November 25.

A vajdasági magyarok helyzetének időszerű kérdései és problémái1

Adalék a nemzeti kisebbségek helyzetének tanulmányozásához a Szerb Köztársaságban

A 2000. október 5-ei fordulat után nem került sor a társadalom demokratizálásában várt előrehaladásra, és ennek keretében a nemzeti kisebbségek helyzetének, jogainak és szabadságainak fellendítésére. Egyes területeken, mint például a kisebbségekhez tartozó személyek biztonsága, az egyes törvényes rendelkezések alkalmazása a nyelv- és íráshasználat területén, a helységnevek kiírása stb. – különösen az utóbbi két évben – a helyzet még rosszabbodott is. Így, Szabadkán például az anyakönyvi kivonatokat továbbra sem adják ki két nyelven, a magyar helyesírás szabályai szerint, számos példa van a magyar nyelvű helységnévtáblák átfestésére stb.
Az emberi és a kisebbségi jogokkal foglalkozó tekintélyes nemzetközi szervezetek elemzései, valamint a legújabb adatok azt mutatják, hogy Szerbia nem folytat aktív politikát a kisebbségek iránt, mi több a kisebbségek problémáival még csak nem is foglalkozik. Ezt az értékelést alátámasztják a tények, hogy Szerbiának nincsen a kisebbségi jogokkal és szabadságokkal foglalkozó törvénye, sem kisebbségügyi minisztériuma, és hogy Szerbiában intézményesen nincs megoldva a kisebbségek parlamenti képviselete.
Kialakult ugyan a légkör, hogy – nyíltabban és szabadabban, mint korábban – beszélni lehet a kisebbségi közösségek időszerű problémáiról, de ez nem elegendő, mert lényegi előrehaladás nem történt. Az elemzők az utóbbi időben – és nem is alaptalanul – mind többet emlegetik és figyelmeztetnek az előző rendszer visszaállításának veszélyére és kiemelik, hogy „Szerbia túlságosan el van foglalva Kosovóval” és „ a hágai vádlottak önkéntes feladásával”.
Szerbia és Montenegrónak számos, az emberi és a kisebbségi jogokat rendező nemzetközi egyezményhez való csatlakozása fontos ugyan, de nem elegendő, mert ezt nem követte ezeknek az okiratoknak a belső jogszabályok által való további feldolgozása, még kevésbé pedig a mindennapi életbe való átültetése.
A terület szakértőinek véleménye szerint Szerbiában egyrészt „jelen van a kisebbségi közösségek kizárásának irányzata a szélesebb közösségből”, másrészt pedig „a kisebbségi közösségek önmagukba való egyre nagyobb bezárkózási törekvése, ami egyfajta reakció mindarra ami e téren történik, vagy nem történik”.
Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy ezt a területet továbbra is a nemzeti kisebbségek helyzetének „rózsaszínű” bemutatása jellemzi, olyan stílusban, hogy itt „szinte nincs is probléma”, illetve, hogy „a problémák 95%-a meg van oldva”, hogy csak „egyedi kilengések vannak” stb., és nincs meg a politikai akarat, hogy a kisebbségi közösségek nyílt kérdései és problémái – ahelyett, hogy ezeket a problémákat a „szőnyeg alá söpörjék” – nyílt vita tárgyát képezzék és megkezdődjön a lényegi megoldásuk.
Az egyes nyílt problémák nem csak a multikulturális társadalom modelljének fejlődését és a térség államai és népei közötti intenzívebb kapcsolatok kialakulását akadályozzák, hanem a nemzeti viszonyok elhidegüléséhez és a nemzeti bezárkózáshoz, valamint a nemzeti identitás megőrzésének és a nemzeti kisebbségek fejlődésének veszélyeztetéséhez vezettek.
Amikor a vajdasági magyarok problémáiról beszélünk, emlékeztetni kell, hogy a magyarok képezik a legnagyobb lélekszámú kisebbséget, ezért a magyar kisebbség a multikulturizmus fontos eleme. A katolikus és a református valláshoz való tartozásuk miatt a magyarok kettős – etnikai és vallási – kisebbséget alkotnak.
Vajdaság összlakosságában 290.207 magyar van, vagyis a magyarok a tartomány lakosságának 14,28%-át képezik. Az 1991. évi népszámlálási adatokhoz viszonyítva a magyarok száma 2002-ig 49.284-el, illetve 15%-al csökkent. Ennek az okai nincsenek eléggé kikutatva, de ehhez mindenképpen hozzájárultak az alacsony szaporulat és főként a fiatalok kivándorlása, valamint az asszimiláció különböző formái. Ezenkívül egészében véve Vajdaságnak, így azoknak a községeknek is amelyekben a magyar nemzeti közösség tagjai képezték a többséget, jelentősen megváltozott az etnikai összetétele.
Szerbi és Montenegró államközösségi szerveiben és a szerbiai kormányban egy magyar sem tölt be jelentősebb funkciót, és nincs egyetlen szerbiai közvállalat, vagy intézmény élén. A kisebbségeknek, így a magyaroknak is, a lakosságban való részvételükhöz viszonyított nem megfelelő képviselete nyilvánvaló a közigazgatási és az igazságügyi szervekben, az ügyészségekben és a rendőrségben. Habár ezek az adatok ismertek Szerbia és Montenegró, a Szerb Köztársaság és Vajdaság hatóságai előtt, a magyarok részvételének javításán ezekben a szervekben az utóbbi öt évben – az üres politikai ígéreteken kívül – nem történt úgyszólván semmilyen előrehaladás.
A nemzeti kisebbségek részvétele a közéletben és a politikai döntéshozatalban, a lakosságban való részvételükkel arányosan, nincs intézményesen megoldva, a gyakorlatban azonban mégis tekintettel vannak rá. Így, a vajdasági Tartományi Képviselőház 119 képviselője közül 80 (67,23%) szerb, 24 (20,17%) pedig magyar nemzetiségű, ami azt jelenti, hogy a vajdasági képviselőházban a szerbek és a magyarok is a lakosságban való részarányuknál nagyobb százalékban (65,05, illetve 14,28%) vannak képviselve. A Tartományi Végrehajtó Tanács (kormány) öt tagja is magyar nemzetiségű, ami úgyszintén meghaladja a magyarok részarányát a lakosságban. E tekintetben hasonló a helyzet a községekben is, de mindez a „koalíciós megegyezések” és nem a rendszerbeli megoldások eredménye.
Vajdaság 36 községében (a 45 közül) vizsgált köztulajdonban lévő vállalatokban az igazgatók 66,66%-a szerb, 6,25%-a montenegrói, ami az összes igazgatói munkahelyek 72,91%-a, miközben ilyen tisztséget egyetlen magyar nemzetiségű sem tölt be.
Vajdaság AT közigazgatási szerveiben, a tartományi titkárságokban, a Tartományi Végreható Tanács Titkárságában és a tartományi szervek közös szolgálatában 2003 január végén 803 foglalkoztatott volt. A (nem kötelező) kérdőívek alapján megállapítást nyert, hogy ezekben a szervekben a foglalkoztatottak között 566, illetve 70,49% szerb és mindössze 46 (5,73%) magyar nemzetiségű. Ez azt jelenti, hogy a magyar nemzetiségűek száma 2003 januárjában a tartományi szervekben kifejezetten kevesebb volt, mint a lakosságában való részarányuk (14,28%).
A tartományi ombudsman 2004. decemberi jelentésében megismételte azt az értékelést, hogy a tartományi szervek foglalkoztatottjainak összetételében „a magyarok kifejezetten kevesebben vannak képviselve”.
Az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) Szerbia 2005. évi humán fejlődéséről szóló jelentése szerint a tartomány 462 igazságügyi tisztségviselője közül a körkérdésben részt vevő 439 személy (vagyis 95,02%) között úgyszintén a szerbek vannak a legtöbben: 323-an, ami 73,58%-ot tesz ki, akiket a magyarok 39 személlyel, vagyis 8,88%-al követnek.
Ezek az adatok azt mutatják, hogy a magyarok az igazságügyi tisztségek betöltésében úgyszintén jelentősen a lakosságban való részarányuk alatt vesznek részt. Ha azonban a körkérdésben szerepelt volna az a kérdés is, hogy hány bíró képes a nemzeti kisebbségek nyelvén lefolytatni az eljárást, a válasz még kedvezőtlenebb lett volna. Az újvidéki Községi Bíróságon egyetlen bíró létezik (az 5-el szemben, ahányan voltak mintegy tíz évvel ezelőtt), aki a magyar nyelvű eljárás lefolytatására képes. Az ő távollétében még olyan személy sincs, aki magyar nyelvű szóbeli kommunikációt folytathatna az ügyfelekkel.
A Vajdaság AT területén lévő ügyészségekben 2004 decemberében 132 ügyész és ügyészhelyettes volt. Ezek között –129 alkalmazott (97,73%) adatai szerint – 101, illetve 78,29% volt a szerb, magyar nemzetiségű pedig mindössze 7 (5,43%). A magyarok tehát, a tartomány területén lévő ügyészségekben is messze a lakosságban való részvételük alatt vannak jelen.
Vajdaság területén a Belügyminisztérium foglalkoztatottja közül – az államszövetség Emberjogi és Kisebbségügyi minisztériumának adatai szerint – 453, vagyis 5,81% magyar. Arról viszont nem közöltek adatot, hogy a rendőrség és a csendőrség egységeiben vannak-e magyarok, és ha igen akkor hányan.
Szerbia és Montenegró szintjén nem hozták létre a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak védelméről szóló törvény 18. szakaszában előlátott Szövetségi Nemzeti Kisebbségi Tanácsot, sem a törvény 20. szakaszában előírt, „a nemzeti kisebbségek társadalmi, gazdasági, kulturális és általános fejlődésének serkentésére” hivatott Szövetségi Alapot.
A legtöbb vegyes lakosú vajdasági községben még mindig nem alakult meg – a még 2002-ben meghozott Helyi önkormányzati törvény 63. szakaszában előlátott – nemzetek közötti viszonyok tanácsa, amelyet a nemzeti egyenrangúság megvalósításának, védelmének és fejlesztésének, valamint a nemzetek közötti kérdések és problémák korai szakaszában való kezelésének eszközeként láttak elő.
Nyilvánvaló, hogy még mindig nem alakult ki a kellő légkör e tanácsok munkájának a megkezdéséhez, ami ellenkezik a meghirdetett politikával. Ezenkívül, a törvény említett szakasza elég sok megoldatlan kérdést vet fel, tekintettel arra, hogy a tanácsok tevékenységi körének, összetételének és munkamódszerének a meghatározását a községi képviselő-testületekre bízta, s úgy tűnik, hogy ezek nem képesek megállapodásra jutni. Továbbá számos környezetben a tanács megalakítása ellenkezésekbe és obstrukcióba ütközik.
A vajdasági magyarok nemzeti tanácsa (MNT) nem a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak védelméről szóló törvény 19. szakasza 12. bekezdésébe foglalt „arányosság és a demokrácia elve” alapján alakult meg. A tanács 35 tagja között, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a VMSZ bizalmát évező 5–6 „pártonkívüli” mellett, a többi pártnak és a vajdasági magyarok egyetlen civil szervezetének sincs képviselője, a működése pedig az (egy)pártfegyelmen alapul. Ez miatt nem biztosítja a magyarok hatékony részvételét a tanács hatáskörébe tartozó területeken, de nem is helyettesítheti a lakosságban való részvétellel arányos parlamenti képviseletet.
A vajdasági magyarok gazdasági helyzete az utóbbi 10–15 évben folyamatosan rosszabbodik. A magyarok óriási többsége kimaradt a privatizálási folyamatból. Emellett, a más nemzeti közösségekhez viszonyítva aránytalanul többen váltak munkanélkülivé, mégpedig a nemzetiséghez tartozás miatti felmondások és munkahelyre való felvétel következtében. Ez a terület teljesen felderítetlen, de problémát jelent az is, hogy az illetékes állami szerveknek és szolgálatoknak nincsenek adataik még a foglalkoztatottak és a munkanélküliek nemzeti összetételéről sem.
A szórványterületeken fokozatosan megszűnt a magyar tannyelvű oktatás óvodától középiskoláig (Közép-Bánátban és Dél-Bánátban, Dél-Bácskában, Szerémségben). A magyar tannyelvű általános és középiskolák tantárgyelőadókban szűkölködnek, miközben semmi sem történik az égető probléma megoldása, vagy akár az enyhítése érdekében.
Ezt az értékelést még a zentai és a szabadkai tehetséggondozó gimnázium alapításának a ténye sem váltóztatja meg lényegesen, mert ezeknek az iskolának a megnyitása legnagyobb részben a Magyar Köztársaságtól kapott pénzekből történt. Ehhez hozzá kell adni azt is, hogy – az emberi és kisebbségi, valamint a szerbiai oktatási miniszter ígérete ellenére – még mindig nem oldódott meg a magyarittabéi és a tordai általános iskolák önállósulásának kérdése és a szabadkai tanárképző kar sem kezdete meg a működését.
Az Újvidéki Egyetem 13 karán a magyar hallgatók a 2003/2004-es oktatási évben mindössze 6,47%-ban voltak jelen. Ezen az egyetemen csak szórványosan fordul elő a magyar nyelvű oktatás, éspedig a Bölcsészeti és a Közgazdasági Karon, valamint néhány szabadkai főiskolán.
A kultúra területén – a világos kritériumok és mércék hiánya miatt – gondok jelentkeznek a különböző manifesztációk pénzelésével kapcsolatban is. Egyes példák arra utalnak, hogy ebben jelen vannak a megkülönböztetés elemei (valamely párthoz való) politikai hovatartozás alapján, de nemzeti alapon is. A magyar nyelvű könyvek és a sajtó behozatala évek óta megoldatlan és az új rezsim sem tett semmit ennek a problémának az árhidalása érdekében. Ez miatta a vajdasági magyarok kultúrája óriási és pótolhatatlan kárt szenved.
A vajdasági magyaroktól fokozatosan megvonják a tárgyilagos tájékoztatásra való jogot.
A Tartományi Képviselőház 2004. június 29-i ülésén határozatot hozott a lapkiadó közvállalatok alapítói jogának a nemzeti tanácsokra való átruházásáról. Az elmúlt alig több mint egy év alatt a Magyar Szót és a Hét Napot a VMSZ párt-bulletinjévé züllesztették és határozatot hoztak a Magyar Szó újvidéki szerkesztőségének a leépítéséről és Szabadkára való költöztetéséről. November elején 35 foglalkoztatott kapott felmondást és további 19 elbocsátását jelentették be. Több neves újságíró önként távozott a szerkesztőségből, így fejezve ki a szerkesztéspolitikával és a vállalat vezetésével való elégedetlenségét.
Az Újvidéki RTV magyar szerkesztőségeiben az utóbbi évtizedben foglalkoztatottak száma több mint megfeleződött és a szerkesztőségek csak nagy erőfeszítések árán tudták végezni feladatukat, tekintettel az elavult technikára is.
1990 októberéig az Újvidéki TV magyar szerkesztőségében mintegy száz foglalkoztatott volt és még mintegy húsz külmunkatárs. A szerkesztőségnek, a munkahelyek legújabb besorolása szerint, mindössze 26 munkahelyet (ebből 21 újságíróit és 5 kisegítő személyzetit) hagytak jóvá.
Az 1990-es évben a Újvidéki TV programjának a 20,06%-át a magyar műsorok képezték, 2004-ben pedig mindössze 3,37%-át, ami drasztikus csökkenést jelent, s ez magával vonta a műsorok színvonalának csökkenését is. Külön problémát jelent, hogy nincsenek oktatási, tudományos és gyermekműsorok, valamint hogy nincsen műsorcsere az anyaországi TV házakkal. Mindez a vajdasági magyarok nyelvének és kultúrájának elszegényedéséhez vezet.
Az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségében 1990-ben 101 foglalkoztatott volt, most pedig mindössze 43. A szerkesztőség értékelése szerint a minőséges program sugárzásához legalább 67 személyre lenne szükség, vagyis még 24 személy felvételére.
Mindez arra utal, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak védelméről szóló törvény 8. szakaszában említett „szerzett jogok” védelme leginkább csak papíron létezik.
Az októberi változások után is folytatódott a kisebbségi jogok durva megszegése és az elkövetők ellen továbbra sem indítanak bűnvádi és szabálysértési eljárásokat. A kisebbségi jogsérelmek és a kisebbséghez tartozók (a legtöbb esetben magyarok) elleni támadások pontos számát valójában senki nem is tudja. Az emberek ezekről nem szívesen beszélnek, mert félnek. Az incidensek miatt növekedett a nemzetek közötti feszültség, erősödött a nemzeti türelmetlenség és megromlottak a nemzetek közötti viszonyok, különösen észlelhető a fiatalok nemzeti alapon történő elkülönülése.
A nemzeti kisebbségi közösségek tagjai elleni sűrűsödő támadások és a nemzetek közötti feszültségek miatt az Európai Parlament (2005. január 28-től 31-ig) ad hoc bizottságot küldött a Vajdaságba, majd az 2005. szeptember 29-i Vajdaságra vonatkozó állásfoglalásában „mély aggodalmát fejezte ki az emberi jogok ismétlődő megsértései, valamint a jog és a rend Vajdaságban tapasztalható hiánya miatt” és azonnali és – a hasonló jellegű cselekmények orvoslása, illetve jövőbeli megelőzése érdekében – hatékony fellépésre szólította fel Szerbia és Montenegró hatóságait, valamit javasolta, hogy
küldjenek EU megfigyelőket (EUMM) a térségbe.
Mindezek miatt „Szerbiának és Montenegrónak sokkal többet kellene tennie a kisebbségek védelme érdekében”, mint ahogy azt az ezzel a témakörrel foglalkozó politikusok elismerik, mert továbbra is komoly eltérés mutatkozik egyrészről az elvileg elfogadott nemzetközi kötelezettségek és másrészről a kisebbségek normatív és tényleges helyzete között. Ennek természetesen előfeltétele a nemzeti kisebbségekhez tartozók helyzetének valós felmérése és az itt meglévő problémákkal való nyílt szembenézés, valamint azok hatékony megoldás érdekében egy időhöz kötött programnak az elfogadása.

Újvidék, 2005. november 25.
(Magyar Szó, 2005. december 10., 11., Kilátó, VIII–IX. o.)

__________
1 Bozóki Antal magiszter, az Árgus Szerbiai Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület Intézőbizottsága elnöke szerb nyelven elhangzott felszólalása a Szerb Tudományos Akadémia által 2005. november 24. és 26. között a Nemzeti kisebbségek helyzete Szerbiában címmel Belgrádban megtartott nemzetközi tudományos tanácskozáson. A fordítás is Bozóki Antal munkája.

A főszerkesztő lábjegyzete:
Véleményekkel – bármilyenek is legyenek azok – nem kívánok vitába szállni, a tárgyszerű tévedéseket azonban, függetlenül attól, szándékosak-e, vagy csak a témához felületes hozzáállás következményei, kénytelen vagyok cáfolni.
Így Bozóki Antalnak azt a megállapítását, hogy „... a Magyar Szót... a VMSZ párt-bulletinjévé züllesztették”, még ha nem is értek egyet vele, tudomásul veszem, mert a vélemény kategóriájába sorolom. Az viszont, hogy „... határozatot hoztak a Magyar Szó... Szabadkára való költöztetéséről”, már tárgyszerű tévedés, mert ilyen tartalmú határozat sehol nem született. Úgyszintén tárgyszerű tévedés az is, hogy „... november elején 35 foglalkoztatott kapott felmondást”, azon egyszerű oknál fogva, hogy mind a mai napig még egy sem kapott felmondást. Azt pedig, hogy „... további 19 elbocsátását jelentették be”, most hallottam és olvastam először.
Ez tehát három tárgyszerű tévedés. Lehet ezt a közvélemény félrevezetésének is nevezni. Sőt, van a magyar nyelvben egy egyszerűbb, rövidebb és találóbb kifejezés is a tárgyi tévedésre, melynek használatától ezúttal eltekintek.
(Magyar Szó, 2005. december 10., 11., Kilátó, IX. o.)

Lábjegyzet a főszerkesztő lábjegyzetéhez

A Magyar Szó 2005. december 10., 11. számában, A vajdasági magyarok helyzetének időszerű kérdései és problémái című (Kilátó, VIII–IX. o.) írásomhoz Kókai Péter főszerkesztő „lábjegyzetet” fűzött. Ez ellen nem is lenne kifogásom, ha Kókai nem először tenné tanúbizonyságát annak, hogy kétféle mércét alkalmaz: Ő bármikor és bármit közölhet, mástól viszont megvonja még a válaszadási jogot is. Ezt általában cenzúrának, de monopóliumnak is szokták nevezni.
Konkrét példa erre, hogy nem közölte Mihók Rudolfnak (a Magyar Szó Kft. igazgatójának) a szabadkai Szabad Líceum szervezésében szeptember 29-én tartott összejövetelén elhangzott rágalmaira (bajk: A hátországot védeni kell, Magyar Szó 2005. október 1., 2. 9. o.) írt válaszomat. Csak azért nem tettem bűnvádi feljelentést mindkettőjük ellen, mert sokkal fontosabb dolgom van annál, minthogy velük foglalkozzak.
A lábjegyzetében kifogásolt, az elbocsátásokkal kapcsolatos adatok egyébként Németh Zoltán, a lap munkatársának Ki jár jobban? – Kiket bocsátanak el a Magyar Szóból című írásában vannak. Érdemes idézni az írás alcímét is: A Magyar Szó főszerkesztője is hivatalból elkészítette a munkaerő-felesleggé váltak névsorát, javaslatán 35 név szerepel. „Ma a Magyar Szó napilapból hamarosan harmincöt ember kerül az utcára munkaerő-feleslegként, a kiadóházból pedig összesen ötvenhárom dolgozónak kell elhagynia a vállalatot” – olvasható Németh írásában, amely a VajdaságMa internetes portálon még november 9-én jelent meg (http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=tukor&id=406). Az íráshoz mind a 35 nevet tartalmazó lista is tartozik. Hol itt a „tárgyszerű tévedés”? Vagy Kókai visszavonta volna a listát?
Kókai vitatja továbbá azt az állításomat is, hogy „... határozatot hoztak a Magyar Szó ... Szabadkára való költöztetésről”, miközben még csúsztatást is eszközöl. Az idézésből ugyanis kihagyta (a Magyar Szó) „újvidéki szerkesztőségének a leépítésről” szavakat, így a vonatkozó mondat más értelmezést kapott.
Emlékeztetőül: „A Magyar Szó átszervezéséről szóló határozatot a Magyar Szó Igazgatóbizottsága (2005. – B. A. megj.) augusztus 12-én megtartott ülésén fogadta el. A dokumentum szerint ... a belpolitikai rovat szerkesztése és a deszk munkája Szabadkára kerül át” (VARGA Attila: Talpra állítás vagy önfelszámolás?, Magyar Szó, 2005. szeptember 24., 25., 1. és 5. o.).
Lábjegyzetében Kókai – talán a felelősségének csökkentése érdekében – elfelejtette megírni: A volt Forumnak és a Magyar Szónak összesen hány dolgozója maradt munka nélkül és hányan hagyták el önként a vállalatot, amióta az ő főszerkesztésével készül a lap? Előbb utóbb azonban erről is számot kell majd adnia. A főszerkesztésének minősítését pedig inkább az olvasóra és a Magyar Szó dolgozóira hagyom.
S végül, a Magyar Szóban való csaknem 35 évi publikálás, és lehet hogy ezernél is több írásom megjelenése után, a főszerkesztő- és igazgatóváltásig a lapban szerzői írással (mint mások is) nem óhajtok jelentkezni.
BOZÓKI Antal
2005. december 11.