar irodalom napja július 27-e legyen.
A hétvégén ugyanis Szivácon jártunk a Szenteleky-napon, ahol egyesek kritizálni merték ezt a döntést. Márpedig ez egy legitim döntés, hiszen az MNT hozta meg, és a politológia már rég kimutatta, hogy a legitim döntés a jó döntés, miképpen a legitim párt a jó párt. Legitimből itt meg mindig csak egy van.
A sajtóhírekből azt is tudhatjuk, hogy az irodalom kérdése általános társadalmi kérdéssé vált, és hiába, hogy Bányai János és Gerold László így meg úgy, itt a szélesebb néptömegek akarata érvényesült a filmes Siflis Zoltán, a kultúros Hajnal Jenő és a mindenben–illetékeses Dudás Károly révén. A népakarat érvényesült, és a népakarat a belterjes irodalmi klikkel szemben július 27-ére szavazott.
A nép ekkor fogja ünnepelni irodalmunkat, és ha megnézzük a dátumot, méginkább jogosnak tűnik ez. Az írók már így is ünnepelhetnek eleget, nincs is már rá idejük, erejük, több ünnep, mint kolbász és könyv, íme, Szivácra Szabadkáról a busz mindössze négy érdeklődőt hozott.
Az sem mellékes, hogy Szenteleky születésnapja ez a nap, tágabb kontextusban nézve: irodalmunk alapítója Pécsen született, és Pécs pályázik Európa kulturális fővárosa címére (noha a népakarat via Siflis-Hajnal-Dudás erre nem tért ki, de világos a kapcsolódási pont), és ha megkapja, így mi leszünk a főváros egy picinykét.
Nem mellékes, hogy Szenteleky a görögkeleti egyházi anyakönyv szerint július 15-én volt szíves megszületni, de most itt helyre lettek téve a dolgok.
Kiváló érzékkel e dátum már nem ütközik az aratással, s mivel nem tudjuk, az ünnep helyét meghatározták-e már, szerény javaslatunk, hogy aratóbálakkal kéne összekötni a tömegesség miatt. Az írók úgyis nyaralnak ilyenkor, szabadságon vannak, az egész Magyar Tanszék is, miképpen az egyetemistáknak, középiskolásoknak is jobb dolguk van (fesztiválok, tengerpart, pincérkedés), tehát itt az ún. tiszta nép ünnepelheti a vajdasági magyar irodalmat, így a részeges irodalmárok és az irodalom után érdeklő fiatalok hangos zajongásukkal, kihívó öltözékükkel nem tudják megzavarni a méltóságteljes eseményt.
Az írók eddigelé is csak folyton ünnepeltek: Csépe-, Podolkszky-, Szenteleky-, Kosztolányi-, Szarvas Gábor-napok, kanizsai írótábor, említsük meg a Dombos Festen végigvonuló import-írókat is, aztán ott vannak a díjak: Sinkó-, Híd-, Szenteleky-, Szirmai-, Herceg-díjak, a pályázatok, etcetera. És ha figyelembe vesszük íróink átlagéletkorát, nos, bizony, az élet könyörtelen, akár a halál (mondaná a költő), várható újabb író-emléknapok megrendezése is. Július 27-e (avagy 15-e) viszont a Születés napja! Az Életé, a Megújulásé! Bányai és Gerold viszont Szenteleky halálának napját javasolta, ami egyrészt symbolice nem ajánlatos (még majd Kasszandrák lesznek – a vajdmagy irodalom alapítója halálának napja egyszersmind fuzionál a vajdmagy irodalom halálának napjával!), másrészt veszélyeztetné az Új Kenyér ünnepét, és ez csak provokálná a vajdmagy kisgazdákat, akik szintén legitimek.
Az MNT-t egyben marasztalhatjuk el, mégpedig abban, hogy nem tüsténkedik elég’ vehemensen. Ugyan van már napja a vajdmagy filmnek, kultúrának, költészetnek, sajtónak, olvasásnak, színjátszásnak, de nincs még napja a vajdmagy sanzonnak, de a kritikának sem (javasolnám az én szülinapomat, mert az per pillanat szabad). És más életszférákról se feledkezzünk meg: a vajdmagy kis- és háziállattenyésztés (különös tekintettel a magyar vizslákra), a vajdmagy bányászat (olajipar Északkelet-Bácskában) epedve ácsingódzik saját nevenapjára, de javasolnánk a “Autópálya Fog Erre Menni Típusú Földet Vásárló Politikusok” napját is. Kétségtelen, hogy az MNT kompetenciája itt méginkább meggyőzőnek bizonyulna. Sőt, lehetne egy napja e napoknak is, Ünnepi Napok Ünnepi Napja címen!
Az is bizonyos, hogy ha a MNT szakértői minden nap összeülnének meghatározni egy ünnepnapot, akkor legalább tudhatnánk, mire megy el a többmilliós köztársasági és tartományi támogatás.
– Napidíjakra.
Szerbhorváth György
(http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=vezer&id=501)

Október 17.
A magyarokat sem érdeklik a vajdasági magyarverések?

Nagyobb lett a füstje, mint a lángja annak a demonstrációnak, amelyet a vajdasági magyarok tartottak a hét végén Szabadkán az őket ért támadások miatt.
Vagy tényleg félnek, vagy már elfásultak a magyarok, vagy rossz volt az előkészítés, de tény, hogy alig háromszázan jöttek össze az észak-bácskai város patinás városháza előtti téren. Így túlságosan szerényre sikeredett a kisebbségi magyarok első szerbiai tiltakozó megmozdulása.
„Több a hekus meg az újságíró, mint a résztvevő” – jegyezte meg ironikusan a szerb tudósítók egyike. A hatóságok valóban alaposan felkészültek, és mindent megtettek az incidensek elkerülésére. Végül is rendbontás nélkül zajlott le a rendezvény, még a magyar himnuszba sem fütyült bele senki. A résztvevők zavartalanul elvonulhattak zászlóikkal és transzparenseikkel, amelyek egyikén ez állt: „Ne bántsd a magyart!” Bár jelen voltak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői is, árpádsávos lobogójukat ezúttal nem bontották ki.
Az elmúlt két évben több mint kétszáz erőszakos cselekmény történt a magyarok ellen, a szerb hatóságok, a rendőrség és az igazságszolgáltatás pedig nem óhajtja vagy nem képes megoldani a problémát, sorolta a bajokat Kiss Rudolf. A Délvidéki Magyar Ifjúsági Szervezet (DMISZ) vezetője szerint tüntetésük nem a szerb nemzet, hanem a hatóságok közönye ellen irányult. A megoldás az lenne, ha multietnikus rendőrség alakulna a vegyes lakosságú körzetekben, és állandó nemzetközi megfigyelői missziót kellene állomásoztatni.
Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke arra figyelmeztetett, hogy a szerb állam többé nem veheti semmibe a kisebbség problémáit, Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) vezetője pedig azt hangoztatta: a magyarok az elmúlt tizenöt évben megpróbálkoztak az intézményes lehetőségek mindegyikével, de egyik sem hozott megoldást. Páll a felszólalók közül egyedüliként szerbül is elmondta, mit követelnek a belgrádi hatóságoktól. A legnagyobb magyar párt, a Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) nem képviseltette magát, hivatalosan azért, mert „nem akar a civil szervezetek dolgába avatkozni”. Kasza József viszont azt mondta, nem akar közösködni olyan párttal, amely állandóan pocskondiázza. Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke is magánemberként mondta el beszédét.
Szerb körökben egyelőre nem tapasztalható megértés a magyarok fellépése iránt. Oliver Dulić, a parlament európai integrációs bizottságának elnöke úgy vélekedett, hogy Szabadkán azért jöttek össze olyan kevesen, mert ott nem a magyarok, hanem a szélsőségesek gyülekeztek. Szerinte a magyarok többsége egyáltalán nem érzi magát veszélyeztetve. Dušan Janjić ismert belgrádi elemző, az Etnikai Viszonyok Fóruma nevű szervezet vezetője tudni véli, hogy a vajdasági magyarok budapesti felbujtásra tüntetések egész sorozatára készülnek, és „a pánmagyar” törekvések képviselői a pánalbán mozgalom mintájára regionális válság kirobbantására tesznek majd kísérletet. Janjić szerint ez szerinte nagy feszültséget okoz majd a térségben, és félelmet kelt az emberekben. Sokatmondó az is, hogy a Glas Javnosti című belgrádi újság ezt a címet adta a megmozdulásról szóló tudósításának: Magyarország lángra lobbantja a Vajdaságot.

J. Garai Béla (Magyar Hírlap)
http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=tukor&id=380

Eluralkodott a félelem
Nem együtt, hanem egymás mellett élünk, hangsúlyozzák a Demokratikus Vajdaságban

Az utóbbi hetekben nagy port kavart fel az Európai Parlament rezolúciója, amely a Vajdaságban élo kisebbségi nemzeti közösségek helyzetét taglalja. Hetek óta az a téma, hogy vajon megromlottak-e Vajdaságban a nemzetek közötti viszonyok és van-e türelmetlenség a többségi szerb nép, valamint a kisebbségek között. Attól függetlenül, hogy mely nemzetközi szerv és milyen módon hívta fel a figyelmet erre a jelenségre, amely már legalább 15 éve tart, sajnálattal kell megállapítanunk, hogy incidensek és türelmetlenség igenis jelen van – hangzott el a Demokratikus Vajdaságban megtartott újvidéki sajtótájékoztatón.
Jelica Rajačić Čapaković, a párt elnök asszonya hangsúlyozta, nincsenek megbízható adataink arról, hogy pontosan hány incidens történt, ami már magában véve is bizonyítja, hogy nincs minden rendben. A bíróságok és a rendőrség lassan vagy sehogy sem végzik munkájukat. A rendőrségen alig akad valaki, aki a kisebbségi közösségek soraiból került ki, miközben ebben a szervben sok az olyan foglalkoztatott, aki a saját borén érezte meg a háború borzalmait. Ez utóbbi következményeként többen is haraggal, esetleg gyűlölettel telítettek az albánok, a muzulmánok és a horvátokkal szemben, és ezt a haragot gyakran a magyar kisebbségre viszik át. A párt elnöke szerint az utóbbi időben amiatt is kiéleződött a helyzet, mert több önkormányzatban a radikálisok győztek, és ezekben a helységekben egyre gyakoribbak a falfirkák, ami bizonyítja, hogy fokozódott a másság iránti gyűlölet. Az elkövetőket szinte sohasem fogják el, a falfirkákat pedig a fiatalok, a demokratikus beállítottságú pártok, valamint a nemkormányzati szervezetek képviselői távolítják el. Čapaković asszony felhívta a figyelmet arra is, hogy az erőszak egy-egy mérkőzés után is szembeötlő, amikor már-már az emberek élete forog kockán. A lövöldözés, a törés-zúzás szemtanúi vagyunk ilyenkor, de sajnos bizonyos ünnepnapokon is. Emiatt a polgárok egyre jobban félnek, az utcákon és a városi autóbuszokban egyre ritkábban hallani valamely kisebbségi közösség nyelvét. Ezen senkinek sem kell csodálkoznia, ha tudjuk, hogy a kisebbségi közösségek tagjait olyan kommentárokkal illették, hogy ez Szerbia, és ne beszéljenek más nyelven, s hogy gyakran elverték őket csak azért, mert az anyanyelvükön mertek szólni. Megbomlott az, ami a legszebb volt Vajdaságban, ez pedig a különbözőség, a másság gazdagsága.
A DV elnöke a továbbiakban hangsúlyozta, nem hallgathatjuk el azt sem, hogy a magyar nemzeti közösségen belül is vannak problémák. Az MNT szinte teljes mértékben a VMSZ tulajdonát képezi, ami nem jó, és úgy vélem, hogy a Magyar Szót nem lenne szabad a VMSZ kívánságára Szabadkára költöztetni. A magyar politikusok nyíltan olyasmiket jelentenek ki, hogy azok a magyarok, akik valamely szerb párt tagjai, nem is igazi magyarok – mondta Čapaković asszony. Hozzáfűzte, a többségében magyarok által lakott települések polgárai alig beszélik a szerb nyelvet, ami megnehezíti az egymás közötti kommunikációt, az iskoláztatást, miközben azt is eredményezi, hogy sok fiatal külföldön folytatja tanulmányait és soha többé nem tér haza.
A Demokratikus Vajdaság egyben elítéli az illetékes állami szerveket, mert csak a látszat miatt folytatnak harcot a bűnözés és a korrupció ellen. Az SZRP és az SZDP nyomására Vajdaságban főként a magyar nemzetiségű polgárok ellen indítottak eljárást, közöttük Kasza József, Bunyik Zoltán és Ózer György ellen. Ahelyett, hogy a köztársasági kormány konkrét tervet dolgozna ki a felmerült problémák orvoslására, ok továbbra is a miloševići modell szerinti központosított hatalmat erősítik. A belügyminisztérium hatékonyságával hivalkodnak, holott a gyakorlat egészen mást mutat. A DV a megoldást Vajdaság teljes fokú autonómiájának a visszaállításában látja, bírósági végrehajtó és törvényhozási hatáskörrel. Hagyják, hogy mi magunk rendelkezzünk a saját pénzünkkel, és hogy a lehető legjobb módon rendezzük az egymás közötti viszonyokat, hagyják a mi útjainkat, nyugdíjainkat, oktatásunkat, egészségügyünket és különösen a nemzetek közötti viszonyokat, mert mi vajdaságiak tudjuk a lehető legjobban megoldani mindezt - hangsúlyozta Jelica Rajačić Čapakovic. (O. K., magyar Szó, 2005. október 18., 6. o.)

Október 16.
Lúdtalpas lépéshibák

A szandzsáki bosnyák Rasim Ljajić, miután Brüsszelben kiakadt azon, hogy a vajdasági magyarok az EU elé vitték ügyüket, azzal érvelt, hogy ő kisebbségiként nem lenne Szerbia és Montenegró kisebbségügyi minisztere, ha rosszul állna a kisebbségek szénája. Mivel ő az, ami, értelemszerűen jó is az, ami.
Csakhogy a VMSZ által delegált kormánytag, Korhecz Tamás is kisebbségügyi miniszter, o a Vajdaságban, szerinte viszont rosszul áll a kazal. Ez tehát nem lehet kritérium, mondja a logika. Pedig Kasza József, a VMSZ elnöke is eszerint dolgozik: amikor o volt a szerbiai kormányalelnök, turbójavulás mutatkozott helyzetünkben, mióta nem az, egyre csak romlik.
A szombati (október 15-i – a szerk. megj.) tüntetés során is e kettőség mutatkozott meg. A civil szervezetek által szervezett szabadkai dzsemborin kevesen jelentek meg – a szerb sajtó szerint csak a magyar szélsőségesek, ami persze baromság –, noha végül mindegyik vajdmagy párt támogatta! Ez jelentheti azt is, hogy a magyarokat nem érdekli a politika, nem érzik ügyüknek a magyarellenes atrocitásokat, jelenheti azt is, hogy féltek elmenni, meg azt is, hogy hiába a pártok támogatása, ha a polgárok a pártokat nem támogatják. De nem jelenti azt, hogy nem támogatják az épeszű követeléseket: hatékonyabb igazságszolgáltatást, rendőrségi fellépést a gyűlöletkeltéssel szemben, multietnikus rendőrséget. Mindazt, amit papíron a törvények már garantálnak, csak például a szerb rendőrség szerint a vajdmagy jelentkezők lúdtalpasak, lúdtalppal meg mégsem posztolhatnak álló nap (és ez nem vicc).
Ám a vajdmagy civil szervezetek is kacsatalpot húzhatnának már, ha a földön akarnak járni. Miféle civil tüntetés az, ahol pártvezérek a főszónokok, politikusok viszik a prímet? Ún. faxpártjaink vezetői léptek a tribünre – végre egyszer élőben láthattak választókat, hisz a közvéleménnyel nyilatkozatok révén kommunikálnak, amelyeket a szerkesztőségeknek faxolnak át. A VMSZ pedig, midőn látta, ellenfelei támogatják a tüntetést, vacillált. Jaj, mit tegyünk? Végül úgy döntöttek, támogatják őket (nem támogatni mégiscsak nemzetárulás), és mivel ok is egyre veszítik támogatottságukat, hát szétfaxolták közleményüket: azért nem adnak szónokot, mivel pártként nem avatkoznak be a civil szervezetek munkájába. Helyes.
Csakhogy kilóg a lúdtalpas lóláb itt is. A VMSZ tartományi kormánypozíciói, a Magyar Nemzeti Tanács einstandolása révén – a magyar állami pénzeket szétosztó kuratóriumokat is uralják – markukban tartják a civil szervezeteket: a hozzájuk hűek kapják a lét. A VMSZ-esek igen korán arra is rájöttek, hogy legjobb ún. civil báróként viselkedni: politikusként tisztán nem kaphatsz pénzt, de civilként igen. A VMSZ egyik alelnökének, Dudás Károlynak nem csak hetilapja van, de civil szervezetet is irányít – és ez csak egy példa közül. Na ja, nem a VMSZ avatkozik itt be a civilek életébe, hanem Dudás Dudás életébe. Még mondják, hogy két dudás nem fér el egy csárdában.
Persze, ne kenjünk mindent rájuk. Ez egy balkáni kocsma, ahol minden megjárja. Így Doris Pack, az Európai Parlament képviselője most üdvözölte a tüntetést – korábban meg úgy nyikorgott, akár az ólajtó, hogy az a baj, hogy a vajdasági magyarok nem tudnak eléggé szerbül.
De azt is tegyük hozzá, hogy a nagybecskereki kutatók szerint az, hogy kikerült a nemzetközi színtérre az ügy, mégis az incidensek számának csökkenéséhez vezetett. Egyébként meg általában rossz az őslakosok (bármilyen nemzetiségűek) és a jövevények (menekültek) közti viszony. Ahol pedig a magyarok többségben vagy nagyobb számban (pl. Tisza-mente, illetve Temerin) élnek, ott a fiatalok szegregált életet folytatnak – nem járnak egymás szórakozóhelyeire. A szerb fiatalok negyede pedig gyűlölettől ittas.
A balkáni kocsmahálózat vajdasági csárdájában azonban jobb már senkinek sem hinni – se a civileknek, de a politikusoknak, se a kutatóknak. Vagy nyolc éve Nagybecskereken a kutatóktól ugyanis azt hallottam, hogy bizony a magyarok is igen megosztottak: a bácskaiak és a bánátiak közt olyan feszült a viszony, mint volt anno a fehérek és feketék közt Amerikában. A Tiszán inneniek a busz egyik, a Tisztán túliak a busz másik oldalán ülnek.
Akkor kezdődött el bennem érlelődni a felismerés, hogy itt mindenkinek még az agya is lúdtalpas.
Szerbhorváth György (A hét) http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=tukor&id=379

Október 15.

Új politikai nemzedék a színen

Civil Mozgalom által szervezett és politikai szempontból jól időzített magyarverések elleni szabadkai tüntetés több szempontból is emlékezetes marad a merész megjelenteknek. Nem számítva a sok rendőrt, és más biztonságiakat, valamint a média számos képviselőjét, mintegy 300 zömmel fiatal részvevő és pár tucat idősebb érdeklődő volt jelen a tiltakozó rendezvényen. A VMSZ vélhetően túlbecsülte a szerb radikálisok ellentüntetéséről szóló suttogó propaganda jelentőségét. Kár.
Azok akik a „rizikó” ellenére kimerészkedtek a térre, rendzavarás, provokáció nélkül hallgathatták meg a felszólalókat: Kiss Rudolfot, „a Civilek” koordinátorát, néhány vajdasági, felvidéki és budapesti politikust, a budapesti polgári körök képviselőjét, meg a részvevőkhöz intézett budapesti és erdélyi üzeneteket. A békésen lezajlott tüntetés végén két idősebb hölgy könnyezve elmélkedett: hát, ezt is megértük, hogy Szabadka főterén elénekelik a Himnuszt!
Akik ott voltak, bizonyítottan a nemzeti oldalt képviselik itthon és külföldön is. Ők tegnap tanúi lehettek egy új vajdasági magyar nemzeti indíttatású politikus nemzedék színrelépésének.
Akik belépőként – mellőzve a helyi kisebbségi oligarchákat – a fiatalokból álló csoportok korábbi sikertelen próbálkozásai után, először szerveztek politikai tüntetést. A saját érdekükben, a magyarverésekkel kapcsolatos lanyha hatósági fellépés ellen, de vállalva ezzel a nemzet ügyét és a nemzeti beállítottságú vajdasági magyar pártokat, civilszervezeteket is.
Valami új kezdődött a vajdasági magyar politikai eliten belül, valami, amire oda kell figyelni és amit érdemes támogatni. Úgy látszik, nem véletlen, hogy az összejövetelt üdvözölte a korábban igencsak szőrösszívűnek ismert Doris Pack is.
Ha a többi szerbiai „üdvözletet” nézzük, azok bizony nem mondhatók barátságosak. A vasárnapi sajtóban megnyilatkozó szerb politikusok farkast és EU-t kiáltva, a kisantant szellemében ostorozzák a magyarokat, s a vajdasági magyar politikai elitet a mérsékeltekre (Kasza, a VMSZ és a szerb hatalomba beépült VMSZ-es tisztségviselők, élükön Józsával), és radikálisokra, szélsőségesekre (Ágoston, Pál, Rácz-Szabó és a többiek) osztják. Mindez nem fontos.
Elhangzott azonban egy releváns szerb vélemény is. Dusan Janjić, az amerikai Etnikai Fórum nemkormányzati szervezet belgrádi rezidense, ezúttal az általa javasolt kisebbségi minisztérium önjelölt minisztereként (ő ellenzi a VMSZ által erőltetett kisebbségi törvényt, s van saját elképzelése a kisebbségvédelmi intézményrendszerről, ami szintén nem autonómia), tőről metszett kisantant politikusként nyilatkozott meg.
– A magyarországi jobboldaliak megjelenése – huhog Janjić – komoly figyelmeztetés az EU-nak, hogy az egyik tagállama tűzfészekként jelenik meg a politikában. Szerbiának beszélnie kell Budapesttel, de informálnia kell a NATO-t és az Egyesült Nemzeteket is. Mintegy örülve annak, hogy nem szakad rá plafon, Janjić még hozzátette: „mielőbb meg kell hozni az új szerb alkotmányt, hogy megerősítsük a Vajdaság autonómiáját”.
Ha nem lenne is más bizonyítékunk arra, hogy a Vajdaság autonómiája a 14 százaléknyi magyar népesség számára nem helyettesítheti a tényleges magyar (perszonális) autonómiát, Janjić ezt most mindenki számára világossá tette.
Van más tanulsága is a fiatalok fellépését kísérő szerb megnyilvánulásoknak. Az, hogy Szerbia nem fog habozni: ha Magyarország nem mondja meg pontosan milyen sorsot szán a vajdasági magyaroknak a szerb fél majd lediktálja ezt neki.
Nos, ettől az Isten mentsen meg bennünket!
Ágoston András
(Vajdasági Magyar Demokrata Párt,
HÍRLEVÉL, III. évf. 21. szám, 2005. október 16.)

Lojálisak, de kihez?

A vajdasági magyarságnak azt tanácsolják, legyünk lojálisak. Felteszem a kérdést, kihez, mihez.
Én azt gondolom, nekünk nagyon oda kell figyelnünk arra, hogyan és miként, kihez legyünk és kihez ne legyünk lojálisak.
Akik minket tipornak, lábunkra lépnek, kiírják, hogy halál a magyarokra, stb. ezekhez ki kell mondani, sohasem voltunk és nem is leszünk lojálisak. Abban a Szerbiában, amelyben a magyarverőket megdicsérik és amelyben az állam az elkövetők ellenében nem folytat eljárást, valami nincs rendben. Itt kiirtanak egész magyar családokat, és... semmi. A szerb hatóság nem ismeri az elkövetőket.
Itt a Vajdaságban a milosevityi rezsim több mint félmillió quasi és igazi menekültet költöztetett be. Állítólag nem változtatván meg a korábbi etnikai arányokat. Isten tudja hányadszor történik ez meg.
A szerb hatalom pedig azt mondja itt minden jól van, csupán sporadikusak és nem jellemzőek a diszkriminációs jelenségek. Sajnos, azt kell mondani, hogy ez nem igaz. A lajstrom sajnálatosan hosszú még akkor is, ha a legutóbbi 2-3 év eseményeit vesszük figyelembe.
Én volnék a legboldogabb, ha Szerbia jó útra térne. Ha itt minden jól menne. Két kezemmel szavaznék arra, hogy Szerbia akár hat hónapon belül legyen EU-s tag. Mert elég bajom van nekem és velem együtt mindenkinek abból hogy Szerbia késik. Hogy van egy asztal feletti és asztal alatti Szerbia.
Európa ismeri az itteni helyzetet. Még akkor is, ha mi magyarok egy szót sem szólunk. Tehát hazudni nem szabad. Ami probléma van, azt az asztalra kell tenni. Az itteni asztalra. A problémák már régtől asztalon vannak. A megoldások pedig elhúzódnak.
Nem szívesen mondom: a reciprocitás elve nehezen alkalmazható. El kell ítélni, hogy a szerbeket verik Kosovóban csak azért mert szerbek. De Szerbia a Vajdaság felett rendőrségi ellenőrzést gyakorol. Miért hagyja, hogy verjék a magyarokat? Van rá módja, hogy ezt megakadályozza. Annál is inkább, mivel ezt a nemzetközi közösség három éve meg is követeli. Mégsem történik semmi. Vagy megismétlődik a milosevityi érában létrejött túsz-helyzet?
Ezt egyszer már megéltük!
Dr. Szalma József
(Vajdasági Magyar Demokrata Párt,
HÍRLEVÉL, III. évf. 120. szám, 2005. október 15.)

Október 14.
Magyarok és szerbek az EU- parlamentben

„Szerbia és Montenegró hatóságainak kell megoldaniuk a vajdasági etnikai incidensekkel kapcsolatos gondokat, de az Európai Parlament továbbra is szoros figyelemmel követi a helyzetet.” Így foglalta össze tegnap Brüsszelben az EP délszláv ügyekkel foglalkozó küldöttségének német elnöke, Doris Pack a magyarverések ügyében tartott meghallgatás eredményét.
Ahhoz képest, hogy a magyar részvevőknek a lamentációkon túlmenően nem voltak külön követelései, ez nem is kevés.
Senki a magyarok közül nem mondta, hogy a magyar-szerb feszültség szinten tartása az objektív felelősség alapján a szerb kormányt illeti. S azt a kézenfekvő következtetést sem vonta le senki, hogy a feszültségből – áttételesen ugyan – de a szerb kormánynak van haszna a Kosovóval kapcsolatos huzakodásban.
Másrészt, szerb szempontból indokoltan, a szerb kisebbségügyi miniszter, aki voltaképpen a szerb hatalomhoz símuló „becsületes” bosnyák, azt hangoztatta, hogy az európai érdeklődés mögött a magyar választások során jelentkező érdekek – pontosabban a jobboldal törekvései – húzódnak meg.
Ezzel a kisantant árnyéka bevonult az EU-parlamentbe. Sajnos, Józsa László a VMSZ nemzeti tanácsának jelenlevő elnöke a sajtónak nyilatkozva, Tabajdi Csaba felszólaásával összhangban, erre még rátett egy lapáttal: „Mi, határon túliak, meginnánk a levét, ha a választási kampány határai átcsapnának az ország határain”. Mi köze a magyarországi választásoknak a Vajdaságban szinten tartott magyar-szerb feszültséghez? Semmi.
Ljajic, a szerb hatalom képviseletében, a vajdasági magyarokra nézve fenyegetésnek is beillő gyanúsítgatást engedett meg magának.
Szerinte messzemenő politikai károkat okoz az, hogy a vajdasági magyarság a kérdés nemzetköziesítését akarja elérni, „éppúgy, mint ahogyan annak idején az albán kérdésben ez a kosovói albánoknak sikerült”. Mi ez? Felhívás a pogromra?
A sajtótudósítások szerint erre a jelenlevők közül senki nem reagált. Pedig a többi között jelen volt Petar Ladjevic, Kostunica kisebbségi ügyekben illetékes tanácsadója is. Akinek nem lehet mindegy, hogy a pozíciójáért remegő kisebbségi miniszter a szerb politikai elit számára is káros túlkapásra ragadtatja magát. Vagy neki is megfelelne, hogy az elmúlt tizenöt évben először, a szerb hatalom képviselője egy nemzetközi tanácskozáson kiegyenlíti a vajdasági magyarok és az albánok törekvéseit? Ha nincs rá reagálás, miért ne?
Nem kellene megvonni a bizalmat egy ilyen kisebbségi minisztertől?
Bóni, Bóni!
Bóni László ismert szabadkai üzletember, Kaszának befektetési ügyekben ellenlábasa, az újgazdag Karic-párt tagjaként, egy nappal a meghallgatás előtt jelent meg Brüsszelben. És mit ad Isten, rögtön Doris Packkal ült le „tárgyalni”.
Bóni nemigen nyilatkozott arról, hogyan kerülhetett olyan helyzetbe, hogy Doris Packot arról győzögethette, hogy a meghallgatás meghívottjai fel akarják fújni az incidenseket, minden esetre ez megtörtént. Hogy a magyarság elleni nyilatkozatához Bóninak milyen érdeke fűződik, az sejthető. De, hogy a „tárgyalás” Doris Pack tekintélyét nemigen öregbíti, az viszont biztosra vehető. Akkor is így vanez, ha emberünk „kellemes meglepetéssel” vette tudomásul, hogy „Doris Pack asszony mennyire jól tájékozott, jobban ismeri a helyzetünket, mint mi magunk, egyáltalán nincs manipulálva”.
Bóni szerint mivel Szerbia az európai integráció küszöbén áll, különösen érzékeny dolog, hogy „egyesek téves képet kívánnak Európa elé tárni, elferdítvén az aktuális helyzetet”.
-Tudjuk ki áll mindezek mögött – nyilatkozta Bóni a hírlapírónak, s nem szakadt rá a plafon.
Szomorú a felismerés, hogy tizenöt évvel a felemás rendszerváltás után Szerbiában még mindig akad magyar, aki nyíltan a magyarok ellen beszél, de az sem mellékes, hogy vannak szerb politikai erők, akik még igénylik az ilyen szolgálatokat.
Az már csak hab a tortán, hogy Bóni brüsszeli ámokfutását a Közép-európai Emberjogi Bizottság nevű helyben bejegyzett szervezet tette lehetővé. Egy olyan szervezet, amely felvidéki gyökerű és Szlovákiában föderációért száll síkra. Hogy Szlovákiában miért harcol ez a szervezet a magyar többségű föderális egység létrehozataláért, a Vajdaságban miért támogatja a magyarellenes erőket, azt egyelőre nem tudjuk. Arra nem is akarunk gondolni, hogy pénz van a dologban.
„Mélyen a szemedbe néz és hazudik”
Egy ismert, jelenleg Hágában tartózkodó szerb vezetőre vonatkozóan tette még évekkel ezelőtt a közcímben szereplő megállapítást egy szintén ismert amerikai diplomata. Akaratlanul is ez jut az ember eszébe, ha Ljajic kisebbségi miniszter brüsszeli megnyilatkozását olvassa.
„Ljajić külön kiemelte, hogy a Vajdaságban nem érvényesítenek olyan tervszerű és módszeres politikát, amely a nemzetiségi összetétel megváltoztatására irányulna, mondván, hogy a boszniai és horvátországi menekültek egyik községben sem borították fel a lakosság korábbi nemzetiségi összetételét” – áll a Magyar Szó tudósításában.
Tudja a miniszter mit beszél? Akkor mondja ezt, amikor nincs két hónapja sem, hogy az egyik ismert belgrádi kutatóközpont vezetője Vladimir Ilic professzor bátran beismerte, amit mi már 1993 óta tudunk: a Vajdaság a szerb menekültek befogadása következtében többé nem multietnikus társadalom. Nem tudna a miniszter erről kutatásról?
Ez a fajta viselkedés a vajdasági magyarok számára nem újdonság. Mégis, felmerül a kérdés: nem volt ott a meghallgatáson egy magyar sem, aki legalább annyit mondott volna, hogy ejnye-bejnye miniszter úr!
Nagyobb baj talán nem lesz
A brüsszeli meghallgatás már maga eredmény. Legalább két szempontból jó. A magyar-szerb feszültség kérdése napirendre került Európában. Nem teljes súlyával ugyan, mégis, megtört a jég. Az odafigyelés is jelent valamit. Reméljük, hogy most nem vernek bennünket jobban, mint azelőtt. A másik ok még fontosabb.
Eljött az ideje annak, hogy Magyarország pontosan megmondja Európának és Szerbiának, mit javasol a vajdasági magyarság nyílt és megoldatlan kérdésének rendezésére. A zéró tolerancia következetes érvényesítése a szerbiai illetékesek részéről, csak egyik oldala a problémának. Nagyon fontos lenne, hogy Magyarország világossá tegye mind az EU-nak, mind Szerbiának, melyek az elvárásai a vajdasági magyarokkal kapcsolatban. Hogy Szerbia tudja, nem több, de nem is kevesebb. A VMDP szerint miután bebizonyosodott, hogy a jelenleg érvényes „kisebbségvédelmi” intézményreendszer csak arra alkalmas, hogy a szerb nemzeti érdeket közvetítse a kisebbségek felé, visszafelé viszont nem működik, a minimális követelés a tényleges magyar (perszonális) autonómia lehet, valamint a részarányos képviselet a szerb és többi képviseleti testületben.
Minderről Brüsszelben nem esett szó. Talán majd a magyar-szerb vegyesbizottság egyelőre még össze sem hívott ülésén.
A kétségtelenül meglevő magyar-magyar dilemmákról mielőbb szót kellene váltani a Máért-on. Mert nem mindegy például, mit tekintünk autonómiának. Igaz, a tény, hogy a VMSZ és az RMDSZ közös bizottságot hoznak létre az autonómia kérdéseinek a tanulmányozására, már eredmény. Azt jelenti, hogy sem a VMSZ nemzeti tanácsát, sem az RMDSZ kisebbségi törvénytervezetét nem tekintik autonómiának. Mint ahogy nem is azok.
S az sem mindegy, köti-e a mindenkori magyar kormány a kisebbségek parlamenti képvisletére vonatkozó saját megoldásainak elfogadását a hasonló rendelkezések elfogadásához a kisantant országaiban is.
Ágoston András
(Vajdasági Magyar Demokrata Párt,
HÍRLEVÉL, III. évf. 119. szám, 2005. október 14.)

Október 5.
Levél Önmagamhoz

Azért írok Önmagamnak, mert Kasza József, a VMSZ elnöke, a volt kis Jugoszlávia egyik alelnöke a hat közül többször nyilvánosan kijelentette, hogy egyek vagyunk. Amikor az ő egyik házát sérelem éri, akkor az én javaimat is támadják, veszélyben forog az én életem is. Igaz, hogy minden délvidéki magyar nem rendelkezik annyi házzal, földel, nem cserélgette a feleségeit, mint ő, de ennek ellenére mégis egységről beszélhet, mivel ő a MI nagy Vezérünk. Ezért mondhatja, hogy aki engem bánt, tulajdonképpen minden délvidéki magyart bántja, még akkor is, ha nincs a pártomban.
Tudnia kell, ha ránk hivatkozik – amire senki sem jogosította fel –, hogy nagyon régen elegünk van az Ön „nemzetmentő nemzetvédő” politikájából. Ezért most arra kérem a magam és több hasonlóan gondolkodó délvidéki magyar nevében, hogy fejezze be ezt a populista politizálást. Minden alkalommal csakis és kizárólag a pártja és a saját maga nevében beszéljen, nyilatkozzon. Hagyja ki azokat, akik erre nem hatalmazták fel.
Számunkra végtelenül megalázó és sértő az, hogy annyi világos és nyílt beszéd után, ami a mostani magyar kormány részéről elhangzik, Ön még mindig ragaszkodik, könyörög Magyarország vezetőihez.
Miért viselkedik úgy, mint egy utolsó koldus, egy söpredék, olyan, akinek szemernyi önbecsülése sincs? Talán csak nem azért a pár fillérért, amit odavetnek, azokért az ingyen utazgatásokért, szereplésekért a tévében, vagy netalán szereti hallgatni az újabbnál újabb mellébeszéléseket?
Kasza úr, Ön olyanoktól vár kegyelmet, alamizsnát, oltalmat, akik soha sem tudtak önállóan élni. Akik Trianonban egymást túllicitálva szabadultak meg egy nagy ország vezetésétől, akik szétszabdalták Magyarországot. Ezek a vörös grófok eladták Erdélyt, Felvidéket, Kárpátalját, Muraközt, Baranyát és Délvidéket. Később ezt a hatalmas kiárusítást (ma privatizációnak mondják) azzal a förtelmes hazugsággal tetézték, hogy MI nem létezünk, hogy csak azok rekedtek az új határokon kívül, akik nem is akartak Magyar-országon élni. Sajnos a nyolcvan év megtette a magáét. Ma már Magyarországon mindenki úgy tudja, hogy MI kalandvágyból élünk itt, ezért meg is érdemeljük sorsunkat. Kádárék még csak fokozták ezt a tagadást és az idegeneknek való megfelelést. Akkor a Szovjetunió volt a megmondó, most az Európai Unió. Most Brüsszeltől várják a „jó” válaszokat, a „jó” megoldásokat.
Miért nem jelentkeztetek akkor, amikor nektek jól ment?
I smerős, ugye, ez a beszólás, Kasza uram! Ha nem, akkor most ideírok egy mondatot Eörsi Mátyás SZDSZ-es vezérecskének 1999. november 12-én, nagy nyilvánosság előtt elhangzott kioktató beszédéből (amit a Népszabadság közölt): „Nem lehet a határon túli magyaroknak Magyarországon külön jogi státust adni, mert azzal ők üzletelnének.”
Az ilyen világos és nyílt beszédet sokféle változatban megismétlik, de amint látjuk, minden hiába, mert Kasza úr nem érti. Még a december ötödikét sem értette meg, mert továbbra is Gyurcsányéktól várja a kettős állampolgárságot, amit azok semmi szín alatt nem fognak megadni. Adnak majd olyan igazolást, amivel bármi lehetsz, csak magyar nem. Lásd a legújabb görög személyit és a varsói metróbérletet.
Az a vezető, aki ezeket nem tudja, vagy nem akarja megérteni, nem alkalmas egy népcsoportot vezetni. Olyan vezetőre nincs szükségünk, aki ellenünk ügyködik, aki négy pártot teremtett egy pártból, aki ma is a kommunista hagyományokra támaszkodik. Mint régi jó pártmunkás, tudhatná, hogy a kommunizmus szelleme mindig inkább a felbomlást tenyésztette, mint az összenövést. Másrészt összeforrhat egészséges és ép néprészek, tagok, törzsek, de cafatok nem. Kommunista erény a tékozlás és aljas fényűzés, a hitvány szolgaság, a képmutatás, az intrika, az árulás, a testvérgyilkosság, a névtelen feljelentés, a kevélység az álnok tudatlanság, a vesztegetés, az irigység a ceremónia.
Nekünk itt délen csakis olyan vezető kell, aki ki mer állni a jogainkért, aki ki tudja harcolni a MI függetlenségünket, a MI szabadságunkat, amit majd mindenki tisztel. Olyan, aki csak kérni, könyörögni tud, az ne vezessen embereket csak ebet pórázon.
Azokkal, akik hivatalosan – referendumon – lemondtak rólunk, akik nem értik, hogy a szlovéneknek, akik már Európában vannak, miért kell a kettős állampolgárság, akik nem vállalnak szellemi közösséget velünk, azokkal nem szabad tárgyalni. Nekünk itt kell kivívni a szerb állam keretein belül a független autonóm közösséget. Kivívni és fenntartani addig, ameddig csak lehet, mert ha MI elveszünk, akkor Kecskeméten több lesz a szerb, mint most Szabadkán. MI ezt nagyon jól tudjuk, és tudjuk azt is, hogy senki a világon nem engedné meg egy ilyen dolog bekövetkezését, csak az internacionalista eszmével megvert magyarok. Tudjuk, hogy Königsberg, a mai Kalinyingrád minden lakosa megkapta a szabad utazást biztosító schengeni vízumot, Spanyolország minden spanyolnak megadta a kettős állampolgárságot, ami több mint százmillió lelket jelent. A szerbek minden ceremónia nélkül egyetlen nap alatt megadták a kettős állampolgárságot minden szerbnek, és annak, aki szimpatizál a szerbekkel, aki ezt kéri! Tovább nem sorolom, mert MI is abba a hibába esünk, mint az elutasítóink, akik minden áron meggyőzni, kioktatni akarnak minket.
Száz szónak is egy a vége, Kasza uram, ha jót akar a délvidéki magyarságnak, akkor felhagy ezzel a romboló politizálással, felhagy a Magyar Szó bekebelezésére tett mindennemű törekvéseivel. Ott van Önnek a Hét Nap, támogassa azokat, megérdemlik, hiszen a VMSZ szócsöve. Vegye tudomásul, ha elhozza az újságot Újvidékről, akkor kitörölte az ott élő magyar közösséget a délvidékiek soraiból. Ezért egyedül Ön és a VMSZ lesz a felelős. (Sass László, Szabadka, Kapu 2005. szeptember, forrás:
HTMH, REGGELI SAJTÓFIGYELŐ, 2005. október 5.)

Szeptember 17.
A tanárok is eltussolják a magyarveréseket?

– A szüleink kemény maffiózók, úgyhogy velünk senki semmit nem bír. Ha akarjuk, akár jól el is páholhatunk, sőt a barátnőd sem ússza meg szárazon – így valahogy hangzik magyarra fordítva az a szöveg, amellyel megfenyegették az egyik szabadkai szakközépiskolában az elsős magyar diákot. Valamennyivel idősebb barátnője mesélte el nekünk az esetet telefonon.
– A magyar tagozatok osztályfőnökeit hibáztatom elsősorban, mert amikor panaszkodunk nekik, próbálják elbagatellizálni, elkenni az ilyen eseteket. Nem tudom, hogy félelemről vagy fásultságról van-e szó. Amikor baráti körben beszélgetünk, mindig az derül ki, hogy nagyon gyakran épp az osztályfőnököknél, a magyar ajkú tanároknál rekednek meg ezek az ügyek. Az igazgatóhoz gyakran el sem jutnak, habár annak sem lenne sajnos különösebb foganatja – fejtette ki véleményét a nagylány. Így hát a diákok lassan leszoknak arról, hogy a hasonló incidensekről beszámoljanak tanáraiknak, vagy otthon elmeséljék.
A közelmúltban hallottunk egy másik esetet, egy békésnek tudott szakközépiskolából: tornaórákon egymás ellen játszottak a szerb és a magyar osztály fiúi. A magyar diákok jobbak voltak, mindaddig, amíg a másik osztályból nyerni vágyó társaik nem beszéltek egy kicsit „barátian” a fejükkel. Igaz, pofon nem csattant, de a félig burkolt fenyegetés is megtette a hatását, megfordult a meccs eredménye. A tornatanár állítólag nem vett észre mindebből semmit.
Iskolarendőr csak a négy nagyvárosban van, másutt néhány középiskolában és talán egy-két általános iskolában az oktatási intézmény saját pénzéből fedezett őrző-védő személy ügyel. Szabadkán most azon gondolkodnak, hogy az illetékes minisztériumoktól az iskolaigazgatók és az önkormányzat engedélyt kérnek, hogy civil szolgálatos katonák lássák el a sétáló-felügyeletet.
Nem gondolja senki, hogy a nagyvárosokban az iskolarendőr alkalmazása, vagy a kisebb településeken az ilyen őrző-védő szolgálat alkalmazása száz százalékos megoldást jelent. De jelenlétük segít.
MIHÁLYI Katalin
(Magyar Szó, 2005. szeptember 17., 18., 11. o.)

Szeptember 15.
Magyarul nem lehet!

Új telefonkönyvek kiadását tervezi a Telkom Srbija Távközlési Rt., amiről levélben értesítette előfizetőit. A levél egyúttal tartalmazza a szerb latinbetűs írásmód szerint az előfizetőre vonatkoztatott adatokat, úgy mint az előfizető nevét, lakhelyét, utca elnevezését, házszámát, s régi, vagy új, azaz változtatott telefonszámát.
Az eddigi névsorok úgy álltak össze, hogy a nevek a szerb ábécé szabályának megfelelően, az előtérben a családnév (előnév), majd ezt követően a keresztnév (utónév) szerepelt.
S most láss csodát! A levélben feltüntetett nevek előterében a keresztnevet, majd ezt követően a családnevet helyezték. Ez a szerb névhasználatnak meg is felel. Nem úgy a magyarnak. Ezért a Vajdasági Magyar Nyelvművelő Egyesület felhívja a magyar lakosságot, nézzen utána a dolognak, s reklamáljon, a levélben megadott címeken.
Mivel a levél nem rögzíti, hogy az adatok cirill betűvel íródnak, netán az azbuka betűrendjét követik a leendo telefonkönyvben, illetve, hogy a magyarok követelhetik-e nevükkel kapcsolatban saját nemzeti hagyományaiknak, s helyesírásuk törvényszerűségének betartatását, újabb kérdések merülnek fel.
A nevetséges átkereszteléseket elkerülendő (Fejős-Feješ) a nyelvművelők eligazítási kérelemmel ifj. dr. Korhecz Tamás tartományi titkárhoz fordultak, hogy a jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi titkárság szakszolgálata tegyen lépéseket a fentiek tisztázása érdekében. Annál is inkább, mivel a napokban az újvidéki kirendeltség tolóablakánál, kerek perec kijelentették: magyarul nem lehet! A cirill betűs írásmódot illetően pedig nincs válaszadási felhatalmazásuk! (K. K., Magyar Szó, 2005. szeptember 15., 8. o.)

Mit és kinek mázoljunk le?

Nem tudom milyen eredménnyel végződött a világbéke napján az a nagybecskereki kezdeményezés, amelynek a jelmondata Le az erőszakkal a falakról! volt. Nem tudom, mert erről az eredményrol hallgatnak a tudósítók, pedig már két hét múlt el a megkezdett, a meghirdetett akció óta. De kell is ennyi idő, hogy összegezzék a befutott adatokat és megcsinálják a rekapitulációt, hiszen nem csak Újvidékről, a tartományi székvárosból indultak el szeptember elsején pontban tizenhét órakor a „lemázolni” akció résztvevői, hanem, amint azt a békemozgalmi szervezetek vezetői jelezték, Nagybecskereken és Újvidéken kívül Pancsováról, Szabadkáról, Belgrádból, Podgoricából, Nikšićből, hovatovább Zágrábból, Rijekából, Eszékről, de még Szkopjéból és Prilepből is, sajnálatos módon kimaradtak a mariboriak és tuzlaiak, különben képviselve lett volna a volt Jugoszlávia minden tagköztársasága, hacsak nem arról volt szó, hogy Ljubljana és Szarajevó környékén nem harapóztak el a nemzeti és vallási gyűlöletet szító falfirkák, amelyek fasizmusra és idegengyűlöletre buzdítanak (úgy látszik a bolsevizmusra való buzdítást eltűrik a nemzeteink és a nemzetiségeink, talán mert a szocializmus építése és az ifjúsági munkaaciók máig fölemelő emlékeket ébresztenek bennük). Említésre méltó, hogy a széles körű falfirkákat átmázoló akcióba hazánk volt köztársaságain kívül (Boszniát és Szlovéniát kivéve) bekapcsolódott még az északi szomszédunk, valamint NagyBritannia, Írország, Németország, Norvégia, Svájc és Svédország békeaktivistái is. (Nem is tudtam, hogy még a pedantériájáról elhíresült Svájcot is elárasztották a Balkántöltetű falfirkák, úgy látszik azonban, hogy ezek nem ismernek országhatárokat, s terjeszkednek, mint az angliai kergemarhakór.)
No már most, ha egy ilyen országos és Európa-méretű akcióról volt szó, két hét alatt nem is futhatott be az elért eredmény, már csak azért sem, mert nem csupán a jelzett városokban végezhették el a „nagytakarítást”, hanem a környező falvakban, kistelepüléseken, tanyákon is, azokból pedig a gyors adatáramlást gátolja és megnehezíti a kommunikációs eszközök fejletlenségi foka.
Mégis nagyon földobódtam, amikor bejelentették a nagy lemázolást. Annál inkább, mert ott, ahol lakom, békés otthonom környékén, meglehetősen sok erőszak köszön vissza rám a falakról. (Két héttel ezelőtt élo példákat hoztam nyilvánosságra erről, épp ezen a helyen.) A napokban, a szóban forgó akció után (ha mifelénk egyáltalán véghez lehet vinni, be lehet fejezni az uszítást - éspedig nem csak a házfalakról ránk vicsorgó uszítást, de azt is, ami a sajtóban, a rádióban, a tévében, stb. történik), tehát tegnapelott Szabadka felé utaztomban a verbászi vasútállomás faláról, öles betűkkel, hogy minden utas akár szemüveg nélkül is elolvashassa, rám kiáltott: Halál a horvátokra! Az állomásfőnök, ha esetleg meg is kérte a váltókezelőket, hogy mázolják át, vakarják le a falról, azok nem léptek akcióba. (Nem olvasták a nagybecskerekiek kezdeményezését.)
Viszont a békemozgalmiak Verbászon és a szűkebb környezetemen kívül, akcióba léptek ország és Európa-szerte. Milyen eredménnyel, kérdezem újra? A környékemen minden maradt a régiben, sőt közben szaporodtak egy tömören megfogalmazottal: Kifelé a kisebbségekkel!
Nem volna hatásosabb, ha a derék békemozgalmisták helyett a szintén derék rendőreink járőrszolgálatuk végzése közben csak úgy, mellékesen, elcsípnének, lecsapnának néhány amatőr mázolóra (állítólag Hitler is az volt) s ott a tetthelyen, azon melegében, lemázolnak nekik néhány atyait? Már csak a falfirkákat átfedő festék megspórolása végett is megérné.
NÉMETH István
(Magyar Szó, 2005. szeptember 15., 11. o.)

Szeptember 13.
Újabb érdekszervezet a láthatáron

Hogy a vajdasági magyarok dühösek, ennek ma már van egy kézzel fogható bizonyítéka. Nagy Margit a vajdasági magyarság harcos, politikai nagyasszonya, Bozóki Antal kisebbségi szakértő és Pap Ferenc a vajdasági magyar politika nagy öregje többedmagukkal „a kisebbségi közösségünket veszélyeztető kedvezőtlen irányzatok lelassítása és megfordítása, a kisebbségi politizálás újragondolása és hatékony érdekképviselet megvalósítása érdekében javasolják és a közvélemény elé terjesztik egy új érdekképviseleti szervezet megalakítását.
Véleményük szerint erre a „hatékonyabb érdekképviselet” céljából van szükség.
Mert a vajdasági magyarság lélekszáma az 1948. évi 428 ezerről, (a tartomány összlakosságának 26 százalékáról) 2002-re 290 ezerre, vagyis a tartomány összlakosságának 14 százalékára csökkent. Az itteni magyarság kimaradt privatizációból. Az óvodai, általános iskolai és középiskolai oktatásban a magyar tagozatoknak nincs önálló tanmenete és programja, nincs iskolai (tantestületi) önkormányzata. A magyarországi tankönyvbehozatal korlátozott, az itthoni magyar szerzők által írt póttankönyvek szabadon nem ajánlhatók. Nincs önálló vajdasági magyar egyetem.
A szórványterületeken az oktatás minden szintjén fokozatosan megszűnik a magyar nyelvű oktatás. A vajdasági magyar tájékoztatás leépítésében a szándékosság jelei is felelhetők. A gyermek- és ifjúsági lapok zavartalan megjelenésének anyagi alapja továbbra is bizonytalan. Megoldatlan az anyaországi sajtó és könyvbehozatal, megszűnt a magyar sajtó és könyvterjesztés hálózata. A Magyar Szó igazgató bizottsága 2005. augusztus 12-i ülése pedig előrevetíti az egyetlen napilap további leépítését és az egyszólamúság erősítését.
A felelős magyar tisztségviselők is beismerték: az utóbbi időkben több kisebbségellenes provokáció történt, mint az elmúlt 10 évben összesen. A jogsértések pontos számát azonban senki sem tudja, mert az emberek félnek.
Éppen ezért az Újvidéki Civil Szervezetek Fóruma „úgy érzi, hogy az „„egypárti”” Magyar Nemzeti Tanács 2002. szeptemberi megválasztása óta nem képviselte eredményesen a vajdasági magyarságot, s helyzetének javítását sem segítette elő, sőt egyenesen káros álláspontokat képviselt, melyeknek következtében nemcsak hogy az itthoni hatalomváltás után nem történt lényegi előrelépés kisebbségi jogaink kiteljesítésének terén, hanem a 2005. decemberi népszavazás óta az anyaországgal való kapcsolataink is leszűkültek”.
Az új érdekszervezetet nem politikai pártként, hanem olyan testületként kívánják beje-gyeztetni, amely a társadalom lelkiismerete kíván lenni. A kezdeményezők megkérdőjelezik a Magyar Nemzeti Tanács legalitását, mert szerintük az csak a hatalom meghosszabbított keze, amely senkinek sem tartozik elszámolni. Nincsenek egyértelműen sem a VMSZ, sem Szabadka ellen, csupán fel akarják hívni a figyelmet arra, hogy egy másfajta gondolkodás is lehetséges.
Hát ez az. Tizenöt év után a kisebbségi egypártrendszer végveszélybe kergeti a vajdasági magyarságot. Nem árt, ha lesz egy újabb érdekszervezete. Sok sikert a rajthoz!
Ágoston András
(Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, III. évf., 97. szám,
2005. szeptember 13.,
http://www.vmdp.freewebspace.com/, http://de.geocities.com/vmdp2002/)

Szeptember 13.
Ne keverjük össze a dolgokat!

– Ellene vagyok minden erőszakos cselekedetnek. Mélységesen együttérzek mindazokkal, akik az ilyen eseteknek szenvedő alanyai. A legenergikusabban elítélem a családok ellen elkövetett sanda és gyáva tetteket. E tekintetben nem tudok és nem kívánok különbséget tenni az egyszerű emberek és a magas tisztséget betöltő előkelőségek között. Elítélem és megvetem tehát azokat, akik Kasza Józsefnek, a VMSZ elnökének, az Agrobank igazgatójának háza előtt robbantottak.
Mindezek ellenére, sőt éppen a mondottak miatt, kötelességemnek érzem kifejezni egyet nem értésemet annak módjával, ahogyan az érintett család feje az őt ért sérelemre reagált. Elutasítom önműködővé vált gyakorlatát, hogy a személye ellen szóló bírálatokat, támadásokat úgy állítja be, mintha azok legkevésbé ot, hanem mindenekelőtt az egész vajdasági magyarságot érintenék. Azok sorát erősítem tehát, akik elítélik a hatalom lanyha reagálását. Viszont nem értek egyet azzal, hogy ezek nyomán bárki politikai tokét kovácsoljon magának. És azzal sem, hogy bárki kisajátítsa magának a jogot, hogy egy egész kisebbség – ez esetben a magyar – nevében lépjen fel és nyilatkozzék. Vajdaság, valamint Szerbia és Montenegró politikai életében és a közügyekben nagyon sok más magyar ember vállalt és vállal jelentős szerepet, mégsem jut eszükbe magukat a hét magyar vezér egyikének tartani. Okkal vonom kétségbe Kasza úr magyarvezérségét és arra való jogát, hogy az összes vajdasági magyar nevében nyilatkozzék. Erre nem kérte és nem jogosította föl annak nagy többsége. Az őt ért politikai, gazdasági, közigazgatási és egyéb bírálatokra válaszoljon egyénként, és ne bújjon az itt élő magyarság mögé! Veszélyes cselekedet egy ügy érdekében – még ha annak volna is némi politikai színezete – egy egész nemzetiséget pajzsként felhasználni. Ez összeegyeztethetetlen egy közéleti személyiség méltóságával.
Kasza úr kedvence volt az egypártrendszer főnökeinek. Megbízásukból feladatokat hajtott végre, együttműködött velük, az újabb időkben pedig olyan hatalmi tisztségeket töltött be, amelyekben óhatatlanul ellenfeleket-ellenségeket szerezhetett magának. Ok úgy érzik, van vele politikán kívüli leszámolnivalójuk. Kasza úr bölcsen hallgat a gazdasági vagy más érdekekből eredő indítékok lehetőségéről. Közismert tény, hogy az utóbbi időben több céggel és személlyel került konfliktusba nagy szerepvállalási és vagyonszerzési törekvései kapcsán. Ezek egyike-másika felkelti a törvénytelenségek gyanúját, ezt az ellene indított számos vizsgálat és per is bizonyítja. Ez a sajnálatos eset jó alkalom a gyanús ügyek elkendőzésére.
Ha tehát Kasza urat emberi-egyéni, politikai-közigazgatási tisztségeit illető bírálatok, támadások érik: beszéljen a maga nevében! Hagyja ki ebből nemzettársait és a politikát! (BÓNI László, Szabadka, Magyar Szó, 2005. szeptember 13., 14. o.)

Az Illyés Közalapítvány a szerb irodalom terjesztését támogatja Délvidéken -
Szerb kémek is dolgozhatnak Budapesten
Kettősállampolgárság.hu 2005. augusztus 27. - 03:54 Szerző: Kaslik Péter

A román kémbotrány tükrében joggal tehető fel a kérdés: dolgoznak-e szerb ügynökök az Illyés Közalapítványnál? Az elvben az elszakított területeken élő magyarság fennmaradását szolgáló szervezet ugyanis a szerb kultúrát terjeszti a helyenként végveszélybe került délvidéki magyarság körében. Erre, és magyarellenes propagandára, intézkedésekre mindig kerül közpénz a Gyurcsány-rezsim alatt. (kettosallampolgarsag.hu)
HÍD a semmibe...
A titói Jugoszlávia kirakat kisebbségeinek korszakában a magyarországi magyarok szerint a délvidéki (vajdasági) magyaroknak jól ment. Később már olyan jól ment, hogy dolgozni sem kellett menniök, mert nem volt hova. Nyugodtan otthon maradhattak és hallgathatták a Szabó családot, vagy az újvidéki rádióban Sánta Puszta Lajost, mert nem volt érdemes kimenni sem kapálni, sem a krumpliföldre, más munka pedig nem volt. Kimentek tehát, "ideiglenesen" Németországba, vagy véglegesen Ausztráliába, Kanadába. Voltak olyan magyar falvak ahonnan a lakosság fele kivándorolt.
A vajdasági magyar vezetőknek azonban továbbra is jól ment. Bori Imre, a Magyar Szó, 1983. február 20. számában egy vonalat húzott a porba, amikor "Még Illyés Gyulától sem!" című írásában meghatározta a délvidéki magyar elit "hivatalos", illetve megkövetelt világnézetét. Bori Imre meghatározása alapján, a vajdasági magyarok, egyik napról a másikra arra ébredtek, hogy ők többé nem magyarok, hanem, önálló irodalommal rendelkező magyarul beszélő jugoszlávok (ismerős fordulat, Ceausescu elvtárs iszonyatos rendszerében a magyarokat nevezték magyarul beszélő románoknak is - a szerk.). Bori Imre, Lukács György nyomán megállapítja, hogy Illyés Gyula fordítva látja a világot: "Kétségtelenül olyan ember beszélhet csak így , akinek nincsenek alapvet? ismeretei a nemzetek és nemzetiségek egyenjogúságának és együttélésének jugoszláviai gyakorlatáról, mert másképpen nyilván nem szüntelen konfrontációban képzelné az életet, ...(Illyés Gyula) kiszabadítja az irredentizmus szellemét a múlt palackjából és európai körútra indítja, amikor kijelenti, hogy a trianoni határok "igazságtalanok".
Bori Imre Illyés Gyula kijelentéseit elutasító levelét nem lehet azzal elintézni, hogy "régen volt, hagyjuk a múltat, mert a vajdasági magyar elit ma is Bori Imre szellemében intézi a délvidéki magyarok sorsát (elég ha arra utalunk, hogy a VMSZ-es politikusok egyik legszánalmasabb képviselője, ezidőtájt valami negatív csoda folytán Szabadka polgármestere, Kucsera Géza és kollaboráns párttársai, pl. Józsa László, tehát nem a szerbek, hanem e quislingek "jóvoltából" a Kárpát-medence egyik legimpozánsabb magyar városházájáról mai napig hiányzik a magyar zászló. Miközben Kucsera elvtárs a szabadkai "toleranciáról" nyammog minden második nyilatkozatában a magyarverések elleni határozott fellépés helyett. Ugyanekkor más délvidéki magyar városokban természetes nemzeti lobogónk használata a szerb-montenegrói mellett - a szerk.)
Bori, azonban elhallgatta, hogy a "nemzetek és nemzetiségek egyenjogúságának és együttélésének" jugoszláviai gyakorlata, úgy kezdődött, hogy Bácskában, és Bánátban Tito partizánjai, a helybeli szerb lakosság egy részének segítségével 1944-45-ben meggyilkoltak negyvenezer magyart, közöttük majdnem minden háború előtti magyar vezetőt (ez volt a délvidéki magyar holokauszt). Olyanokat is, akinek az egyetlen bűne az volt, hogy a német megszállás idején magyar műkedvelő csoportot szerveztek a faluban, és a előadták a Ludas Matyit.
Bori szerint a délvidéki magyar kultúrának nem a saját gyökereihez, hanem az "itteni" nemzetek és nemzetiségek együttélésének gyakorlatához kell igazodnia. Ezt jelenti a Bori Imre által, a végsőkig hangoztatott külön "jugoszláviai magyar irodalom" mondvacsinált fogalma is (Szabadka szülötte, Kosztolányi Dezső, aki 1920 után a Magyar Revíziós Liga alelnöke is volt, Bori szerint talán nem is része a "jugoszláviai magyar irodalomnak" - a szerk.)
Azzal, hogy a szerbek "kézhez vették" őket, a délvidéki magyarok albérletbe szorultak a saját házukban. 1980. május 4-én azonban meghalt a háziúr. Tito halálával a szerződés lejárt és az új tulajdonosokkal új szerződést kellett kötni. Bori Imre, Illyés Gyula nagyon is helytálló megállapításainak az elutasításával, az új, most már szerb nacionalista hatalom birtokosaival kötött ismét egy alárendeltségen alapuló szövetséget. És itt tartunk mind a mai napig.
Bori Imre érvei, melyek szerint Illyés Gyula beleavatkozik Jugoszlávia belügyeibe és annak rossz hírét terjeszti, már nem a titói Jugoszlávia szóhasználatára utal. Tito már 1948 óta élvezte Nyugat bizalmát, Jugoszlávia jó híre biztosítva volt. Tito diktatúrája nem a külső ellenségkép üldözésében nyilvánult meg, hanem éppen a belső "nacionalista" veszély ellen folyt a harc. A nyolcvanas években, az igen tevékeny szerbiai belügyi szervek azonban már nem a belső ellenséget keresik, hanem azzal igyekeztek megzsarolni a külföldről hazalátogatókat, hogy gyűjtsenek adatokat azokról az egyénekről és csoportokról, akik külföldön Jugoszlávia rossz hírét terjesztik. Bori Imre, tehát közvetve már a szerb nacionalista érdekeket védi, amikor Illyés Gyulát támadja.
Jugoszlávia felbomlása után a vajdasági megélhetési magyarok a HÍD hasábjain ismét a szerbek jó hírének visszaállításán, és a szerb kultúra terjesztésén tevékenykednek. Napjainkban a HÍD rendszeresen ismerteti, és fordításokban közli az egyik napról a másikra "megújhodott" szerb írók műveit (versek, elbeszélések, regényrészletek, tanulmányok) A szerb kultúra népszerűsítésének, tehát a délvidéki magyarok elszerbesítésének költségeit azonban most maga a magyar állam, illetve a magyarországi adófizetők pénzelik. A HÍD megjelenését többek között az Illyés Közalapítvány támogatja, amelynek eredeti célja a határon túli magyar közösségek önazonosságának megőrzése, nem pedig a szerb kultúra magyar nyelven való terjesztése.
Nem a szerb kultúra megítéléséről van szó, hanem arról, hogy a szerb irodalomnak a magyar kisebbségi folyóiratban való népszerűsítése nem a magyar önazonosságát erősítését, és megőrzését szolgálja. Felmerül a kölcsönösség kérdése is: vajon a magyarországi, vagy az erdélyi, esetleg a felvidéki, délvidéki magyar nyelvű alkotásokat ismertetik-e a belgrádi irodalmi lapok? (költői kérdés, zömmel soha, kivéve talán Imre Kertész munkásságát, aki személyesen utasította vissza, hogy magyar író volna - a szerk.)
A HÍD 2004-ben megjelent tíz száma közül csak a május-júniusiban nem található szerb szerző műve, vagy megfelelő ismertetés. (Ez a Bori Imre emlékszám) Bori Imre: "Még Illyés Gyulától sem!" című Illyés-ellenes írásának ismeretében felfoghatatlan, hogy az Illyés Gyula emlékét méltóan megőrizni hivatott Illyés Közalapítvány miért támogatja a HÍD Bori Imre emlékszámát. Ez a szám azt is bizonyítja, hogy a HÍD ma is Bori Imre szellemében, tehát a magyar kisebbségi lét hamis felfogása alapján fejti ki tevékenységét.
A HÍD 2005.-ben megjelent számainak mindegyikében jelen vannak a szerb írók műveiről szóló kimerítő ismertetések, és műveikből való fordítások. Azt is mondhatnánk, hogy a HÍD számára Szerbia jelenti a nagyvilágot, mert a szerb fordításokon kívül más nyelvről való fordítás a folyóiratban nem található.
A HÍD a 2005. márciusi számában megtalálható Petri György magyarországi költő, magyarul írt versének szerb fordítása. Mi az értelme ennek? Ismét felmerül a magyar állam pénzén való elszerbesítés kérdése, és az is, hogy ez a fordítás talán nem volt elég jó ahhoz, hogy egy szerb irodalmi lapban megjelenjen? Az Illyés közalapítvány fizet azért, hogy Petri György versét a szerbek is olvashassák. (Egy magyar folyóiratban?!)
A bácskai-bánáti magyarok helyzete ma ismét ugyanolyan sivár mint a harmincas években volt. Jó lenne tehát, ha a HÍD is visszatérne eredeti célkitűzéseihez, és a népi mozgalom szellemében ismét szembesülne a magyarság valódi problémáival. Dél-Bánátban, (a szórványok szórványában) a magyarok ma is magyar rádiót szeretnének hallgatni. Nem a Szabó családot, hanem a saját rádiójuk heti egy órás adását szeretnék hallani. Kecskés István I. írja a Magyar Szóban:
" Szécsány község területén február 20-a óta nincs magyar m?sora a Szécsányi Rádiónak. Az adást az új igazgató rendeletére szüntették meg, a megindoklás pedig nem túl egyértelm?..., egyesek azt is kifogásolták, hogy a magyar adás tartalmát nem fordították le szerbre... (a szécsányi községben a 16 377 lakos közül 2068-an vallják magukat magyarnak), a nezsényi általános iskola alsós, összevont, tagozatán kívül - évtizedek óta - nincsenek magyar osztályok. A magyar gyerekek többsége (már az említett faluban is) szerb tagozatba jár. Hagyományápolás, m?vel?dési élet szinte nem létezik...A Szécsányi Rádió magyar szerkesztősége tájékoztatta az esetről a Tartományi Kisebbségügyi Titkárságot."
Miért kell a magyar adás tartalmát szerbre lefordítani? Ez úgy hangzik, mint a megszállás alatt levő területekre vonatkozó biztonsági rendelkezések. Jó lenne, ha a Tartományi Kisebbségügyi Titkárság, amely az Illyés Alapítvány mellett a HÍD egyik támogatója, megkérné a HÍD fordítóit, hogy a támogatás fejében, - addig is amíg Szerbiában azt az előírások megkövetelik, fordítanák le a szécsányi hatóságok számára a helyi magyar rádió, heti egy órás műsorát szerb nyelvre.
Nagybecskereken kitiltják a latin betűs írásmódot, és hamarosan felszentelik a szerb király lovas szobrát... írja az újvidéki Magyar Szó. A latin betűs írásmód betiltása esetében nem csak a magyar kultúra méltányossága, és a vajdasági magyar sajtó, és rádió létjogosultsága kerül veszélybe, hanem a magyar kultúra és a magyarok történelmi gyökerei is kérdésessé válnak. Mit keresnek a magyarok Délvidéken, amely úgymond mindig is szerb volt? Kisebbségi jogokról és engedményekről pedig ne is beszéljünk, örüljenek, hogy megtűrik őket. A HÍD, a szerb írók, és a szerb kultúra állandó jellegű propagálásával, szinte átsegíti a délvidéki magyarokat a másik partra. Illyés Gyulának azonban ehhez, a kultúrák elsőbbségén, vagy fensőbbrendűségen alapuló ideológiához semmi köze. Az Illyés Alapítványnak sem lehet az a célja, hogy a szerb kultúrának a térségben való kizárólagosságának embertelen rögeszméjét támogassa.
" Ne fizessünk a határon túli magyarok megmaradásáért" - ez volt a lényege annak a szórólapnak, amellyel nemzettestvéreink kérelmét elutasító "NEM"-re biztatta az anyaországi magyarokat. Ne fizessünk azonban a határon túli magyarok felgyorsított beolvadásáért sem.
(Forrás: HTMH REGGELI SAJTRÓFIGYELŐ, 2005. augusztus 27.)

VISSZA