November 27.
Halász, vadász, pártelnök

Szegény Marx, ha ezt megélhette volna – nemcsak azt, hogy ideáiból mi lesz, hanem hogy valóra válik nagy álma is, amikor az ember teljes életet él: reggel halász, délben vadász, este meg kritikai kritikus.
Bár csipetnyi üröm vegyülne örömébe, hisz a mi (balkáni avagy afrikai jellegű) világocskánkban épp kritikai kritikusból van a legkevesebb. Ám a sokoldalúságra számtalan példát találhatna a VM politikusok körében.
Ennek kézenfekvő oka az, hogy a fiatalok nem özönlenek be a VM pártokba, így nagy öregjeink kénytelenek magukra vállalni a posztokat. Józsa László már nem is számolgatja, hisz rámenne az egész hete csak funkcióinak felsorolására, kedvenc példám viszont a feketicsi (hoppá – még megszól az MNT – bácsfeketehegyi) Pál Károly, aki legutóbb a kishegyesi községi birkózásfejlesztési testület (vagy mi) ellenőrzőbizottsági elnöki tisztségét is kénytelen volt magára vállalni.
De Marx igazándiból Kasza József funkcióinak láttán olvadna el a gyönyörtől. Hisz folyamatosan kritikával illeti a többi VM pártot, de tevékenysége nem merül ki ebben. Ha nem csal emlékezetem, volt már fővadász mint a szerbiai erdőgazdasági vállalat ig. biz. elnöke, most meg a szenttamási csatornabetemetés kapcsán azt tudhattuk meg – ennyi hasznunk lett az esetből –, hogy a halászathoz is van köze a vajdasági vízgazdálkodás ig. biz. elnökeként. A pártelnökségre és az Ágostonnal való levelezésre már csak balkézből marad ideje, hisz ott van még bankelnöki posztja is, ami igazi európai (de nem afrikai!) kuriózum: annak a pártnak az elnöke, mely párt adja ama város polgármesterét, mely város e bankban tartja a pénzét. Igaz is, így van a legnagyobb biztonságban (a pénz, a pártelnök, a párt és a városvezetés egyaránt).
Persze, ha fiataljaink hazatérnének külföldi tanulmányaik befejezése után, más lenne a helyzet – gondolnánk. Tárt karokkal várja őket a VM párt elnöke is, meg mindenki, csakhogy az ún. élet másképpen alakul.
A minap magam is elkezdtem diplomám honosítását – csak a kérvény átadásáért 16,000 dinárt perkálhattam le az Újvidéki Egyetemnek. És ez még csak a kezdet, ugye. Ki lesz még olyan hülye hazaköltözni azért, hogy párhavi reménybeli fizetést eresszen meg azért, hogy aztán dolgozzon vagy ne dolgozzon? A pénteki tv-híradóban ugyanis arról hallhattunk, hogy állásbörze volt Adán. A riportból kiderült: szakmunkásokra lenne szükség, de az általános iskolát végzettek számára is fel tudnak kínálni ezt-azt. Egyetemi végzettségűekből viszont csak jogászok kellenének. Ez van a fejlettebb községek közé tartozó, és ún. tömbmagyar településen – mi van akkor másutt?!
Még ha hozzá is vesszük, hogy a magasan kvalifikáltak ritka esetben keresnek munkát épp a „bírórádán”, feltűnő, hogy csak a jogász szakmát tudták megnevezni. Magyarországon végzett jogász meg persze nem fog itt munkát keresni – honosíttatni azt a legnehezebb (bár akad rá ellenpélda, de a kivétel mindig a szabályt erősíti).
Mi történne hát, ha az a párezer szakember, akit itt hazahívogatnak, akár a tyúkot szokás kicsalogatni az ólból kukoricával, hazatérne? Páran bizonyosan boldogulnának, egy részük katasztrofális fizetésért dolgozhatna – a többségük meg elmehetne lakatosnak vagy kétkezi munkásnak. Ekkor látszódna csak igazán, hogy mire lenne képes az a párt, amely magáról folyton azt állítja, hogy a legtömegesebb és az egyedül legitim (míg a másik meg azzal az unalmas és marha szöveggel jön, hogy o meg „történelmi” – hát akkor menjenek a történelemtankönyvekbe). Szóval, mire lenne képes?
Semmire.
Így aztán, ha nem is mondják ki, nagyon is megfelel nekik, hogy az eltávozottaknak eszük ágában sincs hazajönniük. Ezért „kénytelenek” annyi funkciót betölteni. Pedig ismerek én olyat is, aki hazaköltözött agrárfőiskolai–vadgazdasági diplomájával, azóta meg vagy munkanélküli, vagy csirkéket etet. Végzettségével viszont lehetne akár igazgatóbizottsági elnök is – csak hát nem pártelnök.
Persze, ilyenkor mondják, hogy vállalkozni kell – majd abban segítenek. Ám mit gondolnak, mit csinálnak ezek a fiatalok pl. Magyarországon? Hát vállalkoznak. Korunk új Marxa, Manuel Castells errol ír A hálózati társadalom kialakulásáról című munkájában: akinek ma esze van, az nem munkahelyre pályázik, hanem a hálózati társadalomban működik. Itt lehet dolgozni, ergo pénzt keresni. Aki ebből kimarad, az az ún. negyedik világ tagjává válik, még ha Szabadkán vagy Újvidéken is él. Nem a lak- és munkahely határozza meg a működőképességet, hanem hogy e globális hálózati társadalomban képes-e tudását hasznosítani (magyarán pénzre váltani).
Ezek a fiatalok, ha nem is értik, mit csinálnak, de teszik – ahogyan arról Marx is írt anno. A mi kis drágalátos funkcionáriusaink viszont se nem teszik, se nem tudják. Nincs rá idejük, annyi a dolguk.
Szerbhorváth György
http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=hozottanyag

November 22.
Szocmulkultoleráns

Ha nem nézem meg a naptárat, biztosan azt hinném a szabadkai toleranciakupa kapcsán, hogy Titó él, nyakamban pionírkendő, hónom alatt a Jó Pajtás valamelyik néphősünk poszterével, és vígan bandukolok a hadsereg napja iskolai ünnepségére.
A jóakaratot ugyan ne vitassuk el a szervező tartományi kormánytól, de az, ami ebbol megjelent, maga volt a szocreál reinkarnációja szocmulkultoleránsba. Összerántották a fiatalokat sportolni, felvonulni – emlékeznek még a staféta átadására, a „szlettekre”? Már csak az hiányzott, hogy itt is fapuskákkal hajtsák végre akrobatikus mutatványaikat a diákok, csak most nem a szocializmus és a testvériség-egység, hanem a multikulturalizmus és a tolerancia jegyében. Még jó, hogy Tito, Kardelj és Pijade (stb.) képei helyett itt nem vonultak fel Predrag Marković, Bojan Pajtić és Korhecz Tamás kapanyélre tűzött ábrázatával (biztos késett a nyomda). A szerbiai házelnök elmondta, hogy a tolerancia ajándék annak, aki toleráns (?! – és miért nem fűzte hozzá, hogy aki meg nem toleráns, az országunkban nyugdíjat kérhet, mint a csetnikek?), Pajtić és Korhecz demonstratíve a másik nyelvén köszöntötte a paslogó diákokat, akiknek halovány dunsztjuk sincs persze arról, mire megy ki itt a játék. Hát arra, hogy a politikusok is játszhattak, és a médiában újfent mint szuperkorrekt-européer gyerekek tűnhettek fel.
A sajtó még szocreálabbul követte végig pajzánkodásukat: a Duna TV riportere a barátságot éltette, majd megállapította a politikusokról: „Toleranciából és sportszerűségből kitűnőre vizsgáztak.” A Lomonoszov-egyetemen sem taníthatták ezt szebben, Észak-Koreában meg kurrens tananyagként kezelhetnék még ma is eme média-beszámolót.
A szocializmus – akár a többi totalitarista rezsim, mint a fasiszták is – a sportot prímán kihasználta egyrészt propagandacéljaira, másfelől itt a sport egyfajta katonai előkészület volt: a fiatalok becsatornázása, rendrenevelése, csapatba szoktatása, hogy aztán majd a fronton vívják meg az igazi harcot. Persze, a fiatalok sportoljanak sokat – de ehhez inkább tornatermeket kellene építeni, nem politikai akciókat. A sport küzdelem – a szabályok keretein belül épp itt nem kell toleránsnak lenni: a cél a győzelem, nem a részvétel. Hagyjuk az olimpiai maszlagot. És jó is, hogy a sport a versenyképességre épít, a küzdelemre, nem egymás simogatására. Ám így jellegénél fogva sem igen alkalmas a tolerancia meg a multikulti népszerűsítésére – de ez nem a sport hibája. A gyűlöletet – mert arról van szó, nem a toleranciáról – másképpen kellene háttérbe szorítani, s hogy ez milyen nehéz, olvassák el a HVG múlt heti cikkét az idegengyűlölet gyökereiről (rajta van a neten is).
E maszatolás közben senki sem figyelt oda arra, hogy közben azt tervezik mifelénk: azok a tanárok, akik több nyelven tanítanak, nagyobb fizut kapnak. Ugye, akár Pajtić és Korhecz - nemsokára majd nekik is jár nyelvpótlék az ilyen kétnyelvű propagandaakciókért.
Első blikkre nem is hangzik rosszul: aki többet tud, többet kap. Csakhogy ki kaphat itt többet? Nem a nyelvtanárok, hisz nem őket emlegették, hanem nyilvánvalóan azok, akik például magyarul és szerbül is oktatnak. És kik oktatnak több nyelven – a szerbek? Aligha, hisz nagyon is kevesen tudnak közülük magyarul (románul, szlovákul etc.), aki meg tud – mint anno a zentai gimiben –, az se nagyon tud. Pedig a tanár nyelvi kompetenciája őrülten fontos, hogy a gyerek ne valami katyvasznyelven szívja be a tudást.
Az ún. életből, az ún. valóságból vannak információnk arról, mi folyik ma a vajdasági magyar iskolákban: miután egyre kevesebb a magyar diák, de – részben a menekültek gyermekei miatt – egykori színtiszta magyar iskolákban is nyílnak szerb tagozatok, ahol a magyar nyelvű tanárok, hogy kilegyen a normájuk, magyarán legyen munkájuk, szívesen vállalják e szerbek oktatását is. Pedagógiai szempontból már ez sem jó megoldás, hisz nem minden magyar tud jól szerbül, főleg nem oktatni, ennek a szerb gyerekek isszák meg a levét, ámde ez az akció éppenséggel azt fogja eredményezni, hogy a magyar tanárok abban legyenek érdekeltek, hogy szerbül tanítsanak! Vagy hülyeségeket beszélek? És inkább az képzelhető el, hogy ahol eddig magyar diákok kényszerültek szerbül tanulni – vagy mert eleve szerb iskolába íratkoztak, hisz magyar megfelelője nincs, vagy mert egyszerűen csak szerb tanerő van, magyar meg nincs, mint a szakiskolák egy jó részében –, most majd a szerb tanárok ragadják meg a kiváló pluszkereseti lehetőséget, és magyarul fognak oktatni? Tudjuk jól, hogy ehhez megfelelő nyelvtudása igen keveseknek van. És mi fog történni? Mint tizen-huszon éve, ahogyan mi is tanultuk a szaktantárgyakat: a tanár vagy törve beszélte a magyart, mi meg röhörésztünk, vagy szerbül adott elő, és mi magyarul felelhettünk stb. Ám nem szerbül és magyarul folyt így az oktatás, hanem se szerbül, se magyarul, vagyis ez nem oktatás volt, hanem alibizés. De mindenkinek kiválóan megfelelt: a tanár is leszarta, mi is leszartuk, hisz a követelményrendszer is alacsonyabb lett – a főnökök sem ágáltak ellene, hisz magyar szakembert nem tudtak biztosítani.
Na most ez a toleráns kormányzat még tovább forszírozza mindezt. Ne csodálkozzunk, hogy szociolingvisták és hasonló kutatók százai lepik meg majd eme állatkertet, hogy megnézzék: miként lehet több nyelven semmire sem megtanítani a nebulókat. Aztán meg csodálkozunk, hogy a tanulók nem toleránsak.
Szerbhorváth György
(http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=hozottanyag)