A magyarok helyzete Vajdaságban*
– Helyzetkép a 2006. év elején –

1. A 2000. október 5-ei fordulat után nem került sor a társadalom várt demokratizálására és előrehaladásra, és ennek keretében a nemzeti kisebbségek helyzetének, jogainak és szabadságainak nagyobb fokú megvalósítására. Egyes területeken (mint például a kisebbségekhez tartozók biztonsága, az egyes törvényes rendelkezések alkalmazása a nyelv- és íráshasználat területén, a helységnevek kiírása stb.) a helyzet még rosszabbodott is, különösen az utóbbi két évben. A községekben az anyakönyvi kivonatokat, személyi igazolványokat továbbra sem adják ki két nyelven, a magyar helyesírás szabályai szerint és táviratot sem lehet feladni magyar nyelven. A helységnévtáblák kiírására vonatkozó szabályokat is csak ott alkalmazzák, ahol a magyarok vannak többségben. Itt is leginkább átfestik vagy nacionalista parolákat írnak rájuk, stb.
Az Amnesty International1, az USA külügyminisztériuma2, az Európa Tanács3, az Európai Unió parlamentáris bizottsága4 és a Belgrádi Helsinki-bizottság5 elemzései szerint Szerbia nem folytat aktív kisebbségpolitikát, mi több a kisebbségek problémáival még csak nem is foglalkozik. Ezt az értékelést támasztják alá a tények, hogy Szerbiának nincsen a kisebbségi jogokkal és szabadságokkal foglalkozó törvénye, sem kisebbségügyi minisztériuma, és hogy Szerbiában intézményesen nincsen megoldva még a kisebbségek parlamenti képviselete sem.
Lehetséges ugyan a kisebbségi közösségek időszerű problémáiról beszélni – nyíltabban és szabadabban, mint korábban –, de ez nem elegendő, mert lényegi előrehaladás nem történt. Az elemzők az utóbbi időben – és nem is alaptalanul – mind többet emlegetik és figyelmeztetnek az előző (miloševići) rendszer visszaállításának veszélyére és kiemelik, hogy „Szerbia túlságosan el van foglalva Kosovóval” és „ a hágai vádlottak önkéntes feladásával”.

2. A nemzeti kisebbségek helyzetéről több mint egy évtizede nem végeztek tudományos felmérést, az egyes kormányzati szervek által készült elemzések és információk pedig főleg a napi politika érdekeit szolgálták. Vajdaságban nem létezik olyan önálló és független intézmény amelyik a nemzeti közösségek helyzetével, jogainak és szabadságjogainak megvalósításával foglalkozna, habár erre igény mutatkozik és teljesen természetes lenne, ha a tartományban működne egy ilyen intézmény, tekintettel annak többnemzetiségű jellegére, hagyományaira stb.
Nehezen lehet hozzájutni az egyes nemzeti kisebbségi közösségek helyzetével foglalkozó adatokhoz, illetve nincsenek e téma minden jelentős területével kapcsolatos megbízható és teljes adatok, amelyek lehetővé tennék a korábbi időszakkal való összehasonlítást és az ebből eredő következtetések levonását.
A civil szervezetek nem rendelkeztek és ma sem rendelkeznek anyagiakkal egy komolyabb tudományos projektum pénzeléséhez. Kivételt e tekintetben a belgrádi Helsinki emberjogi bizottság képez, amely 2000-től rendszeresen megjelenteti publikációit az emberi jogok helyzetéről Szerbiában, és ezen belül a nemzetiségi kisebbségek helyzetéről szóló kutatásaik eredményeit is6. jelentősek még a belgrádi Etnicitás-kutatási Központ (Centar za istraživanje etniciteta és a Háborúellenes Akcióközpont (Centar za antiratnu akciju), valamint a nagybecskereki Civil Társadalomfejlesztési Központ (Centar za razvoj civilnog društva) kisebbségi vonatkozású kutatásai és kiadványai.

3. Szerbia és Montenegró (SZM) az emberi és a kisebbségi jogok területén formálisan elfogadta azokat a standardokat, amelyek az Európai Biztonsági és Együttműködési szervezet dokumentumaiból, az Európa Tanácsnak a Nemzeti kisebbségek védelméről szóló Keretegyezményéből (a továbbiakban: Keretegyezmény)7, az emberi jogok és szabadságjogok védelméről szóló (európai) konvencióból8, valamint a szomszédos és más országokkal kötött két- és többoldalú szerződésekből erednek9.
Szerbia és Montenegróban meghozták a nemzeti kisebbségek védelméről szóló törvényt10 és elfogadták Az emberi és kisebbségi jogokról és polgári szabadságjogokról szóló Alapokmányt11, valamint Az emberi jogok megsértéséért járó felelősségről szóló Törvényt12. (Ez utóbbit a közvélemény alig ismeri, a gyakorlatban pedig még kevésbé alkalmazzák.)
Az államszövetség számos, az emberi és a kisebbségi jogokat rendező nemzetközi egyezményhez való csatlakozása fontos ugyan, de nem elegendő, mert ezt nem követte ezeknek az okiratoknak a törvényhozás és a belső jogszabályok által való további feldolgozása, még kevésbé pedig a mindennapi életbe való átültetése.
A terület szakértőinek véleménye szerint Szerbiában egyrészt „jelen van a kisebbségi közösségek kizárásának irányzata a szélesebb közösségből”, másrészt pedig „a kisebbségi közösségek önmagukba való egyre nagyobb bezárkózási törekvése, ami egyfajta reakció mindarra ami e téren történik, vagy nem történik”.
Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy ezt a területet továbbra is a nemzeti kisebbségek helyzetének „rózsaszínű” bemutatása jellemzi, olyan stílusban, hogy itt „szinte nincs is probléma”, illetve, hogy „a problémák 95%-a meg van oldva”, hogy csak „egyedi kilengések vannak” stb., és nincs meg a politikai akarat arra, hogy a kisebbségi közösségek nyílt kérdései és problémái – ahelyett, hogy ezeket a problémákat a „szőnyeg alá söpörjék” – nyílt vita tárgyát képezzék és megkezdődjön a lényegi megoldásuk.
A megoldatlan problémák és azok halmozása nem csak a multikulturális társadalom modelljének fejlődését és a térség államai és népei közötti intenzívebb kapcsolatok kialakulását akadályozzák, hanem a nemzeti viszonyok elhidegüléséhez és a nemzeti bezárkózáshoz, valamint a nemzeti identitás megőrzésének és a nemzeti kisebbségek fejlődésének veszélyeztetéséhez vezettek.
Amikor a vajdasági magyarok problémáiról van szó, emlékeztetni kell, hogy a magyarok képezik a legnagyobb lélekszámú kisebbséget, ezért a magyar kisebbség a vajdasági multikulturalizmus fontos eleme. A katolikus és a református valláshoz való tartozásuk miatt a magyarok Szerbiában kettős – etnikai és vallási – kisebbséget alkotnak.

4. Vajdaság összlakosságában a legutóbbi (2002. évi) népszámlálási adatok szerint 290.207 magyar volt, vagyis a magyarok a tartomány lakosságának 14,28%-át képezték. Az 1991. évi népszámlálási adatokhoz viszonyítva a magyarok száma 2002-ig 49.284-el, illetve 15%-al csökkent. Ennek az okai nincsenek eléggé kikutatva, de ehhez mindenképpen hozzájárult az alacsony szaporulat és főként a fiatalok elvándorlása, valamint az asszimiláció különböző formái.
Az 1991. és 2002. népszámlálási adatokat összehasonlító elemzés azt mutatja, hogy a tartomány lakosságának nemzeti összetétele, egészében véve, megváltozott, olymódon, hogy a kisebbségi közösségekhez tartozók száma csökkent, s ezzel az összlakosságban résztvevő százalékarányuk is, míg a szerbként nyilatkozók számaránya növekedett. Vajdaságban (az említett népszámlálási adatok szerint) 170.454-el több szerb él mint az előző időszakban (miközben a lakosság száma az elmúlt 11 évben mindössze 19.475-tel nőtt), a százalékarányuk pedig Vajdaság lakosságában 57,21-ről 65,05 százalékra nőtt.
Ezek az adatok azt mutatják, hogy Vajdaságnak egészében véve jelentősen megváltozott az etnikai összetétele, de azoknak a községeknek is amelyekben a magyar nemzeti közösség tagjai képezték a többséget. Vonatkozik ez különösen Apatin, Temerin, Törökkanizsa és Begaszentgyörgy községekre, ahol a menekültek számára – egyes nemzetközi szervezetek segítségével – házakat és lakásokat is építettek. (A menekültek számát, akik Vajdaságban állandó vagy ideiglenes lakóhelyre találtak, 250.000 – 300.000-re becsülik, a nemzetiségi összetételük pedig azt mutatja, hogy nagy többségében szerb nemzetiségűek.)
Ez szöges ellentétben van a nemzeti kisebbségek védelméről szóló Keretegyezmény 16.
cikkével, mely szerint
„a Felek tartózkodnak olyan intézkedések meghozatalától, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott területeken az arányokat megváltoztatják és arra irányulnak, hogy korlátozzák azon jogokat és szabadságokat, melyek a jelen Keretegyezménybe foglalt elvekből származnak”,
és a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak védelméről szóló törvény 22. cikkével, amely előírja, hogy
„a nemzeti kisebbségek által lakott területeken tilosak az olyan intézkedések, amelyek megváltoztatják a lakosság nemzeti összetételét, és amelyek megnehezítik a nemzeti kisebbségekhez tartozók jogainak gyakorlását és érvényesítését.”

5. A vajdasági magyarok gazdasági helyzete az elmúlt 10-15 évben folyamatosan romlik. A magyarok nagy többsége kimaradt a magánosítási folyamatokból. Ezenkívül, a magyarok, a többi nemzeti közösségekhez viszonyítva, aránytalanul nagyobb számban maradtak munka nélkül, az elbocsátások és foglalkoztatás következtében, vagy éppen a nemzeti hovatartozás miatt nem kaptak munkát. Ez a terület teljes mértékben kivizsgálatlan, és az is gondot okoz, hogy az állami szervek és szolgálatok nem rendelkeznek a foglalkoztatottak és a munkát keresők nemzeti hovatartozásával kapcsolatos adatokkal.
A Tartományi munka-, foglalkoztatási és nemi egyenragúságügyi titkárság 2005. 08. 29-i tájékoztatója szerint13, ez a titkárság „nem rendelkezik olyan dokumentumokkal amelyek a Vajdaság és a Szerbia Köztársaság területén foglalkoztatottak és munkát keresők nemzeti hovatartozására vonatkozó információkat tartalmaznák”.
Mivel a munkát keresők a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnál való bejelentkezés alkalmával nem kötelesek nyilatkozni a nemzeti hovatartozásáról, ez a Szolgálat nem kíséri figyelemmel a munkanélküliek nemzeti összetételét, ezért ezt az adatot nem tartalmazzák azok a jelentések amelyeket a Tartományi Foglalkoztatási Szolgálat küld a Tartományi munka-, foglalkoztatási és nemi egyenragúságügyi titkárságnak – áll e Titkárság jelentésében. A Köztársasági Statisztikai Intézet – e jelentés szerint – rendelkezik ugyan adatokkal a lakosság nemzeti összetételéről, a foglalkoztatottak és a munkát keresők nemzeti összetételéről viszont már „nincsenek adataik”.
Vajdaság 36 községében (a 45 közül) az állami illetve köztulajdonban lévő vállalatokban és a köztulajdonban lévő bankokban – a Szerbiai Helsinki emberi jogi bizottság által 2002-ben elvégzett kutatások szerint – vezető beosztásban a szerb nemzetiségűek voltak túlsúlyban:
A köztulajdonban lévő vállalatokban a megvizsgált 36 községben a szerbek 66,66, a montenegróiak 6,25 százalékban voltak képviselve, az igazgatói helyeknek összesen 72,91%-ával. A köztulajdonban lévő bankoknál ez az aránytalanság valamennyivel kisebb, mivel a vezető beosztásban lévőknek 64,63%-a szerb a 2,43%-a pedig montenegrói, összesen 67,06%14.
A 39 község 76 kommunális vállalata közül 54-ben (kivéve Szabadkát, ahonnan „nem lehetett beszerezni az adatokat”), az igazgató szerb nemzetiségű, illetve ezen a poszton 71,05%-kal vannak képviselve, ami 19,72%-kal meghaladja a megvizsgált községek lakosságában képviselt számarányukat. 16 kommunális vállalatnak van magyar igazgatója, ami 21,05%-ot tesz ki és ez nagyjából megfelel a megvizsgált községek lakosságában képviselt számarányuknak15.
A körkérdésben részt vett 240 vállalat közül 160-nak, azaz 66,66% volt szerb igazgatója, ami 15,33%-kal több mint lakossági számarányuk a megvizsgált községekben. Magyar igazgatója 27 vállalatnak volt, vagyis a vállalatok 11,25%-ának, ami 9,86%-kal kevesebb mint lakossági számarányuk a megvizsgált községekben16.
A 36 megvizsgált község 82 bankja és bankfiókja közül amelyek részt vettek a körkérdésben, 53 élén állt szerb (64,63%) magyar nemzetiségű vezető pedig 9 (10,97%), volt, ami jóval kevesebb mint lakossági számarányuk a megvizsgált községekben17.

6. Szerbi és Montenegró államközösségi szerveiben és a szerbiai kormányban egy magyar sem tölt be jelentősebb funkciót, és nincs egyetlen szerbiai közvállalat, vagy intézmény élén. A kisebbségeknek, így a magyaroknak is, a lakosságban való részvételükhöz viszonyított nem megfelelő képviselete nyilvánvaló a közigazgatási és az igazságügyi szervekben, az ügyészségekben és a rendőrségben. Habár ezek az adatok ismertek Szerbia és Montenegró, a Szerb Köztársaság és Vajdaság hatóságai előtt, a magyarok részvételi arányának javításán ezekben a szervekben az utóbbi öt évben – az üres politikai ígéreteken kívül – nem történt úgyszólván semmilyen előrehaladás.
A nemzeti kisebbségek részvétele a közéletben és a politikai döntéshozatalban, a lakosság lélekszámában való részvételükkel arányosan, nincs intézményesen megoldva, a gyakorlatban azonban mégis tekintettel vannak rá. Így, a vajdasági Tartományi Képviselőház 119 képviselője közül 80 (67,23%) szerb, 24 (20,17%) pedig magyar nemzetiségű, ami azt jelenti, hogy a vajdasági képviselőházban a szerbek és a magyarok is a lakosságban való részarányuknál nagyobb százalékban (65,05, illetve 14,28%) vannak képviselve. A Tartományi Végrehajtó Tanács (kormány) öt tagja is magyar nemzetiségű, ami úgyszintén meghaladja a magyarok részarányát a lakosságban. E tekintetben hasonló a helyzet a községekben is: mindez azonban a „koalíciós megegyezések”, nem pedig a rendszerbeli megoldások eredménye.
Vajdaság AT közigazgatási szerveiben, a tartományi titkárságokban, a Tartományi Végreható Tanács Titkárságában és a tartományi szervek közös szolgálatában 2003 január végén 803 foglalkoztatott volt. A kérdőívek (nem kötelező kitöltése) alapján megállapítást nyert, hogy ezekben a szervekben a foglalkoztatottak között 566, illetve 70,49% szerb és mindössze 46 (5,73%) a magyar nemzetiségű. Ez azt jelenti, hogy a magyar nemzetiségűek száma 2003 januárjában a tartományi szervekben kifejezetten kevesebb volt, mint a lakosságában való részarányuk (14,28%).
A tartományi ombudsman 2004. decemberi jelentésében megismételte azt az értékelést, hogy a tartományi szervek foglalkoztatottjainak összetételében „a magyarok kifejezetten kevesebben vannak képviselve”. (E sorok írójának ismeretei szerint az ombudsman a 2005. évi jelentése még nem került a nyilvánosság elé.)

7. Az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) Szerbia 2005. évi humán fejlődéséről szóló jelentése szerint a tartomány 462 igazságügyi tisztségviselője közül a körkérdésben részt vevő 439 személy (vagyis 95,02%) között úgyszintén a szerbek vannak a legtöbben: 323-an, ami 73,58%-ot tesz ki, akiket a magyarok 39 személlyel, vagyis 8,88%-al követnek.
Ezek az adatok azt mutatják, hogy a magyarok az igazságügyi tisztségek betöltésében úgyszintén jelentősen a lakosságban való részarányuk alatt vesznek részt. Ha azonban a körkérdésben szerepelt volna az a kérdés is, hogy hány bíró képes a nemzeti kisebbségek nyelvén lefolytatni az eljárást, a válasz még kedvezőtlenebb lett volna. Az újvidéki Községi Bíróságon egyetlen bíró létezik (az 5-el szemben, ahányan voltak mintegy tíz évvel ezelőtt), aki a magyar nyelvű eljárás lefolytatására képes. Az ő távollétében még olyan személy sincs, aki magyar nyelvű szóbeli kommunikációt folytathatna az ügyfelekkel.
A Vajdaság AT területén lévő ügyészségekben 2004 decemberében 132 ügyész és ügyészhelyettes volt. Ezek között –129 alkalmazott (97,73%) adatai szerint – 101, illetve 78,29% volt a szerb, magyar nemzetiségű pedig mindössze 7 (5,43%). A magyarok tehát, a tartomány területén lévő ügyészségekben is messze a lakosságban való részvételük alatt vannak jelen.
Vajdaság területén a Belügyminisztérium foglalkoztatottjai közül – az államszövetség Emberjogi és Kisebbségügyi minisztériumának adatai szerint – 453, vagyis 5,81% a magyar. Arról viszont nem közöltek adatot, hogy a rendőrség és a csendőrség egységeiben vannak-e magyarok, és ha igen akkor hányan.

8. Szerbiában hatályban van (hogy mennyire alkalmazzák, az más kérdés) a Nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak védelméről szóló törvény (a továbbiakban: Törvény), amit 2002. február 26-án fogadott el az akkori Jugoszláv Szövetségi Köztársaság parlamentje. A törvényt az EBESZ és az Európa Tanács szakértőinek aktív részvételével fogadták el és ezekben a szervezetekben „nagyon kedvező” értékelést kapott.
A belföldi hivatásos politikusok a Törvény elfogadása után gyakran hangoztatták annak jelentőségét és „forradalmiságát”. Felmerül viszont az a kérdés, hogy mihez viszonyítva „forradalmi”. Ha a miloševići korszakra gondolnak, akkor igen, de ha ismerjük a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveinek előírásait és gyakorlatát a nemzeti kisebbségek jogainak megvalósításáról Vajdaságban, sőt még az előbbi történelmi időszakokból is, akkor könnyen megállapíthatjuk, hogy nincs ebben éppen semmi „forradalmi”, és hogy egyes megoldások, amelyek élvezik ugyan a nemzetközi tényezők támogatását (mivel nem eléggé ismerik a történelmi és egyéb tényezőket és a korábbi megoldásokat), elmaradnak az a gyakorlat mögött amely Vajdaságban már régebben létezett.
Így például:
8.1. A Törvény 11. cikkének 1 bekezdése így hangzik:
„A helyi önkormányzati egység területén, ahol hagyományosan élnek nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek, a nyelvük és írásmódjuk egyenrangú hivatalos használatban lehet.”
E jognak a megvalósítását a Törvény azonban akkor teszi lehetővé „ha a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek a legutóbbi népszámlálás adatai szerint elérik a területükön lévő összlakosság 15%-át”.
Ez a rendelkezés hipotetikus, mert azt mondja, hogy valamely kissebségi nyelv és írásmód „egyenrangú hivatalos használatban lehet”, ami azt jeleneti, hogy „lehet” ugyan, de ez nem kötelező. Régebben ilyen arányszám fennállásának esetében az államnak kötelessége volt biztosítani a nemzeti kisebbségek nyelvének hivatalos használatát.

Egyenrangú nyelhasználat – nagybecskereki módon

Ezzel a rendelkezéssel kapcsolatban meg kell említeni, hogy Szerbia körzetesítésekor (1991) a főleg magyarok lakta településeket négy új, mesterségesen kialakított körzetbe osztották, ahol a lakosság többségét szerbek képezték, azzal a szándékkal, hogy megsemmisítsék azokat a közigazgatási központokat amelyek felé a magyar lakosság előzőleg gravitált (vonzódott). Ilyen módon sok nyelvi, oktatási, kulturális és egyéb jog megvalósítása beszűkült, vagy teljesen ellehetetlenedett.
A Tisza-menti községeket például, ahol a magyarok többségben élnek – Ada, Csóka, Kanizsa és Zenta, Törökkanizsával egyetemben, ahol szintén jelentős a magyarok száma – a kikindai székhelyű észak-bánáti körzethez csatolták18. Ezzel megbontották az említet községek közötti, de a szomszédos községekkel is már korábban kialakított adminisztratív, gazdasági és más kapcsolatokat, és megnehezült egyes jogok, mint pl. a foglalkoztatásra, az egészségbiztosításra, az anyanyelv használatára stb. való jog megvalósítása is.
Vajdaság egyes községeinek adminisztratív határait úgy alakították ki, hogy a több ezer magyar nemzetiségű lakost számláló települések nem érik el a községben a lakosság 15%-át, különösen a 2002-es népszámlálás után, úgyhogy az egyes jogok lassan meg fognak szűnni, az ún. szerzett jogokra való tekintet nélkül, stb.
Korábban normális gyakorlatnak számított a kisebbségek nyelvén lefolytatott bírósági és közigazgatási eljárás, ma már ritkán fordul elő, a múlt század hetvenes éveiben rendszeres gyakorlattá vált többnyelvű anyakönyvi kivonatok kiadásának újbóli hivatalos bevezetését pedig „nagy előrehaladás”-nak nevezik (habár a legtöbb községben a gyakorlatban továbbra sem valósul meg).
8.2. A Törvény 11. szakasza 2. bekezdését, amely előírja, hogy azoknak a helyi önkormányzati egységnek a területén, ahol hagyományosan élnek nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek,
„a közhatalmi jogosítványokkal rendelkező szervek elnevezését, a helyi önkormányzat egységeinek, településeknek, tereknek és utcáknak neveit és egyéb földrajzi neveket az adott nemzeti kisebbség nyelvén, annak hagyománya és helyesírása szerint is ki kell írni19,
sok környezetben nem tartják tiszteletben és a gyakorlatban nem alkalmazzák. Számos példa bizonyítja, hogy ott, ahol a települések nevét kiírják a nemzeti kisebbségek nyelvén, ezeket az elnevezéseket gyakran átfestik, vagy pedig, ami szintén gyakori, nacionalista parolákat írnak rá (Kanizsa, Zenta, Bácskossuthfalva, Tiszaszentmiklós, Magyarittabé stb.). Ezzel nem csak a nemzetek közötti gyűlöletet szítják, de anyagi kár is keletkezik és rontják az ország (amúgy sem kimondottan nagy) tekintélyét.

Átfestett magyar helységnevek

A Tartományi Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi Titkárság – a 038-001176/2003 számú, 2003. október 8-i keltezésű határozattal – arra kötelezte a szenttamási önkormányzatot, hogy a hivatalos feliratok magyar szövegrészében a Srbobran (vagy Szrbobrán) elnevezés helyett a hagyományos magyar helységnevet, a Szenttamást használja. A hatalmi szervekben uralkodó kisebbségellenes viszonyulás ékes példája, hogy a községi képviselő-testület megfellebbezte az említett határozatot, sőt a községi vagyonjogi ügyész még közigazgatási pert is indított az ügyben.
A közel két évig tartó pereskedés után az újvidéki Kerületi Bíróság most jogerős (U.279/04 számú 2005. április 15.) ítéletével is megerősítette a nemzeti kisebbségi helységnevek hagyományos nevének jogos hivatalos használatát20, de ezt a gyakorlatban leginkább továbbra sem tartják tiszteletben.
Mivel a községi vezetőség, a bírósági ítélet után is ellenezte a hagyományos magyar elnevezéssel ellátott helységnévtábla elhelyezését, tartományi utasításra, Szenttamásnál 2005. november 7-éről 8-ára virradóra, kicserélték a táblákat és olyanokat helyeztek el, amelyek „nagyságra és színre is különböznek a települések bejáratánál felállított szokásos közlekedési tábláktól”21.

Az új szenttamási tábla (Danas, 2005. november 9. 23. o.)

Az elnevezés, illetve a tábla körüli vita azonban folytatódik, mert – hol az egyik, hol a mási nyelven – valaki átfesti, amit az egyik és a másik fél is provokációnak tekint22.
A nevéről ítélve magyar alpogármester véleménye szerint „egyáltalán nem szolgálja a probléma megoldását, hogy a tartományi szervek a községi hatóság megkérdezése nélkül állították fel a kétnyelvű tablákat”23.
8.3. A Törvény 21. szakaszának szövege a következő:
„A közszolgálatokban, beleértve a rendőrséget is, foglalkoztatáskor figyelembe veszik a lakosság nemzeti összetételét, a megfelelő részvételi arányt és a szerv vagy szolgálat területén beszélt nyelv ismeretét.”
Ez a rendelkezés nem biztosítja a kisebbségi közösségekhez tartozó személyek egyenrangú és az összlakosságban való részvételével összhangban való foglalkoztatását a közintézményekben. Ezzel kapcsolatban kell elmondani, hogy Szerbia Legfelsőbb Bírósága még 1990-ben törvényellenessé nyilvánította az addigi gyakorlatot, hogy a szabad munkahelyekre kiírt pályázatokat a szerb nyelv mellett a kisebbségek nyelvén is kötelező megjelentetni, valamint, hogy a közhivatalokban biztosítani kell a foglalkoztatottaknak a lakosság nemzeti összetételével való arányosságát. A nemzeti kisebbségek nyelvének ismerete a fogadóirodákban és az ügyfelekkel dolgozó hivatalnokok munkafeladatai leírásának szerves része volt.
8.4. Az a tény, hogy a Törvényt még a volt JSZK-ban fogadták el, gondot okoz annak szerbiai alkalmazásában. Így pl. a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai nem élhetnek azzal a jogukkal, hogy a Törvény 23(2). szakaszában előlátott alkotmányos panaszt nyújtsanak be.
Az említet szakasz előírja ugyan, hogy
„a Szövetségi Alkotmánybíróságról szóló törvény rendelkezéseivel összhangban a Nemzeti és Etnikai Közösségek Szövetségi Minisztériuma és a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai jogosultak lesznek a Szövetségi Alkotmánybíróságnál alkotmányos panaszt benyújtani abban az esetben, ha értékelésük szerint megsértették a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek alkotmányos és szabadságjogát, vagy abban az esetben, ha hozzájuk fordul a nemzeti kisebbséghez tartozó személy, akinek véleménye szerint megsértették alkotmányos és szabadságjogát”.
de a bíróság, amely az említett szakasz rendelkezése szerint a nemzeti kisebbségek alkotmányos jogainak és szabadságainak sérelme eseteiben eljárna, a Szövetségi Alkotmánybíróságnál, Szerbia és Montenegró Államközösség Alapokmányának24 elfogadásával és az államközösség megalakulásával megszűnt.
8.5. A Törvény elfogadása után annak alkalmazására egyetlen átgondolt akció- vagy tevékenységi tervet sem hoztak annak a gyakorlatba való átültetésére. Nem elegendő ugyanis csak elfogadni a törvényt és ezzel formálisan eleget tenni a nemzetközi kötelezettségeknek, hanem a meglévő gyakorlatot és az emberek tudatát is meg kell változtatni. A szövetségi kisebbségügyi minisztériumnak ki kellett volna dolgoznia a szövetségi törvény alkalmazására irányuló tevékenységi programot, a hatalmi szervek egyes intézményeinek konkrét feladatait és felelősségét, amely tartalmazta volna az egyes feladatok megvalósításának konkrét határidejét is. Ilyen programot kellet volna elfogadni tartományi és községi szinten is, valamint meg kellet volna határozni a megoldásra váró kérdések fontossági listáját, amelyek megoldásához azonnal hozzá kellett volna látni, hogy a jelenlegi hatalmi szervek megszerezzék a nemzeti kisebbségi közösségek bizalmát, vagyis, hogy azok valóban alkalmazni szándékozzák az európai normákat, nem csak szavakban és nem csak „papíron”. Az ilyen nemű tevékenység elmarad a Keretegyezményből származó kötelezettségeknek a mindennapi gyakorlatba való átültetésével kapcsolatban is. Ezt nem lehet csak utólagos „tolerancia programokkal” helyettesíteni.

9. Szerbia és Montenegró szintjén nem hozták létre a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak védelméről szóló törvény 18. szakaszában előlátott Szövetségi Nemzeti Kisebbségi Tanácsot, sem a törvény 20. szakaszában előírt, „a nemzeti kisebbségek társadalmi, gazdasági, kulturális és általános fejlődésének serkentésére” hivatott Szövetségi Alapot.
A legtöbb vegyes lakosú vajdasági községben még mindig nem alakult meg, vagy még csak most van alakulóban – a még 2002-ben meghozott Helyi önkormányzati törvény 63. szakaszában előlátott – nemzetek közötti viszonyok tanácsa, amelyet a nemzeti egyenrangúság megvalósításának, védelmének és fejlesztésének, valamint a nemzetek közötti kérdések és problémák korai szakaszában való kezelésének eszközeként láttak elő.
Nyilvánvaló, hogy még mindig nem alakult ki a kellő légkör e tanácsok munkájának a megkezdéséhez és rendszeres működéshez, ami ellentétben áll a meghirdetett politikával. Ezenkívül, a törvény említett szakasza elég sok megoldatlan kérdést vet fel, tekintettel arra, hogy a tanácsok tevékenységi körének, összetételének és munkamódszerének a meghatározását a községi képviselő-testületekre bízta, amelyek – úgy tűnik – nem képesek ezekben a kérdésekben megállapodásra jutni. Továbbá számos környezetben a tanács megalakítása a retrográd pártok és a volt rendszer támogatóinak ellenkezésébe és obstrukciójába ütközik.
A vajdasági magyarok nemzeti tanácsa (MNT) nem a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak védelméről szóló törvény 19. szakasza 12. bekezdésébe foglalt „arányosság és a demokrácia elve” alapján alakult meg. A tanács 35 tagja között, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a VMSZ bizalmát évező 5–6 „pártonkívüli” mellett, a többi pártnak és a vajdasági magyarok egyetlen civil szervezetének sincs képviselője, a működése pedig az (egy)pártfegyelmen alapul. Ez miatt nem biztosítja a magyarok hatékony részvételét a tanács hatáskörébe tartozó politikai kérdésekkel kapcsolatos döntéshozatalban, de nem helyettesítheti a lakosságban való részvétellel arányos parlamenti képviseletet sem.

10. A szórványterületeken fokozatosan megszűnt a magyar tannyelvű oktatás óvodától középiskoláig (Közép-Bánátban és Dél-Bánátban, Dél-Bácskában, Szerémségben). A magyar tannyelvű általános és középiskolák tantárgyelőadókban szűkölködnek, miközben semmi sem történik az égető probléma megoldása, vagy akár az enyhítése érdekében.
Ezt az értékelést még a zentai és a szabadkai tehetséggondozó gimnázium alapításának a ténye sem váltóztatja meg lényegesen, mert ezeknek az iskolának a megnyitása legnagyobb részben a Magyar Köztársaságtól kapott pénzekből történt és mert csak egy szűk elit képzését szorgalmazza. Ehhez hozzá kell adni azt is, hogy – az emberi és kisebbségi, valamint a szerbiai oktatási miniszter ígérete ellenére – még mindig nem oldódott meg a magyarittabéi és a tordai általános iskolák önállósulásának kérdése és a szabadkai tanárképző kar sem kezdete meg a működését. Ez utóbbinak a megalapítását az Újvidéki Egyetem Tanácsa hosszú huzavona után – nem utolsó sorban magyarországi és nemzetközi nyomásnak köszönhetően – 2006. január 31-én hagyta jóvá25.

Nem önállósulhat – a tordai általános iskola

Az Újvidéki Egyetem 13 karán a magyar hallgatók a 2003/2004-es oktatási évben mindössze 6,47%-ban voltak jelen. Ezen az egyetemen csak szórványosan fordul elő a magyar nyelvű oktatás, éspedig a Bölcsészeti és a Közgazdasági Karon, valamint néhány szabadkai főiskolán.
Az újvidéki egyetemista otthonokban szinte alig van magyar. Ez azért probléma, mert sokan azért nem iratkoznak az egyetemre, mivel nem tudják fizetni a drága albérletet. Ami a legrosszabb: erről hivatalos adatokat nem hoznak nyilvánosságra26. Úgyszintén nincsenek adatok arról, hogy hány magyar egyetemista részesül állami ösztöndíjban.

11. A kultúra területén – a világos kritériumok és mércék hiánya miatt – gondok jelentkeznek a különböző manifesztációk pénzelésével kapcsolatban is. Egyes példák arra utalnak, hogy ebben jelen vannak a megkülönböztetés elemei (valamely párthoz való) politikai hovatartozás alapján, de nemzeti alapon is. A magyar nyelvű könyvek és a sajtó behozatala évek óta megoldatlan és az új rezsim sem tett semmit ennek a problémának az árhidalása érdekében. Ez miatt a vajdasági magyarok kultúrája folyamatosan óriási és pótolhatatlan kárt szenved.

12. A vajdasági magyaroktól fokozatosan megvonják a tárgyilagos tájékoztatásra való jogot.
A Tartományi Képviselőház 2004. június 29-i ülésén határozatot hozott a lapkiadó közvállalatok alapítói jogának a nemzeti tanácsokra való átruházásáról. Az elmúlt csaknem két éves időszak alatt a Magyar Szót és a Hét Napot a VMSZ párt-bulletinjévé züllesztették és határozatot hoztak a Magyar Szó újvidéki szerkesztőségének a leépítéséről és Szabadkára való költöztetéséről. 2005. november elején a vállalat vezetői újabb, 53 fős leépítést jelentettek be. Időközben több neves újságíró önként távozott a szerkesztőségből, így fejezve ki a szerkesztéspolitikával és a vállalat vezetésével való elégedetlenségét.
Az Újvidéki RTV magyar szerkesztőségeiben az utóbbi évtizedben a foglalkoztatottak száma több mint megfeleződött és a szerkesztőségek csak nagy erőfeszítések árán tudták végezni feladatukat, tekintettel az elavult technikára is.
1990 októberéig az Újvidéki TV magyar szerkesztőségében mintegy száz foglalkoztatott volt és még mintegy húsz külmunkatárs. A szerkesztőségnek, a munkahelyek legújabb besorolása szerint, mindössze 26 munkahelyet (ebből 21 újságíróit és 5 kisegítő személyzetit) hagytak jóvá.
Az 1990-es évben a Újvidéki TV programjának a 20,06%-át a magyar műsorok képezték, 2004-ben pedig mindössze 3,37%-át, ami drasztikus zsugorodást jelent, s ez magával vonta a műsorok színvonalának csökkenését is. Külön problémát jelent, hogy nincsenek oktatási, tudományos és gyermekműsorok, valamint, hogy nincsen műsorcsere az anyaországi TV házakkal. Mindez a vajdasági magyarok nyelvének és kultúrájának elszegényedéséhez vezet.
Az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségében 1990-ben 101 foglalkoztatott volt, most pedig mindössze 43. A szerkesztőség értékelése szerint a minőséges program sugárzásához legalább 67 személyre lenne szükség, vagyis még 24 személy felvételére.
Mindez arra utal, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak védelméről szóló törvény 8. szakaszában említett „szerzett jogok” védelme leginkább csak papíron létezik.

13. Az észrevételezett problémák, de Szerbiai és Montenegró államszövetsége fennmaradásának bizonytalansága miatt is, a nemzeti tanácsok képviselői, de a civil szervezetek is követelték a szerbiai kormánytól a köztársasági kisebbségvédelmi törvény előkészítését és a szerbiai parlament által való elfogadását. Ennek a törvénynek rendezni kellene a nemzeti kisebbségek helyzetét, jogait és szabadságait Szerbiában, de azt az anyagi és egyéb támogatást is, amelyet Szerbia köteles a nemzeti kisebbségi közösségek számára biztosítani. Szerbiai és Vajdaság AT kormányának a nemzeti kisebbségi közösségek támogatására és követeléseik teljesítésére vonatkozó állásfoglalása mindeddig csak a szóbeli (és leginkább teljesítetlen) ígéret maradt, pontos, törvénybe foglalt kötelezettség nélkül. Az ilyen helyzet a kisebbségek számára nem nyújt semmilyen garanciát arra, hogy a jogaikat tiszteletben fogják tartani27.
A szerbiai Köztársasági Nemzeti Kisebbségügyi Tanács 2004. szeptember 16-i felállítása, a testület elnevezésére, jellegére, valamint az összetételére való tekintettel, semmilyen lényegi változást nem jelent a fenti értékelések vonakozásában28.

14. Az októberi változások után is folytatódott a kisebbségi jogok durva megszegése és az elkövetők ellen továbbra sem indítanak bűnvádi és szabálysértési eljárásokat. A kisebbségi jogsérelmek és a kisebbséghez tartozók (a legtöbb esetben magyarok) elleni támadások pontos számát valójában senki nem is tudja. Az emberek ezekről nem szívesen beszélnek, mert félnek. Az incidensek miatt növekedett a nemzetek közötti feszültség, erősödött a nemzeti türelmetlenség és megromlottak a nemzetek közötti viszonyok, különösen észlelhető a fiatalok nemzeti alapon történő elkülönülése.

ger: Sírgyalázás Zentán (Magyar Szó, 2004., március 19., 5. o.)

Szerbiai a szerbeknek, balta a magyaroknak – felirat az újvidéki Eletrotechnikai Középiskola falán
(Fotó: David Csilla, Magyar Szó, 2005. september 16., 1. o.)

„A horvátokat legyilkolni, a törököket karóba húzni, a magyarokat a jég alá, az albánokat elégetni, a zsidókat Auschwitzba, a romákat Indiába” (A felvételt, amely az egyik újvidéki ház faláról készült, Pavel Domonji, a Szerbiai Helsinki Bizottság irodájának vezetője bocsátotta a B. A. rendelkezésére)

A képek szerint a bántalmazott fiatalok nem csak könnyű testi sérülést szenvedtek (MISKOLCI Magdolna, Magyar Szó, 2005. december 3., 4., Hétvége, II. o.)

Szerbia és Montenegró minisztertanácsa 2005. november 2-án létrehozta ugyan a Vajdaságban történt nemzetek közötti incidensek kivizsgálásával és az incidensek megelőzésére vonatkozó javaslatok megtételével foglalkozó bizottságot29, de a bizottság munkájáról eddig semmi érdemlegeset nem hoztak nyilvánosságra és teljesen feledésbe merült.
Külön problémát jelent az ún. kettős mércék alkalmazása a bíróságok gyakorlatában (hosszabb és súlyosabb büntetések kimondása azonos vagy hasonló bűncselekmények elkövetése esetében a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek feletti ítélkezések alkalmával), amire az ún. temerini, zentai, újvidéki stb. estek is utalnak (és amelyeket külön kellene tanulmányozni).
A nemzeti kisebbségi közösségek tagjai elleni sűrűsödő támadások és a nemzetek közötti feszültségek miatt az Európai Parlament (2005. január 28-től 31-ig) ad hoc bizottságot küldött a Vajdaságba, majd az 2005. szeptember 29-i Vajdaságra vonatkozó állásfoglalásában „mély aggodalmát fejezte ki az emberi jogok ismétlődő megsértései, valamint a jog és a rend Vajdaságban tapasztalható hiánya miatt” és azonnali és – a hasonló jellegű cselekmények orvoslása, illetve jövőbeli megelőzése érdekében – hatékony fellépésre szólította fel Szerbia és Montenegró hatóságait, valamit javasolta, hogy küldjenek EU megfigyelőket (EUMM) a térségbe.
Mindezek miatt „Szerbiának és Montenegrónak sokkal többet kellene tennie a kisebbségek védelme érdekében”, mint ahogy azt az ezzel a témakörrel foglalkozó politikusok is elismerik, mert továbbra is komoly eltérés mutatkozik egyrészről az elvileg elfogadott nemzetközi kötelezettségek és másrészről a kisebbségek normatív és tényleges helyzete között. Ennek természetesen előfeltétele a nemzeti kisebbségekhez tartozók helyzetének valós felmérése és az itt meglévő problémákkal való nyílt szembenézés, valamint azok hatékony megoldás érdekében egy időhöz kötött programnak az elfogadása.

Újvidék, 2006. április 3.
BOZÓKI Antal, mgr.
__________
* Az írás a szerző: A vajdasági magyarok helyzetének időszerű kérdései és problémái című, a Magyar Szó, 2005. december 10., 11., Kilátó, VIII–IX. oldalán megjelent elemzésének átdolgozott és kibővített változata.

1 Amnesty International: Srbija i Crna Gora: Neizvršavaju glavne obaveze o ljudskim pravima, AI Index: EUR 70/007/2005, News Service No: 067, 22 mart 2005
2 A jogsértések áldozatai: a nők és a kisebbségek, Beta, Magyar Szó, 2005. március 30., 1. és 2. o.
3 Vajdasági kisebbségek: az Európa Tanács figyel, http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=vajdasag&id=1361
4 VA küldöttség jelentése a www.becseyzsolt.hu vagy az Európai Unió honlapján található
5 N. Bogović, B. Tončić: Tačno i nepotpuno, Danas, 2005. január. 15–16, 5. o. és Magyar Szó, Pontos, de nem teljes, 2005. január 19., 16. o. és Nedovršena, neefikasna država pod teretom dogmatizma i anti-evropeizma, Srbija nije u stanju da definiše politiku ljudskih prava, Godišnji izveštaj za 2004. godinu, http://www.helsinki.org.yu/focus_text.php?lang=sr&idteks=1413)
6 Ezek a következő könyvek: Ljudska prava u Srbiji 2000., Ljudska prava u tranziciji – Srbija 2001, Ljudska prava u senci nacionalizma – Srbija 2002, Nacionalne manjine i pravo, Helsinške sveske br. 15, Ljudska prava i odgovornost – Srbija 2003., Ljudska prava i kolektivni identitet – Srbija 2004.
7 A Keretegyezmény megerősítésről szóló törvény a JSZK Hivatalos Lapjának a Nemzetközi Szerződések 6. számú mellékletében 1998. december 4-én jelent meg és december 13-án már hatályba is lépett (Zakon o potvrđivanju Okvirne konvencije za zaštitu prava nacionalnih manjina, „Službeni list SRJ”, Međunarodni ugovori, broj 6).
A 2000 október 5-i hatalomváltás után, 2001 május 11-én Rasim Ljajić szövetségi kisebbségügyi miniszter átadta Walter Schwimmernek, az Európa Tanács (ET) főtitkárának azokat a dokumentumokat, amelyekkel (a volt) Jugoszlávia csatlakozott a nemzeti kisebbségeket védő keretegyezményhez. Szerbia és Montenegrót (SZM) 2003. április 3-án vették fel az ET tagságába. Ezzel SZM kötelezettségeket vállalt, hogy részt vesz a kisebbségek diszkriminációja elleni küzdelemben és kiegyenlíti jogaikat az etnikai többség jogaival.
8 A szerb-montengerói parlament 2003. december 26-án ratifikálta.
9 Rasim Ljajić szerint SZM az emberi jogok területén 52 egyezményt cikkelyezett be (Unaprediti aktivnosti na zaštiti prava manjina, Danas, 2005. szeptember 19., 8. o.).
10 Megjelent a JSZK Hivatalos Lapjának 2002. február 27-i 11 számában.
11 Megjelent SZM Hivatalos Lapjának 2003. február 28-i 6 számában.
12 Megjelent a SZK 2003 június 3-i 58. és a 2003. évi 61. számában.
13 A 117-031-00159/2005-3 szám alatt.
14 Helsinški odbor za ljudska prava u Srbiji, Nacionalne manjine i pravo, Helsinške sveske br. 15, Beograd, 2002., 95. o. Ismereteim szerint ez az egyetlen ilyen témájú kutatás (B. A. megj.).
15 U. o., 94. o.
16 U. o., 94. o. Ezek a kutatások viszont nem ölelték fel a gazdaság állami szektorában dolgozók nemzeti összetételét. Ha ilyen kutatások folytak volna, az eredmények még kedvezőtlenebbek lennének. Érdekes volna megtekinteni mit mutatnak ezek az adatok most, három évvel később. Egyébként a munkára és az esélyegyenlőségre való jog általában kimaradnak a kisebbségek helyzetével foglalkozó tanulmányokból.
17 U. o., 95. o.
18 A minisztériumoknak és a különálló szervezeteknek a székhelyükön kívüli munkavégzéséről szóló rendelet (Uredba o načinu vršenja poslova ministarstava i posebnih organizacija van njihovog sedišta, „Sl. glasnik RS”, br. 3/92, 36/92, 52/92 – odluka Ustavnog suda RS, 60/93 i 5/95). Ennek a rendeletnek a hatályba lépésével megszűnt az ezt a kérdést rendező korábbi rendelet (Uredba o načinu obavljanja poslova ministarstava i posebnih organizacija van sedišta, „Službeni glasnik Republike Srbije, br. 50/91).
19 Ilyen rendelkezést tartalmaz az emberi és kisebbségi jogokról, valamint a polgári szabadságokról szóló Alapokmány 52. cikke 1. bekezdésének 8. sora és a Keretegyezmény 10. cikkének 2. bekezdése is. Ezen kívül, a Magyar Nemzeti Tanács, a szövetségi törvényből és a nemzeti kisebbségek nyelvének és írásának Vajdaság Autonóm Tartomány területén való hivatalos használatával kapcsolatos egyes kérdések részletezéséről szóló határozat 7. szakaszából (Vajdaság AT Hivatalos Lapja 2003. évi 8. száma) eredő jogosítvánnyal összhangban, határozatot hozott a vajdasági magyar helységnevek meghatározásáról (Vajdaság AT Hivatalos Lapja, 2003. augusztus 27., LIX évfolyam 12. szám, 248-253. oldal, vagy Magyar Szó, 2003. augusztus 30., 31., 14. o.). A határozat 286 helységnevet tartalmaz.
20 R. B.: Szenttamás umesto Szrbobrán, Danas, 2005. augusztus 18., 8. o. i Szenttamás hivatalosan is Szenttamás, Magyar Szó, 2005. augusztus 17., 5. o. és Ternovácz István, Szenttamás pedig Szenttamás, http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=tukor&id=315, 09. 09. 2005.
21 R. Ivanoška, Danas, 2005. november 9. 23. o. és P. I. Szrbobrán és Szenttamás, Magyar Szó, 2005. november 9., 1. o.
22 P. I.: Szenttamási táblaháború, Magyar Szó, 2005. november 10., 1. és 5. o., Európai értékek – A VMSZ helyi szervezete üdvözli a magyar nyelvű helységnévtábla felállítását, Magyar Szó, 2005. november 10., 5. o. és Újabb táblafestés, Magyar Szó, 2005. november 11., 20. o.
23 P. I., a 21-es lábjegyzetben idézett írás.
24 Szerbia és Montenegró alkotmányos alapokmánya végrehajtásáról szóló törvény (Zakon za sprovođenje Ustavne povelje SCG, „Službeni list SCG” / SZM Hivatalos Lapjának 2003. február 4-i 1. száma).
25 PRESSBURGER Csaba: A magyar felsőoktatás jövője, Magyar Szó, 2006. március 30., 15. o.
26 Ágoston András Kettős állampolgárságra és autonómiára várva, VMDP HÍRLEVÉL, III. évf. 97. szám, 2005. szeptember 13., vagy http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=tukor&id=320. A 22-es szám alatti írás szerint Újvidéken „2336 egyetemista vagy főiskolás kerülhetett be a kollégiumba” és ezek között jelenleg mindössze „78 magyar” van.
27 Primena Zakona o zaštiti prava i sloboda nacionalnih manjina, REZ, Glasilo Inicijative mladih za ljudska prava, broj 1, Beograd, 2005. május, 26. o.
28 A 05 110-6431/2004 számú határozatot a szerb kormány 2004. szeptember 16-i 33. ülésén fogadta el, http://www.srbija.sr.gov.yu/extfile/sr/11891/uredba_nacionalne_manjine33a_lat.doc
29A bizottságnak öt tagja van: Vladimir Đurić, az emberi jogi és kisebbségügyi minisztérium magas rangú képviselője, Petar Lađević, a Köztársasági Kisebbségügyi Tanács titkára, Orosz János, a Tartományi Jogalkotási, Közigazgatási és Kisebbségügyi Titkárság segédtitkára, Aleksandar Popov, a Regionalizmusért Központ nevű civil szervezet igazgatója és Varga László, a Magyar Nemzeti Tanács jegyzője (PRESSBURGER Csaba: A terepen vizsgáljuk ki az incidenseket, Magyar Szó, 2005. december 1., 1. és 11. o.). Jellemző, hogy a bizottságba egyetlen olyan civil szervezet képviselője sem került be, amely bírálta a jelenlegi hatalom kisebbségi politikáját.