„Képtelen ítélet”?
Szerbia-Montenegró jogi képviselői tagadják a bosznia-hercegovinai népirtás – Történelmi jelentőségű döntés előtt a Nemzetközi Bíróság

„A népirtással elítélendők közé fognak tartozni Hágában a vajdasági magyarok? Bosznia-Hercegovina 1993-ban indított pert a Nemzetközi Bíróságon az akkori Kis-Jugoszlávia ellen. A decemberben várható ítélet páratlan lesz a politikai és jogtörténetben. Először nyilvánítanák ki egy állam felelősségét népirtás miatt, benne a vajdasági magyarokkal. A tényleges elkövetők – a boszniai szerbek – áldozatnak minősülnek – írja az ÉS legfrissebb számában”, közli a 2006. június 2-i Reggeli Sajtófigyelő1.
A „képtelen ítéletről” Várady Tiborral, a Közép-európai Egyetem tanárával – aki a hágai perben a most felbomlott államszövetség, Szerbia és Montenegró egyik jogi képviselője volt – Széky János beszélgetett.
A per kilenchetes záró szakasza a Nemzetközi Bíróság (NB) előtt 2006. május 9–én ért véget. Most az ítélethozatal van soron. Hogy meddig tart a taláros testület tanácskozása és mikor kerül sor az ítélet kihirdetésére azt egyelőre csak találgatni lehet. Vélhetően azonban csak hónapok múlva kerül sor rá. (Az NB az államok közötti vitás kérdésekben illetékes és nem azonos a délszláv ügyekben ítélkező nemzetközi törvényszékkel, amely úgyszintén az Egyesült Nemzetek Szervezetének ugyancsak Hágában székelő testülete.)
Mi is a Bosznia-Hercegovina és Szerbia-Montenegró közötti per(es eljárás) lényege és mi közük ehhez a vajdasági magyaroknak?

Illetékes vagy nem?
A pernek két kulcsfontosságú kérdésre kell választ adnia. Az egyik az érdemi, hogy Bosznia-Hercegovinában (BH) történt-e népirtás, a másik pedig eljárásjogi, vagyis hogy az NB illetékes-e ebben a perben a döntéshozatalra? Ez utóbbi azért fontos, mert ha az NB kimondja, hogy ebben a perben nem illetékes, akkor a per lényegéről – a népirtásról – való döntéshozatalra sor sem kerül. „Ha nincsen genocídium, nincsen állami felelősség sem, mert a nemzetközi jog az állam felelősségét csak a népirtás esetére látja elő”2.
Bosznia-Hercegovina a Nemzetközi Bíróságnál a Kis-Jugoszlávia elleni pert még 1993. március 20-án indította, az miatt, hogy megsértette a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetésről szóló ENSZ egyezményt és ezért kárpótlást követel.
– Szerbiai és Montenegrót el kell ítélni az emberiesség elleni bűntettekért, vagy a bűntettekben vagy részvételért, illetve annak segítése miatt. Ezek után pedig fizetnie kell az áldozatoknak okozott károkért – mondta Sakib Softić, Bosznia-Hercegovina jogi főképviselője perbeszédében3.
Az NB Alapszabályainak 36 (1) cikke értelmében „a bíróság joghatósága kiterjed minden olyan ügyre, amelyet a felek eléje terjesztenek és minden olyan kérdésre, amelyet az Egyesült Nemzetek (ENSZ) alapokmánya vagy a hatályban lévő nemzetközi szerződések és egyezmények elébe utalnak”.
A bíróság joghatósága mindenkor a felek hozzájárulásán alapul, ami azt jelenti, hogy bármely vita csak a felek kifejezett egyetértése alapján kerülhet az NB elé. A joghatóság másik (ez alkalommal kötelező) esete (37. cikk), ha valamely hatályban lévő nemzetközi szerződés vagy egyezmény előírja, hogy viták esetén bármely fél egyoldalúan a bírósághoz fordulhat.
A 1951. január 12-e óta hatályos Genocídium Egyezmény IX. cikke kimondja, hogy „a Szerződő Felek közötti, a jelen Egyezmény értelmezéséből, alkalmazásából vagy végrehajtásából adódó vitákat, ideértve azokat is, amelyek valamely államnak a népirtásért vagy a III. cikkben felsorolt egyéb cselekmények bármelyikéért való felelősségére vonatkoznak, a vitában részt vevő bármely fél kérelmére a Nemzetközi Bíróság elé kell bocsátani”.
1996. július 11-én az NB illetékesnek nyilvánította magát az ügyben, és visszautasította (az akkori) Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (JSZK) ezzel ellentétes érveit.
A Kis-Jugoszlávia megalakulásakor, 1992. április 27-én, Szerbia és Montenegró Képviselőháza is elfogadta a nyilatkozatot, amelyet aztán eljuttattak az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, amelyben ez áll: „Szigorúan tiszteletben tartva Jugoszlávia nemzetközi jogi személyiségének folytonosságát, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság folytatja és a nemzetközi kapcsolatokban vállalja a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság (JSZSZK) minden jogának és kötelezettségének a teljesítését, beleértve a nemzetközi szervezetekben való tagságot és elismeri mindazokat a nemzetközi egyezményeket, amelyeket (az előző – B. A. megjegyzése) Jugoszlávia aláírt, vagy amelyekhez csatlakozott (United Nations doc. A/46/915. Ann. I.)”4 – olvasható az NB 2003. február 3-i összegezésében. A Bíróság szerint az nem is vitás, hogy (az előző) Jugoszlávia a Genocídium Egyezmény aláírója volt5.
Bosznia-Hercegovina a maga részéről 1992. december 29-én továbbította az ENSZ főtitkárának, mint az Egyezmény letéteményesének, a szukcesszióra vonatkozó értesítést” – írja az NB 1996. július 11. ítéletének indoklásában6.
Ide tartozik az is, hogy a Genocídium Egyezmény érvényessége az aláírók számára folyamatosan meghosszabbítódik és felmondása – a XIV. cikk értelmében – az Egyesült Nemzetek Szervezete Főtitkárának küldött írásbeli közléssel történik. E sorok írójának nincs tudomása arról, hogy a Kis-Jugoszlávia ezt az Egyezményt valaha is felmondta volna.
Ezek a tények a Bosznia-Hercegovina contra Szerbia és Montenegró perben egyértelműen az NB illetékességére utalnak.

Felülvizsgálati kérelem
Milošević 2000. október 5-i megbuktatása után, pontosabban 2001. április 24-én, az új belgrádi kormány kérelmezte az NB illetékességi döntésének felülvizsgálását.
A revíziós kérelem az NB Alapszabályainak 61. cikkén alapszik, mely szerint „újrafelvétel iránti kérelmet csak abban az esetben lehet előterjeszteni, ha az olyan döntő jelentőségű tény felmerülésén alapul, amely az ítélet meghozatalakor mind a bíróság, mind pedig az újrafelvételt kérő előtt ismeretlen volt, feltéve mindig, hogy a tény nem ismerése nem az újrafelvételt kérő fél gondatlanságának következménye”.
Várady Tibor jogászprofesszor, a JSZK jogi képviselőjeként, 2002. november 4-én az NB előtt azzal érvelt, hogy a JSZK „csak 2000. november 1-jén vált az ENSZ tagjává, nem foglalja el a korábbi Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság jogi helyzetét és nem vált automatikusan tagjává a népirtás elleni konvenciónak”7.
Az 1996. évi ítélet meghozatalakor ez az „új tény” – a felülvizsgálati kérelem szerint – „nem volt ismeretes az NB, sem a peres felek számára”. A revízió szerint „a JSZK csak 2001 márciusában értesítette formálisan az ENSZ főtitkárát a népirtás elleni egyezményhez való csatlakozásról, de azonnal kifejezte fenntartását is a IX. cikkel kapcsolatban, ami azt jelentette, hogy nem fogadja el az NB illetékességét az egyezményből eredő vitákban”8.
BH jogi képviselői elvetették ezt az érvelést, emlékeztetve, hogy a JSZK kormánya 1992-től 2000-ig azt állította, hogy a JSZSZK jogutódja az ENSZ-ben és kétségtelenül átvette a szétesett állam minden nemzetközi jogi kötelezettségét. Az 1996. évi ítélet felülvizsgálására irányuló (akkor még) jugoszláv kérelmet „az időhúzás” taktikája folytatásának nevezték, amellyel – értékelésük szerint – „a JSZK el akarja kerülni a népirtásért való felelősség megállapítását a perben”9. „A Nagy Szerbia terve 200 000 boszniai polgár életébe került, többszázezer pedig elköltözésre kényszerült”10 – emlékeztettek a boszniai képviselők.
A kereset visszavonására és a per politikai egyezséggel való rendezésére tett szerbiai javaslatokat BH képviselői több alkalommal is – erkölcsi okokból – elutasították. A peren kívüli egyezkedést ahhoz a feltételhez kötötték, hogy az alperes (Szerbia és Montenegró) ismerje el a keresetet. Szerb vélemények szerint azonban „Hága nem az a hely, ahol Szerbiai és Montenegrónak szembe kell néznie a múlttal” és a „diplomáciai megoldást”11 szorgalmazzák, ami egyúttal az állam felelőssége megállapításának elkerülését is jelentené. Radoslav Stojanović az Államközösség fő jogi képviselője a főtárgyalás utolsó napján, a felhozott bizonyítékok sokaságára hivatkozva, „elképzelhetetlennek” nevezte azt, hogy a bíróság helyt ad Szarajevó keresetének12.
A per kapcsán szakmai körökben azonban leginkább Radislav Krstić, a boszniai Szerb Köztársaság tábornoka ellen a jugoszláviai háborús bűnöket vizsgáló hágai nemzetközi bűnügyi törvényszék (ICTY) másodfokú ítéletét emlegetik, akit a törvényszék népirtásért ítélt el. Az ICTY fellebbviteli tanácsa a 2004. április 19-i ítéletben kimondta, hogy a boszniai Srebrenicában 1995-ben népirtás történt, amikor a szerbek a város bevétele után kivégeztek több mint hétezer bosnyák férfit13. Ebben az ítéletben megtalálható a „nemzetközi összetűzés” fogalom is, habár a JSZK-t és a Jugoszláv Katonaságot egyértelműen nem említi.
Bosznia pozícióit erősíti továbbá Biljana Plavšić beismerése, hogy felelős a bosznia-hercegovinai háborús bűncselekményekért és a(z időközben elhunyt) Slobodan Milošević elleni vádirat a szomszédos országban történt népirtás miatt, valamint Ratko Mladić és Radovan Karadžić felelősségének a felvetése is14.

A nemzetközi jog ignorálása
Amikor a per 1993-ban elkezdődött, a JSZK más okokból kifolyólag vitatta ugyan az NB illetékességét, de nem állította, hogy az ország számára a Genocídium Egyezmény nem kötelező érvényű. A JSZK kormánya egészen 2000 októberéig a jogfolytonosságot hangoztatta, vagyis, hogy a JSZK a JSZSZK jogutódja, és hogy folytatja a nemzetközi egyezményekben való részességét is15. A JSZK 1997-ben ellenkeresetet nyújtott be, amelyben azt állította, hogy BH felelős a boszniai szerbek elleni népirtásért. Ezzel az ellenkeresettel a JSZK valójában hallgatólagosan elismerte az NB illetékességét16.
A JSZK 1999. április 29-én az NB-nél pert indított nyolc NATO-ország (Belgium, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Kanada, Németország, Olaszország és Portugália) ellen. (Szerbia eredetileg tíz országot perelt be, de a listáról azonnal törölték Spanyolországot és az USA-t, mivel NB eljárásjogi okokból már korábban illetéktelennek mondta magát e két ország elleni keresetben.) Belgrád úgy vélte, hogy ezek az államok a jugoszláviai célpontok 1999. évi bombázásával „megsértették a nemzetközi jogot és a Genocídium Egyezményt is”. A NATO szerint katonai beavatkozását a kosovói etnikai tisztogatás leállítása igazolta. A perben érdemi döntés azonban nem született, mert a bíróság 2004. december 15-én illetéktelennek mondta magát17.
A Nemzetközi Bíróság előtt folyamatban van egy másik per is, amelyet Horvátország Szerbia és Montenegró ellen 1999 július 2-án indított, amellyel a JSZK-t mint előállamot horvát területen 1991 és 1995 között elkövetett népirtással terheli.
Ezek a perek is azt illusztrálják, hogy a Kis-Jugoszlávia „egyrészt ignorálta a nemzetközi jogot, másrészt pedig annak védelmét kérte”18, attól függően, hogy a napi politikai érdekeinek mikor mi felelt meg. Vojin Dimitrijević, az egyik legnevesebb szerb nemzetközi jogi szakértő megjegyzése szerint is „nehezen lehet most már eltüntetni azokat a ‘foltokat’, amelyeket az előző diplomácia ejtett”19.
Az NB 2003. február 3-i ítéletével másodszor is elutasította a JSZK követelését, hogy vizsgálja felül illetékességét a Bosznia-Hercegovina által 1993-ban indított perben. Az indoklás szerint „annak a ténynek, hogy a JSZK-t 2000 november 1-jén vették fel az ENSZ-be, nincsen visszamenő hatálya a bíróságnak arra a döntésére, hogy 1996. július 11-én illetékesnek nyilvánította magát”. Az ENSZ-közgyűlés 1992. évi határozata értelmében a JSZK nem örökölhette automatikusan a JSZSZK tagságát a világszervezetben, és ezért az világszervezet felszólította Belgrádot, hogy nyújtsa be felvételi kérelmét. A bíróság indoklása szerint „mindez azonban nem befolyásolta a JSZK jogát, hogy megjelenjen a hágai Nemzetközi Bíróság előtt, illetve hogy peres fél legyen”20. Más szóval: A JSZK már azzal is, hogy perbe szállt Bosznia-Hercegovinával, valójában elfogadta az NB illetékességét. Ez a döntés azt jelentette, hogy a bíróság az illetékességi kérdést lezártnak tekinti, és hogy többé nem tér vissza rá.
Várady Tibor, aki saját elmondása szerint „az eljárásjogi részben vállalta az ország képviseletét”, 2004. novemberében lemondott. Utódjának Radoslav Stojanović professzort 2005. január 24-én nevezte ki az államszövetség Minisztertanácsa21.
Bejelentése ellenére, hogy „az érdemi részben nem vesz részt”22 Várady a per záró szakaszában, amely 2006. február 27-én kezdődött, képviselőként mégis jelen volt és (másodszor is) elismételte az NB illetéktelenségére vonatkozó álláspontjait23.

Jog és erkölcs
Sonja Biserko, a szerbiai Helsinki emberi jogi bizottság elnöke szerint „a neves jogászok kísérlete”, hogy az NB előtt elvitassák BH valamint Horvátország keresetét az agresszióról és a népirtásról „amorálisan hat”. „A közvéleményünk elé tárt argumentáció, hogy ezzel a háborús kártérítést akarják megakadályozni, nem hat meggyőzően, mert lényegében nem a hadi kárpótlásról van szó, hanem arról a tényről, hogy az agresszor ismerje el az áldozatok szenvedését. Az ilyen szubtilisság iránti érzéketlenség, nem csak azok részéről, akik Szerbiát a Bíróság előtt ‘képviselték’, Szerbiát tovább kompromittálta és diszkvalifikálta”24 – írta Biserko még 2002 novemberében.
Várady, aki „1992 júniusától 1993 márciusáig a jugoszláv Panić kormány tagja volt”25 (vagyis az említett képviselőházi nyilatkozat utáni időszakban), a Bosznia által Szerbia ellen a legmagasabb bírói fórumnál indított per kapcsán többször hangoztatta: „amennyiben elmarasztaló ítélet születne, először fordulna elő, hogy egy államot marasztalnak el népirtás ügyében”, és hogy ez „az itt élők kollektív bűnösségét jelentené”26.
Enyhén szólva furcsa egy argumentáció. Vajon azt jelenti-e ez, hogy Szerbia-Monetngrót azért nem kell elítélni a népirtásért, mert ez lenne az első eset a történelemben? Ergo, nem annak a ténynek a megállapítása fontos, hogy a JSZK-nak volt-e köze a muzulmánok és a horvátok irtásához Srebrenicában és másutt. (A hitleri Németország elítélésére a második világháborúban elkövetett népirtásért csak ezért nem került sor, mert a Genocídium Egyezményt – éppen ezeknek az eseményeknek a hatására – csak 1948. december 9-én fogadták el.)
Ilyen összefüggésben szinte cinikusnak tűnik Váradynak az a kijelentése, hogy Milošević halála „gyengíti Bosznia-Hercegovina helyzetét a Szerbia és Montengeró elleni perben”, és hogy „Szerbia és Montenegrónak nagy segítséget jelentett volna, ha Miloševićet felmentik a népirtás vádja alól”27.
Váradynak a hágai per kapcsán adott nyilatkozataiban nem egyszer kerültek szóba a vajdasági magyarok is. Olyan vonatkozásban, hogy a „hágai bíróság elmarasztaló ítélete esetén mi is a tettesekkel kerülnénk egy táborba” és a kárt „Szerbia és Montenegrónak kellene megtérítenie, amit nem csupán az itteni szerbek, de a kisebbségek is fizetnének, beleértve a vajdasági magyarokat, sőt a kosovói albánokat is”. Az is elhangzott, hogy „300 milliárd dollárt emlegetnek kártérítésként, ami három generáció jövőjét jelenti”28. Ebből arra lehetne következtetni, hogy a vajdasági magyarok érdeke (is), hogy az NB elutasítsa a BH-nak a népirtás megállapítására irányuló keresetét.
Az igazság viszont az, hogy a Szerbia és Montenegró elleni ítélet automatikusan még nem vonná magával a kártérítést. A jóvátétel összegének a megállapítása esetleg csak egy következő per tárgya lehet. Ez után kerülhetne csak sor annak az érintett személyekre való felosztására. Olyan jelek is vannak, hogy BH számára „a JSZK elítélése fontosabb a pénznél”29. Ez arra utal, hogy esetleg megelégszik „a háború jellegének”30, illetve annak a megállapításával, hogy volt-e agresszió, illetve hogy a bosnyákok és a horvátok ellen követtek-e el népirtást. Ezt viszont a „jószomszédi kapcsolatok előfeltételének”31 tartja.
A vajdasági magyarok – „pár karrieristát leszámítva”32 – , mindig is a belháború és a miloševići diktatúra ellen voltak. Ha el is ítélik Szerbia és Montenegrót Hágában, annak az ítéletnek az alapján a vajdasági magyarok azért még nem kerülnek a „népirtásért elítéltek” közé, vagyis nem lesznek háborús bűnösök. A szerbek sem. Az NB ugyanis nem a népek, hanem az államok cselekedetei felett ítélkezik. A kollektív bűnösség elve pedig a nemzetközi jogban egyébként sem érvényes. Szükségtelen tehát a hangulatkeltés és az amúgy is sokat szenvedett tömegek felesleges riogatása. A jog és az erkölcs azonban nem mindig járnak együtt ...
A jogi képviselőknek azt is tudniuk kell(ene), hogy az NB tizenöt nagy tekintélyű és tapasztalatú bírája a tények és a bizonyítékok, nem pedig az érzelmek és a politikai argumentumok alapján dönt.

Újvidék, 2006. június 12.

BOZÓKI Antal
__________
1 A Határon Túli Magyarok Hivatalának online kiadása.
2 Prof. dr. Vojin Dimitrijević: Nasleđeni sporovi Srbije i Crne Gore pred Međunarodnim sudom pravde,
Međunarodna politika, 2003. évi 1111 sz., 13. o.
3 Bűnös, nem bűnös, Magyar Szó, 2006. május 3., 4. o.
4 Lásd: http://www.icj-cij.org/icjwww/ipresscom/ipress2003/ipresscom2003-08bis_ybh_20030203.htm
5 Az egyezményt még az egykori Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság ratifikálta (Službeni vesnik Prezidijuma
narodne skupštine FNRJ, 1950/2. szám), amelynek aztán a későbbi Jugoszláv Szövetségi Köztársaság a
jogutódlására törekedet.
6 Case concerning Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide
(Bosnia and Herzegovina v. Yugoslavia) Judgment on preliminary objections):
http://www.icj-cij.org/icjwww/idocket/ibhy/ibhy_summaries/ibhysummary19960711.html
7 A belgrádi vezetés nem tekinti magát elődje örökösének, Magyar Szó, 2002. november 5, 16. o.
8 Jugoslavija traži reviziju presude iz 1996., Danas, 2002. október 11., 3. o.
9 Zahtev SRJ nastavak taktike odugovlačenja, Danas, 2002. november 6., 2. o.
10 SRJ realizovala plan velike Srbije, Danas, 2002. november 8., 2. o.
11 Tužba za genocid škodi dobrosusedskim odnosima, Danas, 2006. április 21–24., 10. o.
12 Nem volt népirtás, Magyar Szó, 2006. május 10., 1. o.
13 A fellebbviteli tanács ugyanakkor a várost megostromló szerb csapatok parancsnokának, Radislav Krstić
tábornoknak a büntetését az első fokon kiszabott 46 év börtön helyett 35 évre mérsékelte. Az indoklás szerint
Krstić nem vett részt közvetlenül a népirtásban, de azzal, hogy tudomása volt több ezer bosnyák
legyilkolásáról, s ebben az ő csapatai vettek részt, segítette e bűncselekmény elkövetését. (Ez enyhébb
minősítés, ami a büntetés csökkentését magyarázza.)
A srebrenicai mészárlást népirtásnak minősítő ítélet történelmi jelentőségű lehet a nemzetközi jog
alkalmazásában. Ezzel ugyanis kitágult e jogi kategória eddigi értelmezése: immár nemcsak a teljes lakosság
(férfiak, nők, gyerekek) elpusztítására irányuló törekvés tartozik ebbe a körbe, de a lakosság egy részének
(ebben az esetben férfiaknak) a megölése is. Bővebben az ítéletről: Jovan Nicić: Srebrenica van osnovane
sumnje, Danas, 2005. június 2., 20. o.)
14 Mirjana Vujović: Tek će se utvrditi da li je bilo agresije i genocida, Danas, 2003. május 8., 89., VII. o.
15 Vesna Sekerezović: Nadležnost suda, Danas, 2002. december 6., VIII. o. és prof. dr. Vojin Dimitrijević, a 2-
es szám alatti írás, 12. o.
16 Vojin Dimitrijević, a 2-es szám alatti írás, 13. o.
A JSZK új kormánya, annak érdekében, hogy megerősítse pozícióit és következetességet tanúsítson,
visszavonta a BH elleni keresetet. Az ellenkereset melletti kitartás ugyanis azt mutatta volna, hogy egyrészt
elvitatja, másrészt pedig megerősíti a NB illetékességét.
17 A NB – mind a 15 bíró egyhangú ítéletével – lényegében ugyanazokkal az érvekkel utasította el a
kereseteket, melyeket a Milošević-kormány képviselői Bosznia-Hercegovina ellen 1993-ban elmulasztottak
felhozni.
A döntés indoklásában a bírói testület megállapította, hogy a JSZK ENSZ-beli jogi státusa 1992 ás 2000
között „ellentmondásos és meghatározatlan” volt, mert az ország ugyan nem volt kizárva, de nem
örökölhette meg teljes jogú tagként automatikusan a megszűnt JSZK helyét. E jogilag függő státusa 2000.
november 1-jén tisztázódott, amikor az országot új ENSZ-tagként vették fel. Megállapították továbbá, hogy a
JKSZK nem tett eleget a Nemzetközi Bírósához való soron kívüli csatlakozáshoz szükséges jogi
feltételeknek sem. (Lásd: Dr. V. Dimitrijević írását a 15-es szám alatt, 12. o.; Nenadležan po tužbi SRJ
protiv NATO, Danas, 2004. december 16., 1. o.; A Hágai Nemzetközi Bíróság elutasította Belgrád
beadványát, Magyar Szó, 2004. december 16., 1. és 2. o. ás Jogos volt-e a NATO bombázás?, Magyar Szó,
2004. április 20., 2. o.)
18 Zahtev SRJ nastavak taktike odugovlačenja, Danas, 2002. november 6, 2. o.
19 Mirjana Vujović, a 14-es szám alatti írás.
20 A jugoszláv követelés elutasítása, Magyar Szó, 2003. február 4., 2. o. és Jugoslaviji sude za genocid, Danas,
2003. február 4., 3. o. A JSZK vitatott ENSZ-tagságával kapcsolatban lásd még: Bozóki Antal, Az
Egyesült Nemzetek Szervezete az ezredfordulón, Létünk, 3–4/2000, 39–41. o.
21 B. Tončić: Varadi otišao po dogovoru, novi agent Radoslav Stojanović, Danas, 2005. március 8., 4. o.
22 i-P: Dr. Várady Tibor lemondott, Magyar Szó, 2005. március 9., 1. és 2. o.
23 Nataša Bogović: Stojaković: Poričemo optužbe, ali ne poričemo patnje žrtava, Danas, 2006. március 9., 1. és
4. o.
24 Sonja Biserko: Eho prošlih vremena, Helsinška povelja, 2002. évi 58. sz.
25 Szerbhorváth György: Tiszta jog, piszkos ügy, Élet és Irodalom, 50. évfolyam, 17. szám, 2006. június 8,
online kiadás: http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=PUBLICISZTIKA0617&article=2006-0430-1200-
38STRH. A szerző ebben az írásban részletesen is foglalkozik Várady „zavaros” szerepével a
Nemzetközi Bíróság előtt.
26 Orosz Klára: Az eljárás nem lebecsülendő, Magyar Szó, 2005. április 9., 4. o. és víz: Ígéretes helyzetben
vagyunk, Magyar Szó, 2006. március 2., 4. o.
27 Várady: Rossz hír Boszniának, Magyar Szó, 2006. március 15., 4. o. Montenegró egyébként 2005. július 27-
én vállalta, hogy 375 ezer euró összegű kártérítést fizessen egy horvát állami gazdaságnak a Dubrovnik
melletti Konavliban, ahonnan 1991-ben, az akkor dúló háború idején, montenegrói katonák elhajtottak 650
tehenet. Petar Čobankić horvát mezőgazdasági miniszter a megállapodás aláírása után kijelentette:
„Montenegró történelmi elhatározásáról van szó, amiből valamennyi környező országnak le kell vonnia a
tanulságot és vállalni a felelősséget, amennyiben meg akarja teremteni a feltételeket a megbékéléshez és a
jószomszédi kapcsolatok felújításához.” (Montenegró háborús kártérítést fizet Horvátországnak, Magyar Szó,
2005. július 28., 1. o.)
28 Orosz Klára: Az eljárás nem lebecsülendő, Magyar Szó, 2005. április 9., 4. o. és Várady Tibor:
Helyreigazítás, Magyar Szó, 2006. március 4., 9. o.
29 Jugoslaviji sude za genocid, Danas, 2003. február 4., 3. o.
30 Tihić: Cilj tužbe utvrđivanje karaktera rata, Danas, 2006. március 10., 4. o.
31 Mirjana Vujović, a 14-es szám alatti írás.
32 Szerbhorváth Györgynek a 25-ös szám alatt idézett írása.