Augusztus 17.
Megpecsételődni látszik a Magyar Szó sorsa
Széljegyzet az Átszervezés előtt a Magyar Szó című íráshoz

Hamarabb történt meg az, amit egyesek őszre láttak elő: A Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatóbizottsága augusztus 12-én döntést hozott a Magyar Szó napilap szerkesztőségének „átszervezéséről”. (Az időpontot meghatározók talán arra számítottak, hogy az ülésnek a nyári szabadságok miatt kisebb lesz a visszhangja.)
Az Átszervezés előtt a Magyar Szó című írásból (Magyar Szó, augusztus 13., 14., 1. és 5. o.) az derül ki, hogy a szerkesztőség létszámát az Altis Consalting cégtől – vélhetően – megrendelésre készült javaslat szerint a jelenlegi 98-ról 58-ra – a lap főszerkesztőjének utólagos módosítása értelmében 75-re – csökkentenék. Az átszervezés „második fázisa” után Újvidéken mindössze két külpolitikai újságíró maradna – írja Građanski list (2005. augusztus 15., 8. o.).
És ez még nem minden: A kft. igazgatója szerint „létszámfölösleg mutatkozik a közös szolgálatokban és a nyomdában is”. A javaslatból kiviláglik a lap szerkesztésének Szabadkára való központosítási (magyarán: Újvidékről való elköltözetésének) terve is. (A Građanski list szerint az Altis Božidar Đelić volt pénzügyminiszter vállalata, akivel Kasza József együtt ült a szerb kormányban. Egyesek azt is tudni vélik, hogy mindez a hatalmi szervek hallgatólagos beleegyezésével történik. Érthető: Mit érdekli őket Magyar Szó sorsa?)
Hogy nem valami új javaslatról, hanem előre eldöntött dologról van szó, alátámasztja az is, hogy a kft. jelenlegi vezetőségének beiktatása óta folyik az újvidéki szerkesztőég leépítése és a szabadkai valamint a zentai szerkesztőségek létszámának „felerősítése”. A Magyar Szó hétfői mellékletét, a Sportvilágot, már mintegy hat hónapja Zentán, a Hétvége című szombat-vasárnapi mellékletet pedig újabban Szabadkán készítik.
Emlékeztetőül: A vajdasági képviselőház 2004. június 29-i – törvénybe ütköző – döntésével (amit egy Čanak–Kasza egyezségre vezetnek vissza) a kisebbségi lapok alapítói jogait átruházta a nemzeti tanácsokra. Így lett a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) a Magyar Szó és a Hét Nap alapítója.
Pozitív semmi
Az elmúlt alig több mint egy év alatt a Vajdasági Magyar Szövetség irányította MNT és az MNT által a vállalat élére kinevezett igazgató valamint főszerkesztő nem csak a vállalat vezetésében és a lap szerkesztésében nem tudtak említésre méltó eredményt felmutatni, hanem tevékenységük egyenesen a vállalat és a lap katasztrófájához vezet(ett).
Az igazgatóbizottság említett ülésén Mihók Rudolf, a kft. megbízott igazgatója (akit ismeretlen oknál fogva és indokolatlanul „vezérigazgatónak” titulálnak) beismerte: „a Magyar Szó az első félévi gazdálkodási kimutatása szerint pozitív nullán van, a példányszám viszont 6,8 százalékkal csökkent az előző év azonos periódusához viszonyítva”.
A Tartományi Képviselőház még 2001. december 27-én nevezte ki Mihókot a Magyar Szó közvállalat megbízott igazgatójává. Az alapítói jogok megszerzése óta az MNT Mihóknak a kft. megbízott igazgatójává való kinevezését folyamatosan („legtovább hat hónapi időszakra”) hosszabbította.
Mihók igazgatói működése alatt történt az 1957-ben alakult Forum Lap- és Könyvkiadó Vállalat, a vajdasági magyarság egyik legjelentősebb kulturális és gazdasági intézményének a teljes leépítése és még a cégjegyzékből (2002. május 23-i dátummal) való törlése is.
A széleskörű gazdasági és kulturális tevékenységű Forumnak a kilencvenes évek elején több mint 1500 dolgozója volt. Jogutódjának, a jelenlegi vezetés alatt „karcsúsított” Magyar Szónak mindössze 298 – vagyis ötször kevesebb – dolgozója maradt, a tevékenysége pedig a lapkiadásra szűkült. Sokszáz „Forumos” maradt munka és megélhetési feltétel nélkül, ami tovább serkentette az újvidéki és környező magyarság gazdasági, kulturális és egyéb helyzetének romlását.
A Magyar Szó-ból az utóbbi három év alatt legalább három élvonalbeli újságírót és két műszaki dolgozót dobtak ki, további kilenc pedig önként hagyta el a szerkesztőséget. Mindez természetesen kihatott a lap színvonalára és olvasottságára is.
A kft. és a lap vezetésének – a VMSZ és az MNT vezetőinek, elsősorban Kasza József pártelnöknek és Józsa Lászlónak, a nem legitim MNT elnökének hathatós támogatásával – sikerült egy év alatt elérni azt amit 60 év alatt senkinek: az olvasók előtt lejáratni a lapot és tönkretenni a vállalatot. Annak ellenére, hogy a Magyar Szó a tartománytól – a bevételekhez viszonyítva – 25 százalékos dotációban részesült (ami 2004-ben 30 millió dinár tett ki), és hogy „a nyomdarészleg az elmúlt fél évben pozitívan gazdálkodott, a bélyegek nyomtatásának köszönhetően 9 millió dináros többletet valósított meg”.
Az (ellen)vélemények semmibevétele
A lap szakszervezete 2005. január 12-én beadvánnyal fordult a Magyar Nemzeti Tanácshoz és a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatóbizottságához, követelve hogy a testületek sürgősségi eljárással, de legkésőbb első idei ülésükön tűzzék napirendre Mihók Rudolf és munkatársai munkájának értékelését. A megbízott igazgató „munkájával, magatartásával nemcsak hogy nem orvosolta, vagy enyhítette a vállalat dolgozói között levő részben örökölt, részben az átszervezés során támadt rossz viszonyokat, hanem még fokozta és mélyítette is azokat” – olvasható a lap szakszervezetének beadványában.
Az eredmény: A kft. igazgatóbizottsága – 2005. február 8-i ülésén – „szinte teljes mértékben alaptalannak minősítette a vállalat szakszervezetének beadványát”. A „minden szempontból eredményes” MNT pedig (a 2005. március 10-i ülésén) „végzést hozott a Magyar Szó Lapkiadó Kft. megbízott igazgatója kinevezésének meghosszabbításáról. Szavazattöbbséggel elfogadta az igazgatóbizottság elnökének azt a javaslatát, hogy egy bizonyos időszakra, a kft. átvilágításának befejezéséig, Mihók Rudolf legyen a megbízott igazgató”.
A két testület szabad kezet adott tehát Mihóknak az általa (és pártfogói által) már korábban is hangoztatott további átszervezési és létszámcsökkentési tervek végrehajtására.
A kft. igazgatóbizottsági üléséről szóló tudósításból nem világlik ki, hogy az igazgatóbizottság elnöke Kern Imre (aki a VMSZ ügyvezető alelnöke is), mert – a jelek szerint – a hangadó ezúttal is a testület alelnöke, Józsa László volt, akinek már eddigi is (felül)múlhatatlan érdemei vannak a Forum és a Magyar Szó „karcsúsításában” és „ésszerűsítésében”.
Aki nem tudná: arról a Józsa Lászlóról van szó, akivel kapcsolatban a lap szakszervezete az említett beadványában javasolta, hogy „semmiféle bizottságba ne válasszák be, egyrészt az érdekösszetűzés miatt (az MNT elnöke, és döntő befolyása van az igazgatóbizottság munkájára), másrészt viszont azért, mert maga Józsa volt az, aki Mihók Rudolfot javasolta az igazgatói tisztség betöltésére, és azóta is mindenben támogatja őt, tehát fennáll a részrehajlóság veszélye”.
Szabadkára költöztetés
Egyértelműen bebizonyosodott, hogy a vállalatot és a lapot a jelenlegi vezetés képtelen összetűzésmentesen irányítani és gazdaságilag fejleszteni, hiszen kezdettől fogva általános negatív politikát folytat. A vállalat fejlesztése helyett a leépítést és a létszámcsökkentést szorgalmazza, a pártatlan újságírás helyett pedig az egyszólamúságot, az önkényességet és a cenzúrát. Az ilyen politika – függetlenül attól, hogy szándékosan vagy tudattalanul történik-e – elfogadhatatlan, mert ellenkezik a vajdasági magyarság alapvető érdekeivel. (Kérdés, hogy helyrehozható-e egyáltalán az okozott erkölcsi és anyagi kár?)
Hol a kiút? A Magyar Szót mindenképpen meg kell(ene) őrizni, mégpedig ott ahol van, vagyis Újvidéken. Elfogadhatatlan a vajdasági magyarság egyetlen napilapjának pártközlönnyé való további züllesztése, de a VMSZ és az MNT vezetői – valamint azoknak a bizalmát élvező személyek – által való irányítása is. Az alapítói jogokat a Tartományi Képviselőháznak vissza kell vennie – amíg végérvényesen nem késő – és átadni a vállalat dolgozóinak. Ennek természetesen feltétele a Mihók–Kókai kettős mielőbbi menesztése is.
Ennek magvalósítása azonban nagyban függ a szerkesztőség kiállásától is. Azok is, akik eddig többségükben a megalkuvás hívei voltak, most beláthatják: holnap az ő nevük is a létszámfölösleg-listára kerül(het). Az igazgatóbizottság mereven elutasította a szerkesztőbizottság képviselőjének még a munka (és kenyér) nélkül maradók névsora „véleményezési joga” megtartásának a kérelmét is.
A Magyar Szó további „átszervezésével” kapcsolatban azonban nincs egyetértés a VMSZ és az MNT úgynevezett keményvonalas (még a miloševići idők óta vezető pozícióban lévő káderei) és a VMSZ Dél-Bácskai és Szerémségi Körzeti Szervezetének liberálisabb elnöksége között. Az elnökség (ahová Bunyik Zoltán, a párt alelnöke, valamint Galambos László is tartozik) 2005. január 24-én „elhatárolta magát Mihók Rudolf megbízott igazgató bizonyos módszereitől és intézkedéseitől”, követelve annak menesztését.
Bunyik, aki egyúttal a tartományi kormánynak is tagja, már 2004. március 22-én írásban lemondott a Magyar Szó Lapkiadó Közvállalat igazgatóbizottságának elnöki tisztségéről. Lépését azzal indokolta, hogy „nem ért egyet a Magyar Szó Lapkiadó Közvállalat ügyvezetési módszerével, és a vezetőség néhány döntésével sem tud egyetérteni”.
Területi autonómia?
A lap Szabadkára való költöztetése, a javasolt átszervezés, ahogyan Galambos László, az igazgatóbizottság üléséről távol maradt tagja is a testülethez intézett levelében írja, „az újvidéki és a dél-bácskai magyar közösség szempontjából rendkívül hátrányos és ezért nem fogadható el”. – A Magyar Szó újvidéki szerkesztőségének a leépítése és jórészt áttelepítése súlyos következményekkel járna, s jelzésértékű lenne, hogy a magyar lakosság észak felé húzódjon, éppen akkor, amikor a Magyar Szó tulajdonosa a Magyar Nemzeti Tanács lett – írja Galambos, aki egyúttal tartományi demográfiai titkárhelyettes is.
Kérdés azonban, hogy Bunyik és Galambos következetesen kitartanak-e álláspontjaik mellett, és az is, hogy támogató(k)ra találnak-e a VMSZ vezetőségében és az MNT-ben. Vállalják-e azt, hogy a VMSZ esetleg megvonja tőlük a bizalmat és elesnek a tartományi kormányban betöltött tisztségüktől?
Egyébként azt sem lehet kizárni, hogy valamiféle összefüggés van a lap szerkesztőségének Szabadkára költöztetése és a VMSZ-nek Szerbia új alkotmányával kapcsolatos platformjába foglalt álláspontja között, amely felveti annak alkotmányos szükségességét, hogy „a jogok következetes és teljes érvényesítése érdekében, bizonyos, a kisebbségek által többségben és hagyományosan lakott térségekben mikrorégiók jöhessenek létre, mint a területi önkormányzat formái”.
A Kasza József pártelnök és ifj. Korhecz Tamás, „az elnök tanácsadója” által július 13-án ismertetett platform idézett kacifántos megfogalmazásából valamiféle észak-bácskai magyar területi autonómia létrehozásának a homályos javaslatára lehet következtetni. Talán éppen erre gondolt Galambos, amikor a magyar lakosság esetleges „észak felé húzódását” említette? Joga van-e azonban a VMSZ-nek és az MNT-nek a vajdasági magyarság megkérdezése és főleg beleegyezése nélkül átláthatónak és minden következményében sem ismert terve(ke)t szőni?
A Magyar Szó megőrzése és fejlesztése nem csupán a lapot készítő alkalmazottak, nem is csak az MNT, hanem az egész vajdasági magyarság közös ügye és érdeke. A VMSZ és az MNT vezetősége, valamint a Magyar Szó Kft. igazgatóbizottsága olyan ügyben sajátította ki a döntéshozatalt amelyre nem kapott a vajdasági magyarságtól felhatalmazást. Ezért nem árt felhívni az említett testületek figyelmét: Jól gondolják át a további lépéseiket, mert az elszámoltatás és a felelősségre vonás késhet ugyan, de nem maradhat el!
BOZÓKI Antal
(http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=tukor&id=291
2005. augusztus 17.)

• Magyar Szó kulcsfontosságú részeinek Szabadkára való költöztetésére vonatkozó kérdés kapcsán Nenad Čanak kijelentette, abszolút megengedhetetlen dologról van szó, mert a Magyar Szó minden vajdasági polgár magyar nyelvű napilapja. Több évtizedes múltra visszatekintő lapról van szó, amiből többek között az is következik, hogy székhelye Újvidéken van. Bármiféle költöztetés, az újvidéki szerkesztőség drasztikus csökkentése csak még egy bizonyíték arra, hogy azon politikai szervezetek részei, melyek a vajdasági magyarokat kívánják maguk köré tömöríteni, etnikai alapokon nyugvó, téves nemzeti politikát folytatnak. Ennek a jövőben vészes következményei lehetnek Vajdaságra nézve, nem csupán politikai, hanem területi integritása szempontjából is – hangsúlyozta Čanak a Magyar Szó tudósítása szerint. (Čanak helyteleníti a Magyar Szó költöztetését,
http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=vajdasag&id=1678)

Jó szelet, Magyar Szó!

A kommunikáció jelenlegi állása szerint műszaki szempontból valóban csaknem mindegy, hogy hol szerkesztenek egy újságot. Még az is lehetséges, hogy ma itt, holnap ott. Ahol éppen aznap a rovatszerkesztő székel, aki az események alapján kitalálja a rovatot, s kiosztja a feladatokat. A rovatok is lehetnek több városban. Ezzel szakmailag, műszakilag az égvilágon semmi gond sincsen.
Így van ez a Magyar Szóval is.
Ami esetleg az ilyen felaprózottságot megsínyli, az a szerkesztőségi közös munka, amelynek csak kis része a lapindító értekezlet. A szerkesztők közvetlen együttműködését – a napi összjátékot – semmi sem pótolhatja, az egyébként is sorvadó „rovatélet” biztosan nem.
Ha a szerkesztés és lapkészítés szempontjából csaknem teljesen mindegy, hogy hol van a szerkesztőség, akkor miért baj, hogy részben elköltöztetik a Magyar Szót Újvidékről? Igaz, a kérdést úgy is fel lehet tenni, hogy ha már a szerkesztés és lapkészítés szempontjából mindegy, hogy hol van a szerkesztőség, akkor miért kell elköltöztetni Újvidékről?
A válasz pedig egyszerű: nem szerkesztésről és lapkészítésről van szó. Már régen nem.
Tartok attól, még arról sem, hogy a lap közelebb kerüljön fizikailag is olvasóihoz. Valamikor régen egyik kolozsvári barátom azt ecsetelte, hogy mennyivel jobb helyzetben van a kolozsvári Szabadság a közben már megboldogult bukaresti Romániai Magyar Szónál, mert az előbbi munkatársainak kalapot emel az utcán az olvasó, hogy „jó reggelt szerkesztő úr”. Ezzel is lehetne vitatkozni, hogy mennyire jó e „közeliség”.
De már régen nem is az olvasóról van szó.
A székhely részbeni változtatása – a többszékhelyűség – gyakorlatilag a szerkesztőség összetételének változtatását vetíti előre, amely változtatás jórészt már megtörtént, illetve zajlik. Fokozatosan azok a munkatársak kerülnek túlsúlyba, akik inkább azokhoz a helyekhez kötődnek, amely helyekkel igyekeznek megszüntetni a Magyar Szó „egyközpontúságát”. Ez a fogalom egyébként annyira bugyutácska, hogy alig-alig rejti el a mögötte meghúzódó szándékot. Miért lenne kívánatos, hogy egy lapot, mondjuk, ne egy helyen – esetünkben háromon, Szabadkán, Zentán és Újvidéken – szerkesszenek? Nem lenne baj, de nem lehet cél. Mivel is lehetne indokolni? Hiszen ez a lényeget nem érinti.
A Magyar Szó sem nem szabadkai, sem nem újvidéki lap. Hanem „országos” a mi Vajdaságunkban. Ez bizony csorbát fog szenvedni, s ha nem tartanám kissé sértőnek a szót, azt is mondhatnám, hogy a lap vidékiesedik. A tartalmán ennek nyomait már jócskán látni lehet. Mi több: az ezt előidéző koncepció is kivehető.
Azzal egyet kell értenünk – s feltehetőleg a szerkesztőség tagjai is látják – ilyen létszámmal, csaknem száz munkatárssal újságot nem szabad készíteni. Pláne ilyen szűk terjedelműt nem. A tervezett elbocsátások ilyen szempontból indokoltak. De vigyázat: milyen elbocsátások? Ez határozza meg ugyanis a lap további arcát, sorsát. Ezt a roppant érzékeny lépést semmiképpen sem lenne szabad arra felhasználni, hogy az Újvidéken elbocsátottak helyét később másutt nemcsak szakmai szempontok alapján válogatottakkal töltsék ki, ami a szerkesztőség politikai felhangolását jelenti, s egy egészen más újságot eredményez majd. Egy médiumnak politikát csinálni, vagy vele politikát csináltatni, bűn, amit nem bocsát meg a hitelesen tájékozódni vágyó olvasó.
Itt nem Szabadka–Újvidék-ellentétről beszélek, hiszen a lapot eddig is szabadkaiak, zentaiak – Vajdaság minden részéből származó újságírók – írták. Újvidékiek is.
A VMSZ, mint minden párt, azon van, hogy befolyása legyen a napilapra – erre az egyetlenre –, de közben úgy nézzen ki, hogy ilyesmiről szó sincsen. Az meg direkt jó neki, ha még szólnia sem kell, s kedvére tesznek. Melyik párt örül annak, ha „saját lapja” megírja azt is, amit esetleg a párt nem verne nagydobra. Vagy interjúk helyett/mellett tisztességesen elemez is. Ha pedig az újság nem ír meg mindent, akkor az olvasóit csapja be. De kiért is van a médium? A Magyar Szó a vajdasági magyar közvélemény hangja, vagy a pártstruktúráké? E kérdés, teszem hozzá, csak retorikus.
Mindaz, ami most a Magyar Szó körül történik éppen ezt – mondjuk ki: a sajtószabadságot – érinti. Nagyon szeretik hangoztatni, hogy nincs független újság. Jó, nincs. Ahogy nincs teljes szabadság sem. De mégis mindenki törekszik felé. Így van ez a sajtó szabadságával is. Nem szabad hagyni.
Egy másik, ugyancsak politikai kérdés is figyelmen kívül maradt. A Magyar Szó visszavonulása a délvidéki magyar végekről – már magának a lehetőségnek az emlegetése is – elbizonytalanítja az itteni szórványt. Különösen ha még magával is viszi az értelmiség egy részét. De mit is keresne itt a továbbiakban annyi újságíró, ha nincs már valamennyiüket munkába állító szerkesztőség? Egykettőre megkezdődik egy belső elvándorlás. Nem az újságírókról beszélek. Elvándorolni pedig nehéz, hiszen ingatlant kell eladni, környezetet változtatni, a házastársnak munkát találni. De beszélhetnék az újságírókról is, akik még kényszerítőbb hatásoknak vannak, lesznek kitéve. Mi lesz majd az elbocsátottakkal? Mi lesz azokkal az újvidékiekkel, akiknek munkájára igényt tart ugyan a szerkesztőség, de Szabadkán?
A Magyar Szó szerkesztőségében biztosan már megtalálták a megoldásokat a munkatársak egzisztenciáját érintő kérdésekre. Nem titok, hogy nem egy olyan család van, amelyiknek mindkét tagja a Magyar Szóban dolgozik. A nepotizmus mély gyökereket vert e házban. Ilyen esetekben ugyanis már nem elegendő csak a lapérdekeket figyelembe venni, nem tehető ki mindkét alkalmazott, még ha – csak feltevés! – az is lenne a legjobb a Magyar Szó számára.
A Magyar Szó átszervezésének gazdasági indokait a hozzáértők már sorbaszedték. Ehhez tartozik, ugye, a létszámcsökkentés is, s talán az átköltözés is (az új szabadkai sajtóházba?), hiszen akkor a mostani újvidéki székház – a nagy értékű ingatlan – megüresedő része nem kiadásként, hanem jövedelemforrásként szerepelhet.
A már évek óta súlyos gondokkal küszködő Magyar Szó ismét sorsfordulóhoz érkezett. Hatvan éve alatt nemegy megrázkódtatás érte, de mindig kilábalt belőle, igaz nem mindig veszteségek nélkül. Ám talán ennél nehezebb helyzetben még nem volt. Biztosan egyetértenének e megállapítással, ha kielemeznénk a lapoknak tartást adó példányszám alakulását, vagy az újság szakmai minőségét, vagy a kiadó anyagi helyzetét. Hogy megállítható-e a romlás, a következő évben kiderül. A Magyar Szónak és szerkesztősségének – bárhogy is igyekeznek láttatni – már régen nincs beleszólása saját sorsának alakításába.
Mi, olvasók, a magunk érdekében kívánjunk neki szabad hangot, szakmát tisztelő újságírókat, növekvő példányszámot, konszolidált anyagi helyzetet. Jó szelet, Magyar Szó! (Sebestyén Imre, http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=vezer&id=423)