Vajdaság autonómiája: Igen vagy nem?
A Második Vajdasági Konvenció után

A vajdasági magyar pártok és vezetőik között sajnos továbbra se nincs egyetértés Vajdaság autonómiája támogatásának ügyében. Azt is mondhatnánk, hogy egyfajta érdektelenséget mutatnak a téma iránt. Abban sem tudnak megállapodni, hogy milyen kisebbségi autonómia felelne meg a vajdasági magyarságnak. Mindez rontja nemzeti kisebbségi közösségünk helyzetét, a kollektív és az egyéni kisebbségi jogok érvényesítését, ami felveti a párvezérek politikai és erkölcsi felelősségének kérdését is.
Az Újvidéken július 22-én megtartott Második Vajdasági Konvención hat – egyes vélemények szerint – „törpepárt” vett részt: a Vajdasági Szociáldemokrata Párt, a Vajdasági Párt, a Vajdasági Mozgalom, a Bánáti Párt, a Pancsovai Párt és a Vajdasági Románok Szövetsége, de több vajdasági civil szervezet képviselői is jelen voltak.
A 2004. évi I. konvenció jelentősebb részvevői közül ezen az értekezleten a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (VSZL) és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) azért nem képviseltette magát, mert azt szerették volna, hogy „a konvenciót csak őszre tartsák meg, a vajdasági alaptörvény-tervezet elkészítése, illetve a szeptember 1-jére és 2-ára tervezett, a regionalizmusról szóló nemzetközi konferencia után”.
Konvenció
Kasza József a VMSZ június 23-i sajtótájékoztatóján elmondta, „az elnökségi ülésükön úgy döntöttek, hogy nem vesznek részt ezen az összejövetelen, mivel a VMSZ sok kivetnivalót talált a konvenció tervezetében”. Ezt megelőzően Kasza „sok sikert kívánt” az összejövetel munkájához. Ennek ellenére a párt egyik tisztségviselője – személyes minőségben (az elnök tudtával vagy a nélkül) az ülésen mégis megjelent. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP), a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) és a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) azonban még ilyen minőségben sem képviseltette magát.
A vajdasági magyar pártok távolmaradása az összejövetelről nem meglepő, ha tudjuk, hogy – a VMSZ kivételével – az I. konvención sem voltak jelen.
A VMSZ távolmaradásnak a mostani konvencióról az lehet a magyarázta, hogy ismét kétoldalú egyezkedéseket folytat a Boris Tadić vezette Demokrata Párttal és a Vojislav Koštunica irányította Szerbiai Demokrata Párttal a szerbiai alkotmánytervezetekről, de Čedomir Jovanović Liberális Demokrata Pártjával is kokettál.
Korhecz Tamás tartományi kisebbségügyi titkár – aki hol a Tartományi Végrehajtó Tanács alelnöke, hol pedig a VMSZ tisztségviselője vagy éppen főszakértői minőségben szerepel – az újvidéki Dnevniknek elmondta, hogy „a VMSZ elvben támogatja Boris Tadićnak, Szerbiai elnökének alkotmányjavaslatát, mert „haladó és demokratikus, továbbá összhangban van a VMSZ (és miért nem a vajdasági magyarok? – B. A. megjegyzése) érdekeivel és a reformok szellemével”. Teszi mindezt a VMSZ-nek „kijáró titkárságok” (magyarán: néhány jól megfizetett tisztség) reményében, „amelyek vonatkozásában koalíciós megállapodás van”.
A többi vajdasági magyar politikai pártvezető korábbról ismert (és ismétlődő) kijelentése szerint „Vajdaság autonómiájának a kérdése szerb–szerb ügy”, amibe „nem kell belevonni a vajdasági magyarságot”. Egyes politikusok szerint „Vajdaság autonómiája nem érdekli a vajdasági magyarságot”, mások pedig azt állítják, hogy „települési önkormányzatban kell gondolkodni” és „Vajdaságnak nem kell semmiféle autonómia”.
Ezek a (párt)álláspontok azoknak a politikai erőknek a malmára hajtják a vizet, amelyek szerint „Vajdaságnak nincs is szüksége autonómiára, elég Szerbiát nagyobb körzetekre decentralizálni”. Megtörténhet, hogy éppen a vajdasági magyar politikai vezetők elutasító magatatása miatt nem javul Vajdaság alkotmányos helyzete.
Az ilyen viszonyulással szemben a vajdasági magyar civil szervezetek többségükben támogatják a tartomány teljes körű autonómiáját.
A Vajdasági Magyar Tudományos Társaság, A Vajdasági Magyar Közművelődési Társaság (régebbi nevén JMMT) és az Árgus – Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület még 2003. március 1-jén Újvidéken közös tanácskozást is tartott A vajdasági magyarság és az autonómia témájára.
A tanácskozás záróközleménye szerint Vajdaság törvényhozási, végrehajtó és igazságügyi hatáskörű autonómiája széles körű lehetőséget teremtene a nemzeti kisebbségek identitásának és jogainak megőrzésére, összhangban Vajdaság történelmi hagyományaival, az itt élő nemzeti közösségek (mind a többség, mind a kisebbségek) érdekeivel és megfelel a nemzetközi közösség elvárásainak és álláspontjainak is.
Feltehető tehát a kérdés, hogy a vajdasági magyar pártok álláspontjai mennyire vannak összhangban és hogy tükrözik-e egyáltalán az itteni magyarok érdekeit? Kikérték-e erről a kérdésről a választóik véleményét?
Mit nem támogatnak?
Az egyik vajdasági magyar párt vezetője, az említet álláspontok mellett azt is kifogásolja, hogy „a proklamálók személye hiteltelen” és, hogy a II. konvenció dokumentuma „olyan ekletikus (egymással nem mindig egyeztethető – B. A. megjegyzése) megfogalmazásokat tartalmaz, amelyek nem állják ki egy komolyabb politikai elemzés próbáját”, de arra is emlékeztet, hogy a konvención résztvevő pártok „nagyrészt a valaha volt vajdasági kommunista vezetés hétpróbás prominenseiből (kimagasló vezetőiből – B. A. megjegyzése) állnak, s mint ilyenek, elmulasztották a cselekvést akkor, amikor annak ideje volt”.
Akik a konvención jelen voltak, a zsúfolásig megtelt teremben azt is láthatták, hogy az autonomisták száma jelentősen növekszik és, hogy vezetőinek összetétele is fiatalodott. Továbbá a közvélemény-kutatók adatai szerint is „a vajdasági szerbség nagy része ma is jelentős autonómiát igényel”. Az is erősen vitatható, hogy az egykori autonómiás vezetők mit mulasztottak el, „amikor annak ideje volt”. Pintér Lajos egykori ismert vajdasági humorista erről azt mondaná: „Nem az a fontos fiam, hogy honnan jössz, hanem, hogy merre tartasz.”
A konvenció bírálói – főként személyi és politikai diszkreditálással és – nem azzal foglalkoznak, amit a II. vajdasági konvención közfelkiáltással elfogadott határozat tartalmaz.
Mit kínálnak tehát az autonómia pártiak a vajdasági kisebbségi közösségeknek? Másképpen: Vajdaság milyen autonómiáját nem támogatják a vajdasági magyar pártok?
A július 22-i határozat kimondja, hogy „Vajdaságnak regionális identitása, politikai szubjektivitása és szerzett történelmi joga alapján törvényhozási, végrehajtási és az igazságszolgáltatási hatalmat is tartalmazó autonómiával kell rendelkeznie”. Az okirat – talán első ízben – világosan kimondja, hogy „minden itt élő nemzetiségnek és etnikai csoportnak a nemzeti autonómia különféle formáival kell rendelkeznie”. Állást foglal a kétházas vajdasági parlament mellett, amelyben az egyik ház a Polgárok Tanácsa, a másik pedig a Tartományi Tanács lenne, amelyben „biztosítanák a nemzeti kisebbségek megfelelő képviseletét”.
A rezolúciónak a kisebbségi jogokkal külön is foglalkozó VII. része megismétli, hogy a Vajdaság nemzeti kisebbségek számára „biztosítani és tartósan rendezni kell az autonómia minden formája megvalósulásának módját, azon közösségi és egyéni kisebbségi jogok hatékony védelmét, amelyet a közös állam alkotmánya kell, hogy garantáljon, valamint azon többségi nemzetrészek jogait, amelyek a tágabb vagy szűkebb közösségben kisebbségi helyzetbe kerülnek”.
Vajdaság alkotmányos okiratával a nemzeti kisebbségek számára „biztosítani kell azok konstitutív jellegét, nyelvi és egyéb jogegyenlőségét, a pozitív megkülönböztetés elvének alkalmazásával, valamint a teljes jogú személyi és kulturális autonómiára való jogát” – olvasható a dokumentumnak ebben a részében.
Közös érdek
A rezolúció álláspontjai első ízben és szinte teljes egészében a nemzetközi elvárásoknak is megfelelően fogalmazzák meg a vajdasági nemzeti kisebbségeknek a tartományi autonómián belüli egyenjogú helyzetét. Ez jogi alapot teremt a kisebbségi autonómiák minden formájának megvalósulására is.
Mindezt figyelembe véve, egyfajta politikai vakságra utal a vajdasági magyar pártok vezetőinek közömbössége a Vajdaság teljes körű autonómiájának megvalósítását szorgalmazó pártokkal, mozgalmakkal és civil szervezetekkel való együttműködés iránt. Ezzel valójában gyengítik nemcsak a tartomány autonómiájának, de a nemzeti kisebbségi autonómiák megvalósításának esélyeit is.
Egyes pártvezetők még mindig arra várnak, hogy Magyarország felvállalja „a vajdasági magyar autonómiatörekvések aktív képviselet”. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a magyar diplomácia továbbra is belügyként kezeli a nemzeti kisebbségi kérdést, holott a nemzetközi közösség már a kilencvenes évek eleje óta nem tekinti annak. Ezért nem véletlen, hogy újabban még Sólyom László köztársasági elnök is a magyar külpolitikát „túlságosan óvatosnak és követőnek” minősíti.
Összegezve: A kisebbségi jogok csak a kettős autonómia keretében, Vajdaságnak mint teljes jogkörrel felruházott autonóm tartománynak és a nemzeti kisebbségi autonómia intézményrendszerének a keretében (ahová a nemzeti tanácsok is tartoznak) valósulhat meg. Mindkét autonómiára szükségünk van. E kettős autonómia megvalósításához viszont a vajdasági magyarságnak a többségi nemzetnek a tartomány autonómiáját követelő demokratikus erőihez kellene társulni. Ez közös érdek.

Újvidék, 2006. augusztus 10.
BOZÓKI Antal