Mi maradt az autonómiából?*
– elmélet és gyakorlat –

1. A Vajdaság területi-politikai elnevezés első ízben az 1848. évi magyar szabadságharc idején jelentkezik.
Egy 1849. évi császári rendelettel hét körzetre osztották Magyarországot, amelyek közül a hetedik körzet Vajdaság lett.
Vajdaságban létezik a polgári osztály történelmi hagyománya, hogy a saját sorsát irányítsa. Ilyen alapon jöttek létre a múltban az önkormányzat különböző formái, mint pl. a Temesi Bánság (1716), a szabad királyi városok (Zombor – 1747, Újvidék – 1748, Szabadka – 1779), a 14 községből álló törökbecsei (1751–1848) és a tíz községből álló kiváltságos kikindai kerület (1774–1867), valamint az ún. Szerb Vajdaság–Temesi Bánság (1848–1960).
Vajdaságnak sajátos földrajzi helyzete, gazdasági, kulturális és egyéb sajátosságai vannak. A tartomány a múltban éppen a sokszínűségéről, sok nemzetiségéről volt ismert. Ettől eltérően, a Dunától és a Szávától délre eső helyi önkormányzatnak nincsen hagyománya, mert a török birodalom nem tűrte a decentralizációt. Ezért Vajdaság autonómiatörekvése iránt Szerbiában nincsen kellő megértés.

2. Vajdaságnak periferikus helyzete volt az első, második és a harmadik Jugoszláviában is, ahol folytatódott gazdasági kizsákmányolása, ami nagyfokú politikai ellenőrzéssel is párosult.
A második világháború végén, Jugoszlávia föderalizálásának elveivel összhangban, ami a nemzeti kérdés megoldására irányuló törekvést is magába foglalta, Vajdaság kiharcolta autonóm státusát. 1945. szeptember 1-jén a szerb népszkupstina meghozta első döntését Vajdaság Autonóm Tartomány megszervezéséről, s ez bekerült az 1946. évi jugoszláv alkotmányba is.
Az 1946. évi alkotmánytól kezdve Vajdaság önállósága, általában véve, bővülő irányzatot mutatott, ami tetőfokát az 1974-es alkotmányban érte el, amikor Vajdaság nem csak önkormányzati, de államjogi funkciókat is kapott, beleértve a saját alkotmány meghozatalára való jogot, ami Vajdaság számára biztosította az önszervezési, a törvényhozási, igazságügyi és végrehajtási jogkört és illetékességet is.

3. Az ún. joghurtforradalommal, amelyre 1988 októberében került sor, Milošević megdöntötte Vajdaság autonómiáját, ami egyben a volt Jugoszlávia szétesésének, a délszláv háborúknak és a szörnyű bűncselekményeknek a kezdete is volt.
Az 1989. március 28-i alkotmánymódosítás (a IX-től XLIX-ig terjedő függelékek) valójában megszüntette Vajdaság autonómiáját. A tartomány addigi széles körű autonómiája a „javaslattevési jogra” szűkült, a köztársasági alkotmányban pedig „a köztársaság területi szervezésének kérdésévé vált”.
A Szerbiai Képviselőház által 1990. szeptember 28-án elfogadott alkotmánnyal Vajdaság elveszítette addigi státusát, alkotmányos jogait (alapvető okmánya statútumra szűkült) és autonómiája nagymértékben csökkent. Ettől az időtől kezdődik a tartomány gazdasági és minden más téren való hanyatlása.
Vajdaság 1991. május 22-én elfogadott Statútuma leginkább egy községi alapszabályra emlékeztetett, a tartomány pénzügyi lehetőségei pedig az adminisztráció pénzelésére szűkültek. Mindez Szerbia számára biztosította a Vajdaság feletti hatalmat, olyan méretű kizsákmányolását és a természeti kincsei feletti korlátlan rendelkezést, amire a tartomány történelmében nem volt példa, a második világháborús időszakot kivéve.
A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (JSZK) ún. žabljaki alkotmányát 1992. április 27-én fogadták el. Ezzel nemcsak, hogy elismerték a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság (JSZSZK) eltűnését a világ politikai térképéről, hanem elfogadták azt is, hogy Vajdaság kizárólag Szerbia tartománya, és ami ebből következik: nem látták elő Vajdaság népképviselői számára a közvetlen parlamenti mandátumot. Ezzel pedig az eddigi megoldásoktól eltérő módon fogalmazták újra Vajdaság polgárainak jogait is.

4. A westminsteri Queen Elisabeth II (II. Erzsébet Királynőről elnevezett) Konferencia Központban 1992. augusztus 26–28-án került megtartásra a Jugoszláviával kapcsolatos nemzetközi értekezlet, amely a diplomácia történetébe londoni Jugoszlávia Békekonferencia, röviden Londoni Értekezlet néven vonult be.
Szerbia és Crna Gora a londoni konferencia külön dokumentumában, amely a Szerbia és Crna Gora címet viseli, több kötelezettséget vállaltak, amelyek közül Vajdaságot leginkább a következő három érinti:
– „hogy Kosovo és Vajdaság polgárainak visszaadnak minden polgári és alkotmányos jogot és Sandžak lakosai számára biztosítják a polgári jogok tiszteletben tartását”;
– „hogy garantálják az etnikai és nemzeti közösségek, valamint kisebbségek jogait Szerbia és Crna Gora határain belül, az ENSZ Alapokmányával és az Európai Közösség Jugoszlávia Értekezlete Egyezménytervezetével összhangban” és,
– „hogy tiszteletben tartanak minden releváns nemzetközi szerződést és egyezményt”.
Csak a 2002. október 5-i fordulat és a JSZK-nak a nemzetközi szervezetekbe való újrafelvétele után teremtődtek meg a feltételek a Londoni Értekeztet dokumentumaiból eredő kötelezettségek megvalósítására, illetve számonkérésére. Mostanáig azonban az új hatalom sem mutatott különösen nagy készséget, hogy „Vajdaság polgárainak visszaadjon minden polgári és alkotmányos jogot”.
Martti Ahtisaari ENSZ-különmegbízott koszovói rendezési terve ugyancsak hivatkozási alap lehet, ha megvalósul. Az alapján igényelni lehetne, hogy például a Vajdaságban élő kisebbségek is ugyanolyan jogokat élvezzenek, mint Koszovóban.

5. A Szerbiai Demokratikus Ellenzéknek (DOS/SZDE) a 2000. szeptember 24-i választások előtti ígéreteit a Program a demokratikus Szerbiáért című dokumentuma tartalmazza. Ebben – Az új képviselőház első napja című fejezetben – egyebek között a következő olvasható:
„Először, nyilatkozatot fogadunk el az új alkotmány sürgős elkészítéséről, a
jelenlegi alkotmányos káosz megszüntetése érdekében. (...) A nyilatkozat elismeri az állam decentralizálásának szükségét, különös tekintettel Szerbia területi felosztására, valamint Vajdaság és Kosovo-Metohija önállóságának érvényesítésére.”
Ez után került sor az ún. omnibusztörvény meghozatalára, amely 2002. február 15-én lépett hatályba. Ennek a jogszabálynak a lényege, hogy „meghatározza az autonóm tartomány hatásköreit azokon a területeken, amelyekben a rendszert a köztársaság szabályozza”. A törvény meghozatalakor a vajdaságiak keveset kértek, még kevesebbet kaptak, és az igazság az, hogy a gyakorlatban még annál is kevesebb valósult meg.
Vajdaság történelmi fejlődése azt igazolja, hogy a tartomány a gazdaság, a kultúra, az oktatás, az egészségügy és más területeken akkor fejlődött a leggyorsabban, amikor önállósága a legmagasabb szintű volt. Vajdaság fejlődése egyenesen arányos volt az autonómia fokával.
Az autonómia tehát pozitív irányzat és semmiképpen sem lehet szeparatista törekvésnek tekinteni. Akik nem ismerik az autonómia lényegét, azt, hogy annak történelmi, gazdasági, etnikai stb. vonatkozásai is vannak, azok erre úgy tekintenek, mint valami elszakadási irányzatra. Sajnos, még itt Brüsszelben is vannak, akik az autonómiát így értékelik, anélkül, hogy tudnák azt, hogy egy esetleges elszakadási törekvés azért nem lenne reális, mert a tartomány lakosságának a kétharmad részét a szerb nemzetiségű lakosok alkotják.
A Forum V-21-es újvidéki nemkormányzati szervezet dokumentumot készített Vajdaságról 1989 és 2000 között1, amely számos gazdasági és egyéb adattal igazolja, hogy az utóbbi – most már – csaknem két évtizedben tönkretették szinte mindazt, amit nemzedékek teremtettek meg. Ezt az állítást erősíti meg Dragomir Jankov könyve is, melynek címe: Vajdaság – egy régió pusztulása.2

6. A 2002. évi népszámlálási adatok szerint, Vajdaság összlakosságának 65,05 százalékát szerb nemzetiségű, 34,95 százalékát pedig 26 nemzeti kisebbség tagjai alkotják.
Az 1991. és 2002. évi népszámlálási adatokat összehasonlító elemzés azt mutatja, hogy a tartomány lakosságának nemzeti összetétele, egészében véve, megváltozott, olymódon, hogy a kisebbségi közösségekhez tartozók száma csökkent, s ezzel az összlakosságban résztvevő százalékarányuk is, míg a szerbként nyilatkozók számaránya növekedett. Vajdaságban (az említett népszámlálási adatok szerint) 170.454-el több szerb él mint az előző időszakban (miközben a lakosság száma az elmúlt 11 évben mindössze 19.475-tel nőtt), a százalékarányuk pedig Vajdaság lakosságában 57,21-ről 65,05 százalékra nőtt.
Vajdaság összlakosságában a legutóbbi (2002. évi) népszámlálási adatok szerint 290.207 magyar volt, vagyis a magyarok a tartomány lakosságának 14,28%-át képezték. Az 1991. évi népszámlálási adatokhoz viszonyítva a magyarok száma 2002-ig 49.284-el, illetve 15%-al csökkent. Ennek az okai nincsenek eléggé kikutatva, de ehhez mindenképpen hozzájárult az alacsony szaporulat és főként a fiataloknak a háborúk alatti kivándorlása, valamint az asszimiláció különböző formái. (1948-ban Vajdaságban 428.750 magyar élt, vagyis a lakosság 26,13 százaléka.)
Az említett két népszámlálás között a magyarok száma Vajdaság 45 községe közül 43-ban csökkent. Magyarok a tartomány mind a 45 községének 435 településén élnek. Az 1991. évi népszámlálása szerint a magyarok 80 helységben képezték a többségi lakosságot, 11 évvel később pedig 73-ban.
Jelentősen megváltozott az etnikai összetétele olyan községeknek is, amelyekben a magyar nemzeti közösség tagjai képezték a többséget. Vonatkozik ez különösen Apatin, Temerin, Törökkanizsa és Begaszentgyörgy községekre, ahol a menekültek számára – egyes nemzetközi szervezetek segítségével – házakat és lakásokat is építettek. (A menekültek számát, akik Vajdaságban állandó vagy ideiglenes lakóhelyre találtak, 250.000 – 300.000-re becsülik, a nemzetiségi összetételük pedig azt mutatja, hogy nagy többségében szerb nemzetiségűek.)

7. A Milošević korszaktól kezdődően jelentősen megromlottak az etnikai viszonyok is Vajdaságban. Ez különösen 2004 tavaszán jutott kifejezésre, amikor számos kisebbség ellenes incidens történt. Ezek miatt az európai parlament tényfeltáró bizottságot küldött a Vajdaságba, amelyet Doris Pack asszony vezetett.
Az események hátterének a felderítésére a 2005. november 2-án létrehozott kormánybizottság – ismereteim szerint – a mai napig nem ült össze, vagy ha összeült is, jelentését nem terjesztette a nyilvánosság elé.
Vajdaságban a kisebbségek között jelen van a félelem, főként az miatt, hogy Kosovo esetleges függetlensége után újabb szerb menekülthullám érkezik a tartományba.
Egyébként a nemzeti kisebbségek helyzetére jellemző az alulreprezentáltság a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, a közvállalatokban, a rendőrségen, stb. A magyarok viszonylatában el kell mondani, hogy nincsen önálló iskolarendszerünk, sem egyetemünk.

8. Milošević uralmának egész ideje alatt Vajdaságban léteztek olyan politikai és nem kormányzati szervezetek, mint például a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV), Vajdasági Reformisták – Szociáldemokrata Párt (RV), a vajdasági Össznemzeti Demokratikus Front (SDFV), Szabadkai Polgárok Szövetsége (SGS), Vajdasági Klub (VK), Vajdasági Mozgalom (VP) stb., amelyek követelték Vajdaság teljes körű autonómiájának a visszaállítását.
Mindezen pártok, mozgalmak és szervezetek Vajdaság autonómiájáért folytatott egységes fellépésére tett többszöri kísérlet csak részben járt sikerrel. Ezeknek az erőknek az alapvető követelése az volt, hogy Szerbiának új alkotmányt kell elfogadnia, amelyben tételesen fel kell sorolni a köztársaság illetékességeit, a többi jogkör pedig Vajdaságot illetné meg. Az autonomista törekvések 2006. július 22-én, Újvidéken megtartott Második Vajdasági Konvención ismételten kifejezésre jutottak.
A 2006. november 8-i új szerb alkotmány azonban nem tartalmazza ezt a követelést. Ellenkezőleg, a hatalmat még a miloševići alkotmánynál is jobban centralizálta Szerbiában. Most, a 2007. január 21-i parlamenti választások után, az alkotmány és számos törvény mellett, a politikai pártok egymás közti megbeszélései meghosszabbítják a nem demokratikus pártokratikus hatalmat és állapotokat.
Az etnikai összetétel megváltozását sajnos még a nemzetközi közösség is segítette olyan módon, hogy pénzelte házak és lakások építését olyan községekben is, amelyekben a nemzeti kisebbségi közösségek tagjai voltak többségben.

9. A 2006. október 28-án és 29-én megtartott szerbiai népszavazáson a polgárok 53,04 százaléka támogatta Szerbia új alkotmányát3. Ennek az alkotmánynak a meghozatalára Kosovóban a szavazók 85,29 százaléka, Vajdaságban 43,93, Közép-Szerbiában pedig 55,33 százalék szavazott4. Ez azt jelenti, hogy Vajdaság polgárai nem fogadták el Szerbia új alkotmányát.
A tartomány polgárai világosan kinyilvánították: „nem fogadják el az olyan helyzetet, amelyben csak akkor jók, amikor alkotni és jövedelmet kell teremteni, arról viszont senki sem kérdezi őket, hogyan kell elkölteni azt, amit megkerestek és teremtettek. Kimondták, hogy Szerbia lakosságának 30 százaléka, amely a köztársasági költségvetéshez 35-től 50 százalékban járul hozzá, az évtől függően, nem fogadják el a nekik szánt 7 százalékot, mert sokkal több jár nekik”.5 Ez ideig ez szinte csak arra volt elég, hogy a tartományi szerveket finanszírozzák, az ott dolgozókat fizessék.
Az Alkotmány 182. szakasza autonóm tartományokat említ, amelyeket „területi közösségeknek” nevez, „amelyekben a polgárok a tartományi autonómiára való jogukat valósítják meg”. Kosovo-Metohija Autonóm Tartomány esetében az alkotmány a „lényeges autonómia” kifejezést használja. Jellemző azonban, hogy – az említett szakasz 3. bekezdése szerint – új autonóm tartományok létesülhetnek, „a meglévők megszűnhetnek vagy összevonhatók az alkotmánymódosításival azonos eljárással”. Ez azt jelenti, hogy Vajdaság még meglévő autonómiája is megszüntethető. Ilyen alkotmányos rendelkezésre eddig nem volt példa.
A tartományok hatáskörét a 183. szakasz úgy rendezi, hogy „az autonóm tartományok, az Alkotmánnyal és statútumukkal összhangban, szabályozzák az általuk alakított szervek és szolgálatok jogkörét, megválasztását és munkáját”, valamint „a törvénnyel összhangban szabályozzák a tartományi jelentőségű kérdéseket”. A tartományi hatáskörök gyakorlása azonban a szerbiai parlament teljes ellenőrzése alá van helyezve, mivel a tartomány a statútumát is csak a Népképviselőház „előzetes jóváhagyásával” hozhatja meg.

10. Szerbiának jelenleg nincsen hivatalos kormánya, nem működik a parlament. Egyfajta politikai válság van kialakulóban. Ezért jó lenne, ha a szerbiai demokratikus erőknek sikerülne biztosítani a parlamentben a kétharmados többséget, ami a jelenlegi alkotmány megváltoztatásához szükséges, hogy ebbe az alkotmányba beépítsék az európai normákat és értékeket. Ilyen értelemben biztosítani kellene továbbá a hatalom demokratizálását és teljes decentralizálását, beleértve Vajdaság teljes jogkörű autonómiájának a visszaszármaztatását, a törvényhozási, igazságügyi és végrehajtási hatalommal együtt. Úgyszintén vissza kellene adni a tartománynak azt a vagyonát, amelyet 1988-ban elvettek és azt is, amelyet időközben teremtett.
Amíg nem kerül sor Szerbia hatályos alkotmányának megváltoztatására, valamint azoknak a törvényeknek a módosítására, amelyek megcsorbították Vajdaság autonómiáját, célszerű lenne a tartomány új statútumába beépíteni mindazokat a lehetőségeket, amelyeket az aktuális alkotmány nyújt. Mindenekelőtt szükséges lenne újra fogalmazni Vajdaságot. Ezt a köztársasági alkotmány elmulasztotta, de nem tiltja.
Vajdaságot, mint egyenrangú / államalkotó népek történelmi és polgári jellegű európai régiójaként kellene definiálni, amelyben minden nemzetnek azonos jogai és kötelezettségei vannak, függetlenül a számbeliségüktől. Biztosítva egyúttal a vajdasági parlamentben az itt élő minden nemzeti közösségeknek a lakosságban való részvételével arányos képviseletét is.

11. Amikor a nemzetközi közösséghez fordultunk, mindig hangsúlyoztuk, hogy Vajdaság se nem szerb, se nem magyar, szlovák, román, ruszin, hanem minden polgáráé. Ezért mi Vajdaság autonómiájára nem kizárólag etnikai kérdésként tekintünk, hanem mint a demokratizálás és a fejlődés kérdésére. Ennek keretében természetesen biztosítani kell a nemzeti kisebbségi közösségek védelmét minden közösségben / községben, a nemzetközi egyezményekből eredő kötelezettségekkel összhangban, amit a belső jogszabályokkal és az önkormányzatok alapszabályaival lehet rendezni.
A nemzeti kisebbségi közösségek státusa azonban nem oldható meg hatékonyan Vajdaság tartomány tényleges / teljes autonómiája nélkül (törvényhozási, igazságügyi és végrehajtási jogkörrel), amely mintegy keretként kell, hogy szolgáljon az itt élő népek és nemzeti kisebbségi közösségekhez tartozó személyek egyéni és kollektív jogainak az európai normák szerinti érvényesítéséhez.

Újvidék, 2007. március 20.
BOZÓKI Antal, mgr.
az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület elnöke
__________
* Az Európai Parlamentben Brüsszelben, 2007. március 20-án A multietnikus Vajdaság – a demokratikus Szerbia
záloga témájú nyilvános meghallgatáson elhangzott felszólalás teljes szövege.
http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=tukor&id=1205
1 Forum V-21: Dokument o Vojvodini od 1989. do 2002. godine, Tiski cvet, Novi Sad, 2002.
2 Dragomir Jankov: Vojvodina – Propadanje jednog regiona, SZR „WEST”, Sremska Kamenica, 2005
3 Ustav Republike Srbija, Službeni list SRJ, Beograd, 2006., vagy
http://www.vmsz.org.yu/documents/2959-06-hu.pdf
4 R. D.: Za novi ustav glasalo 53,04 odsto birača és Százezer „nem”, Magyar Szó, 2006. november 2., 4. o.
5 Bojan Kostreš, predsednik Skupštine Vojvodine: Ponosim se Vojvođanima!, Slobodna Vojvodina,
specijalno izdanje, godina IX, broj 15. novembar 2006., str. 3.