Napjaink témája a Magyar Szó átszervezése fedőnév alatt folyó Szabadkára történő áttelepítése a lapnak. Erről ír a szerb sajtó (l. Központosítás vagy decentralizáció, leépítés vagy felvirágoztatás c. összeállítást, Magyar Szó 2005. aug. 20-21.), készül tévéműsor (Napjaink, Újvidéki Televízió, 2005. aug. 22.), készít nyilatkozat a lap főszerkesztője („A mérvadó az, amit az olvasó szeretne”. Magyar Szó 2005. aug. 27-28. stb.). De erről kellene nyilatkoznia a lap szerkesztőinek, munkatársainak, az olvasóknak és mindazoknak, akik számára fontos a Magyar Szó – elsősorban a vajdasági magyar értelmiségieknek, íróknak, tanároknak, műszakiak, orvosoknak, újságíróknak... Sajnos, erre eddig nem került sor. (Mindenki tudja, miért hallgat, amit érteni lehet, de megérteni kevésbé.) Az olvasók (és bízom benne: a lapvezetés) engedelmével hozzászólhatok a terítéken levő kérdéshez. Talán nem egészen illetéktelenül, mivel több, mint fél évszázada rendszeres olvasója vagyok, egykor belső, majd sokáig külső munkatársa voltam, egy időben az igazgató bizottságban is figuráltam, s talán az sem mellékes, hogy a MNT párton kívüli, ún. független képviselője vagyok, ergo: véleményemet (alapítói jogon is) adhatom elő.

Elöljáróban megjegyzem: nemhogy mélységesen nem értek egyet az átszervezés javasolt és az IB által szorgalmazott formájával, de előkészítetlennek, ezért károsnak tartom, és elítélem ezt.
Az átszervezés kiindulópontjául az Altis Consulting tanácsadó cég által végzett gazdasági átvilágítás és az ennek alapján készült javaslat szolgált. A cég a Magyar Szó anyagi helyzetét és perspektíváját vizsgálta, illetve öt helységben (Szabadka, Zenta, Kanizsa, Becse és Topolya) tartott olvasói ankétot, s ennek fényében tette meg átszervezési javaslatát (létszámcsökkentés, a főszerkesztő, a rovatok Újvidékről Szabadkára való áthelyezése, a rovatonkénti létszám meghatározása stb.), és sugallja a szerkesztéspolitika irányvételét.
A cég elmélet szempontjából kétségtelenül profi munkát végzett, közben azonban nem vett tudomást a Magyar Szó sajátos jellegéről és szerepéről. Ezt bizonyítja, hogy a lap újságíróinak teljesítményét a Blicben dolgozókéval állítja szembe elmarasztaló párhuzamban, ami óriási hiba, mivel az egyik egy kisebbség egyetlen napilapja, a másik pedig egy estilap-típusú szenzációhajhász kiadvány. S nem csak jellegük különbözik, hanem oldalaik szedéstükre is lényegesen más. A Blicben nagy címek, hosszú, kopf-szerű alcímek és tömör információk vannak, a Magyar Szó pedig hagyományos tördelésű, tömött oldalakkal készül.
Az átvilágító cég másik, ennél is nagyobb tévedése, hogy nem vette figyelembe a lapcsinálás folyamatát, technológiáját. Szétválasztja azt, ami munkafolyamat tekintetében, következésképpen szervesen összetartozik. Javasolja, hogy a főszerkesztő, a DESZK, a fordítók, a grafikai dizájn stb. a szabadkai szerkesztőségben legyen, ott szerkesszék a művelődési rovatot (a sportot, mint már egy ideje, Zentán), a főszerkesztő-helyettes, a külpolitika és a nyomda pedig Újvidéken maradjon. Ez a szétdarabolás végzetes munkabeli rövidzárlatokat okozhat elsősorban (naponta) a lapzárta zűrös pillanataiban, de a szerkesztés szervezésében is. Tény, hogy a számítógépek korában nincsenek távolságok, de arról mégsem lehet megfeledkezni, hogy a napi szerkesztésben nem számítógépeknek kell „beszélgetniük”, hanem szerkesztőknek, újságíróknak – közvetlenül, élő szóban. Ha tudjuk, hogy az asztal jelentésű DESZK szó, az újságírásban azt a műhelyt jelenti, amit körül kell ülni ahhoz, hogy a lap elkészüljön, összeálljon, akkor egyértelmű, hogy a közlésre kerülő anyagok kiválasztását, a hírügynökségi anyagok feldolgozását, a napi menetrend meghatározását, a nyomdai előkészületeket, a fotósok s a dokumentáció munkáját koordináló, a hírügynökségekkel, a vidéki szerkesztőségekkel és a tudósítókkal kapcsolatban levő és a szerkesztő bizottság munkájában is résztvevő DESZK-vezető és a szerkesztők csak ugyannál az „asztalnál” ülhetnek. A lapszerkesztés nem ismer virtuális asztalt!
Ezzel kapcsolatban: félreérthetetlen, ahol a főszerkesztő székel és a DESZK-főnök regnál - ott van a szerkesztőség. Tehát, legenyhébben szólva, csúsztatás, de inkább félrevezetés azt állítani, hogy szó sincs a szerkesztőség Szabadkára való költöztetéséről. Igenis ez fog történni, máris ez történik, ahogy ezt már Józsa Lászlónak, az MNT elnökének tavaly szeptemberi (A szereposztás marad. Magyar Szó 2004. szept. 20-21.) nyilatkozata sejtetni engedte, amikor az alapítói jogok átvétele után egyik mondatában cáfolta a már akkor levegőben levő hírt. „…semmilyen aktualitása nincs annak, hogy /…/ egy elhamarkodott, átgondolatlan intézmény-átköltöztetés” megtörténjen, a következő mondatban viszont nem utasítja vissza ezt a gondolatot: a „VMSZ-nek /…/ kötelessége perspektívában gondolkodni”, a „perspektíva” viszont, folytatja, az, hogy a „délebbi végeken” egykor „a koncentráció egyébként nem a magyarság szándékából történt meg”. Ergo, bár explicite nem mondja ki, mindebből az következik, hogy idővel „igazságot” kell tenni. S ennek a pillanata most érkezett el, gondolják, és vélhetjük annak alapján, ami most zajlik, s ami az Altis azon észrevételét próbálja meglovagolni, hogy a lapot ott kell csinálni, ahol az olvasók zöme él és vásárolja az újságot.
S ez ugyancsak tévhit. Az újság természetesen az olvasókért van, s nekik készül. Az azonban nem kötelező, hogy az újságot ott szerkesszék, ahol legtöbben olvassák, hanem ott kell készíteni, ahol a központ van, az események történnek, s ahol a szükséges kommunikáció az illetékesekkel, intézményekkel, személyekkel a legkönnyebb. (Arról nem is szólva, hogy anyagilag sem éppen a legésszerűbb az átköltöztetés, vagy itt 30 embert elbocsátani s ott 30 embert felvenni, kivált, ha komoly vesztességet mutattak ki /ki ezért a felelős?!/. Miért gazdaságosabb egy új szerkesztőség felszerelése, mint a meglevő korszerűsítése és megőrzése? Jóllehet az a tendencia, amely most errefelé divatos, hogy építsük le, tegyük tönkre intézményeinket, s hozzunk létre helyettük és másutt, de mindenképpen a mi irányításunk alatt újakat – politikai elvakultságában nem ismer lehetetlent!) Ez azonban, nem győzöm hangsúlyozni, nem jelentheti azon olvasói igények figyelembevételét, amire az átvilágító cég hivatkozva javasolja a szerkesztéspolitika irányvételét, miszerint a helyi híreket kell előnyben részesíteni. Ez is csúsztatás. Mert tény, hogy a megkérdezett 600 olvasó (nagy kérdés, hogy ez a szám elfogadható mintának tekinthető-e, mert mihez viszonyítva minta, a mostani kisszámú vagy a jóval nagyobb potenciális olvasótáborhoz, s minta-e, ha szűk területi határok között, a szórvány teljes mellőzésével történik a véleménykutatás?) között vannak, akik valóban igénylik a helyi vonatkozású információkat, de ezeket a helyi oldalakon kívánják megtalálni, ami mégsem lehet szerkesztéspolitikai szempontjából irányadó. Tehát az olvasók tudják azt, amit az átvilágító cég nem, vagy nem akar tudni: hol a lokális híranyag helye egy újságban – a helyi oldalakon! Gondoljunk csak bele, ha komolyan vennénk az átvilágítók javaslatát, amit az átszervezés hívei oly buzgón említenek, akkor a Magyar Szó vidéki oldalak egymásutánja lenne.
Hogy azonban ebben a koncepcionális kérdésben nem valószínű, hogy elsősorban az Altis hibáztatható, az abból is következhet, hogy az MNT a mai napig nem vitatta meg, milyen újság legyen a Magyar Szó, holott ez nemcsak hogy joga, hanem alapítóként ezt kötelessége is lenne megtenni, de úgy látszik, egy év alatt sem talált rá módot. Holott e nélkül nem lehet semmiféle átszervezésbe kezdeni.
Időzzünk néhány pillanatig a profil kérdésénél!
Milyen lap a Magyar Szó? Műfaja szerint: napilap, amely történetében volt (a hatvanas/hetvenes években) a világ legjobb magyar nyelvű újságja, később (a 90-es években) rendszerellenességével váltott ki érdeklődést és az elismerést. Az új évezredben azonban mintha nem lelné irányát. Ennek oka: bajok vannak a szerkesztéssel. A lap egészét és az egyes rovatokat tekintve egyaránt.
A lap egészében és részleteiben is provinciális, nem azért, mert vidéki, helyi híreket közöl, hanem azért, mert nem kellő mértékben országos, számos országos eseményről nem vesz tudomást, nem tudósít. El kellene az ún. magyar szellemiségű szemléleten is gondolkodni. Természetesen megkülönböztetett figyelmet kell szentelni a magyar vonatkozású eseményeknek, híreknek, de ez nem jelentheti sem nemzet(iség)i önhittség hangoztatását, sem a világ és az ország eseményeinek mellőzéséből adódó vakságot, öngettósítást. Gyakran problematikusak az egyes rovatokon belüli arányok, jelentéktelen események, találkozások indokolatlanul nagyobb teret kapnak, mint lényegesebbek, van, amiről tudomást sem vesznek. Fontos újságműfajok is hiányzanak, elsősorban a kommentárok, s ezért a lap nem töltheti be maradéktalanul a véleményformálás szerepét. Gyakorta napokat késnek az információk.
Szükséges lenne tudni: országos lap legyen-e a Magyar Szó vagy regionális közlöny, helyi újság?
Mindezek természetesen elsősorban (de nem kizárólag) a lapot szeretettel és érdeklődéssel olvasó magánember észrevételei. Hogy mennyire helytállóak, azt nyilván általános elemzés mutathatná meg. Természetesen eszembe se jut(hat), hogy az én kifogásaim igazolására/cáfolására kellene alaposabb szakmai elemzés alá venni a lapot, akkor sem, ha többen is, tudom, hasonlóan vélekednek róla, hanem azért lenne szükség egy alapos, pártatlan szakmai elemzésre, hogy ez alapja lehessen egy afféle átszervezésnek, amit most szakmai átvilágítás nélkül kívánnak végbe vinni.
Az nem vitás, hogy a lap komoly átszervezésre érett, hogy az egyes rovatok (művelődés, belpolitika, sport) szerkesztése problematikus, hogy például a Kilátó már régen nem arról szól, amit a címe ígér, hogy „róla” ne csak egy irányba, sivár irodalmi tájra legyen kilátásunk. Nem kétséges, hogy fiatalítani (is) kell, de ez nem jelenti az utcáról érkezett, tanulmányaikat félbehagyók felkészítés, képzés nélküli alkalmazását (ne szerkesszen, írjon kritikát, kommentárt, aki képaláírást sem tanult meg írni; az újságírás szakma is!). De ismereteim szerint a belső munkaszervezés is erősen kifogásolható, éppen úgy, mint a terjesztés, bár az utóbbiról a vezetés mást híresztel, a mindennapi valóság azonban cáfolja a mutatókat.
Száz szónak is egy a vége: az MNT, ha valóban az a célja, hogy a Magyar Szó kilábaljon abból a mély gödörből, amelyben van, akkor semmiféle átszervezésbe nem egyezhet bele, ha ehhez az anyagi átvilágítás mellett nem rendelkezik a szerkesztést áttekintő elemzéssel. Amit viszont a laphoz munkaviszony szerint nem tartozó párton kívüli, újsághoz értők csoportjának kellene elvégezni. Ha erre nem kerül sor, akkor még a látszatát sem lehet elkerülni annak, hogy a most javasolt átszervezés hátterében pártindítékok vannak. Mint ahogy nyilvánvaló, hogy a jelenlegi vezetést is a párt pártolja. Különben nem jelenthetné ki az MNT elnöke, hogy az igazgató teljes bizalmat élvez, mert tudhatja, hogy nem élvezi a szerkesztőség bizalmát, hogy a Forum-házra szégyent hozó rendelkezései voltak (ezekről az MNT legutóbbi ülésén többen is beszéltünk). S különben, ha már szóba hoztam az igazgatást, nem hagyhatom említetlenül, hogy az Altis, amikor számba veszi a változás esélyeit és akadályait a vezetés készségét a legmagasabbra értékeli, a szerkesztőkét és újságírókét pedig megkérdőjelezi. Ez akkor is gyanús, ha a változástól ódzkodókat motiválatlansággal próbálja valamelyest menteni, anélkül azonban, hogy észrevételezné: havi alig 12 ezer dinár, amit diplomás újságírók kapnak, nem is lehet serkentő motívum.
Az átszervezési csomag alján húzódik meg az a javaslat, hogy a kis példányszámban megjelenő Képes Ifjúság ezentúl a lap melléklete legyen, mint amilyen a Tarka Világ. Bármennyire is jó ötletnek látszik, problematikus, mert ezzel megszűnne egy majd hatvan éves újság, amit nem a (szerb) hatalom, hanem mi magunk szüntetnénk meg. S nagyon is meggondolandó, hogy nem a különben is alacsony példányszámú szerdai lap látná-e ennek a kárát. Kivált, ha tudjuk, hogy az Altis ankétja szerint a megkérdezettek fele költ csak hetente 50 és 100 dinár között újságra, a többiek ennyit sem áldoz(hat)nak, s hogy csak 15 százalékuk vásárolja naponta a lapot.
Az IB üléséről készült tudósításból tudni, hogy a főszerkesztő módosító javaslatot terjesztett elő. Ez elfogadhatóbb, de további módosításra szorul. Gyakorlatiasabb, de nem a lap profilját tekinti irányadónak és hasonlóképpen szakmai átvilágítás nélkül készült. Holott, meggyőződésem, hogy e nélkül semmilyen átszervezés nem történhet.
Nem győzöm hangoztatni, hogy az átszervezésre szükség van, A cél azonban aligha lehet más, mint az, hogy a Magyar Szó országos (nem vidéki!) lap legyen, amelyben célratörően problémaérzékeny tudósítások és véleményformáló írások jelennek meg, időben, amelynek kiterjedt tudósítóhálózata van, s mindenütt hozzáférhető. De ez ebben a szakszerűtlen, át- és meggondolatlan formában, ahogy most javasolja az IB – megvalósíthatatlan. Azt sem vitatom, hogy a cél a lap minőségének javítása, bár több zavaró körülmény ezt megkérdőjelezi, de a szerkesztési folyamat ésszerűtlen meg- és felbontása nem ezt szolgálja, és nagy tévedés azt gondolni és hirdetni, hogy a területi szétköltöztetés, ami lényegében Szabadkára történő átköltöztetés, illetve az újvidéki szerkesztőség csendes felszámolása, szavatolhatja a színvonal emelését. (Zárójelben: az MNT, ha komolyan veszi, hogy minden vajdasági magyar parlamentje, akkor nemhogy támogatnia nem szabad a további területi megosztottságot és egymásra mutogatást, aminek nagy divatja van, hanem szigorúan rendre kell utasítania azokat, akik ilyesmit hirdetnek, szorgalmaznak!)
Ugyanakkor nincsenek illúzióim: az MNT ahelyett, hogy elnapolná a kérdést, és szorgalmazná a szakmai elemzést, meg fogja szavazni a javaslatot. A politikai akarat ugyanis, tudjuk, nem ismer ellenvéleményt és korlátokat, a szavazás (itt) sem egyéni véleménynyilvánítás eredménye (volt és lesz), hanem eleve megbeszélt nyájszellemű frakciódöntés következménye (lesz).
Ehhez viszont én sem most, sem a jövőben asszisztálni nem fogok.
De szégyenkezni sem fogok, mint idővel azok, akik ahelyett, hogy saját fejükkel gondolkodnának, utasításra nyilvánítják ki „saját” véleményüket.
GEROLD László
(Magyar Szó, 2005. szeptember 3., 4., Hétvége, II. o.)